Ki lesz idén a borászok borásza?
A Borászok Borásza szavazási mechanizmusa idén március 7-én indult el a Kóstoló Körön, amelyet a díj várományosaival, az 50 legjobb magyar borász részvételével tartottak Budapesten. Ezen a rendezvényen az ötvenek megkóstolhatták egymás legszebb tételeit és le is adták első szavazatukat a legjobbra. Kiderült, hogy az 50-ből, ki a legjobb 5, de ki lesz a Borászok Borásza?
Röviden a választás menetéről: az 50 legjobb Kárpát-medencei magyar borász, azaz a díj jelöltjeinek listáját az elmúlt évek győztesei, a Borászok Borászai állítják össze. Ezután a döntés már a jelöltek kezében van, ők választják meg a végső győztest kétfordulós szavazáson a következőképpen. Az 50 legjobb a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül személyesen találkozik, megkóstolhatják egymás borait és leadják első szavazatukat, amely alapján 5 főre szűkül a lista. Az ötven legjobb magyar borász őket juttatta a döntőbe, közülük kerül ki idén a Borászok Borásza:
A második fordulóban szintén az ötveneknek van szavazati joguk, de értelemszerűen már csak az öt döntős közül kell választaniuk. Ez tehát a legizgalmasabb időszak, a célegyenesbe érkeztünk, június 26-án megtudjuk, hogy ki lesz a nyertes.
A Borászok Borászai azonban nem csak a „kollégák” teljesítményét díjazzák, megválasztják a Borászok Barátját és a Jövő Borászát is. A 2012-ben elindított Borászok Barátja díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját. Idén a következő személyiségeket jelölték a díjra (abc sorrend):
Erre a díjra is a Borászok Borászai jelölnek, szavazati joguk pedig szintén az ötveneknek van. A lista nagyon erős, izgatottan várjuk, hogy ki nyeri ezt az elismerést, amellyel egy jelképes pincekulcs is jár, szimbolizálandó, hogy a Borászok Barátja mindig szívesen látott vendég a borászoknál.
A díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány negyedik éve írja ki a Jövő Borásza Ösztöndíjat, amelyre borász hallgatók pályázhatnak és többek között egymilió forintot lehet nyerni külföldi szakmai gyakorlatra. Hogy ki nyeri ezt az egyedülálló lehetőséget, az is kiderül hamarosan!
A visszaszámlálás tehát elindult, június 26-án kiderül, hogy ki kapja a Jövő Borásza Ösztöndíjat, hogy ki lesz a Borászok Barátja, és ki lesz a Borászok Borásza.
Forrás: magyarkonyhaonline.hu