Belföld

Orbán biztosa örökletes nyomorról beszélt

Vecsei Miklós megtörte a csendet. Szerinte iskolaőrségre, közmunkára igenis szükség van.

Korábbi riportunk szerint Vecsei Miklós járt Gyöngyöspatán, hogy próbálja elsimítani a romák kártérítése ügyében kirobbant botrányt, mégis hallgatott, noha ő a „diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos“.

Most a HVG-nek megtöri a csendet, a hallgatását pedig azzal magyarázza, hogy szerinte van olyan, amikor

a csend többet mond, mint a legjobban megfogalmazott mondat. (…) A társadalom végtelenül leegyszerűsített szinten kommunikál a romaügyről. Ezért választottam inkább a hallgatást.

Egyébként azért elmondta véleményét annak, akinek kell, de az egy csapatban elvárható, hogy ne egy harmadik féllel ossza meg, ha valamivel nem ért egyet.

Szerinte a gyöngyöspatai helyzet bonyolultabb a kártérítési ügynél, a valódi kérdés, kik, hogyan élnek majd a településen. Hónapok óta azon dolgozik – többek között a fideszes Horváth Lászlóval is –, hogy tíz év múlva minden ott élő kisgyerek a gyöngyöspatai iskolába akarjon járni. Ezt követően példákat hoz a feszültségekre, konfliktusokra, amelyeket a tíz éve kormányzó Fidesz oktatáspolitikája sem tud egy perc alatt megoldani.

A járvány idején magukra hagyott elesettekről azt mondja, ő is hallotta, hogy éhséglázadás lesz, de nem lett.

A jóléti erkélyről nézve persze sokan éheznek. És valóban van fájdalmas mélységű nyomor az ország egyes településein.

Vecsei Miklós szerint azonban ez is évszázadok öröksége,

nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. A nyomorúság jobban öröklődik, mint bármelyik genetikai kód.

Beszél arról, hol tart a felzárkóztatási program, majd a szakma által többnyire vitatott iskolaőrségről azt mondja, arra nagy szükség van bizonyos településeken, mert biztonságérzetet adhat.

Iskolaőrség, mint kompromisszum

Az általam ismert és megkérdezett iskolaigazgatók legtöbbje örül  a lehetőségnek. (…) Nem az iskola renitens gyerekeinek karhatalmi erőkkel történő megzabolásáról kell vizionálni, a legtöbb esetben iskolán kívülről érkezik a veszély, a gyermek rossz jegyéért elégtételt venni akaró szülő vagy a rosszul kommunikáló rokon jelent igazi gondot.

Pedagógusként ő is a pedagógiai módszerekben hisz, reméli, eljutunk oda, hogy minden iskolában lesz elég eszköz, tudás, de addig fontos kompromisszum lehet az iskolaőrség. Ezt jobban megérti, aki egy órát eltölt egy nyomorban élő településen, egy ott otthonosan mozgó kísérővel. Szerinte a bírálatok ellenére a közfoglalkoztatás is sokaknak jelent majd kiutat, hiszen most a végzetes eladósodás elkerülése a legfontosabb.

Azt mindenkinek tudnia kell, hogy ingyen semmit nem fog megkapni.

Ez már szinte miniszterelnöki kinyilatkoztatás, de Orbán Viktor romaügyi biztosa jelzi, ő nem bírálja a kormányprogramot, neki  egyetlen dolog fontos, hogy a programját sikerre vigye.

„Várják már a büdös romák a pénzt”

Lehet, hogy mindenki csak jót akart a szegregációs ügyéről elhíresült Gyöngyöspatán, most mégis nagyobb a feszültség, mint bármikor korábban.

Kiemelt kép: Vecsei Miklós romaügyi kormánybiztos és Csemer Géza, a gyöngyöspatai roma önkormányzat elnöke. Mohos Márton / 24.hu

Forrás: 24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük