Gazdaság

Az első hullám megvolt – rohamtempóban foglalnak szállásokat a magyarok

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén, napi 2000-2500 foglalás jön be – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az M1-en.

Jellemzően pénteken nyitott ki a szálláshelyek döntő többsége, szinte valamennyi vendéglátóegység és a fürdők is várják már a vendégeket országosan.

Az első tapasztalatok kedvezőek, mind a vendégek, mind a szolgáltatók fegyelmezetten betartják az előírásokat – mondta Könnyid. A vezérigazgató-helyettes szerint méréseik már hetedik hete azt mutatják, hogy a belföldi vendégek egyre inkább az országhatáron belül tervezik nyári pihenésüket, jelenleg kétharmados ez az arány.

A korlátozások enyhítése óta napról napra emelkedik a foglalások száma

– emelte ki.

Az első nagy hullám a pünkösdi hétvégén volt, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban azt látni, hogy naponta 2000-2500 új foglalás érkezik, többségében júliusra és augusztusra. A Balaton mellett valamennyi élővízhez és turisztikailag meghatározó térségbe, valamint a szálláshelyek teljes spektrumában érkeznek a foglalások. A szállodák mellett a panziók és egyéb magán szálláshelyek után is sokan érdeklődnek.

Forrás: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük