Százmilliók külföldi magyar papoknak és egy belorusz templomra

A mogiljevi Szent Sztaniszláv templomot rekonstruáljuák baráti segítségünkkel.

A kormány a kistelepüléseken szolgáló hazai lelkészek, papok, rabbik után, akiknek két lépésben, júniustól és januártól megduplázódik kiegészítő jövedelempótléka, a határainkon túli magyar papokról is gondoskodik: idén 252 millió forinttal „támogatja, hogy a külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek kiegészítő támogatásban részesüljenek, annak érdekében, hogy egyházi szolgálatukat a határon túli magyar gyülekezetekben, magyar nyelven, kedvezőbb körülmények között végezhessék”. A jövő évtől ugyanerre a célra évi 420 millió jár.

A pénzről Varga Mihály pénzügyminiszternek kell gondoskodnia, de a kormányhatározat nem jelöli meg, hogy az idei részt a költségvetés melyik tételéből csoportosítsák át.

Egy másik, csütörtök este közzétett döntés szerint a kormány helyesli, hogy „Magyarország külpolitikai kapcsolatainak erősítése érdekében a Belarusz Köztársaság Mogiljev (Mahiljov) városában található Uszpenszkij Szűz Mária és Szent Sztaniszláv Székesegyház rekonstrukciója – a 2020. évben – 165 millió forint költségvetési támogatás biztosításával valósuljon meg”. A határozatból nem derül ki, de katolikus templomról van szó, amely főleg a vallási és nemzeti kisebbségként ott élő lengyeleket szolgálja. (A beloruszok többsége ortodox keresztény.) A belorusz elnök 2016-ban járt Ferenc pápánál. A magyar támogatás bizonyára összefügg azzal, hogy a miniszterelnök pénteken Belaruszba utazik.

A hivatalos közlemény szerint Orbán Viktor és a koronavírus-járvány furcsa kezelésével feltűnt Aljakszandr Lukasenka (akinek a nevét inkább oroszosan, Alekszandr Lukasenko formában szokták említeni, mert ő maga is inkább oroszul beszél, mint az anyanyelvén) megtárgyalja majd a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésének és közös projektek megvalósításának lehetőségeit, valamint az Európai Unió és Fehéroroszország együttműködését a Keleti Partnerség keretében. A 26 éve diktátorként uralkodó Lukasenka éppen választásra készül, de a többi elnökjelölt több időt tölt fogdában, mint kampányolással.

A 165 millió forintot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek saját tárcája költségvetéséből kell előteremtenie, a „nemzetközi fejlesztési együttműködés” keretében könyvelik majd el.

Forrás: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük