Szórakozás

Afrikából és Indiából kaphatjuk a nyakunkba a koronavírus harmadik és negyedik hullámát?

Egyes vélemények szerint 2025-ig velünk maradhat a vírus. Valóban így lenne?

Egyes vélemények szerint 2025-ig velünk maradhat a vírus. Valóban így lenne?

Lelombozó előrejelzéssel szolgált Lawrence Gostin. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Közegészségügyi és Emberi Jogi igazgatója azt mondta, hogy mivel Afrikában és Indiában csak most lesz jellemző úgy a igazán a koronavírus elterjedése, ez befolyásolja majd két másik kontinens életét is.

Mégpedig úgy, hogy bekövetkezik a harmadik és negyedik járványhullám is, merthogy a másodikat már az idén őszre tippelik. E harmadik és negyedik csapás egészen 2022-ig terjedhet, és okozhat újabb pandémia-gócokat Európában, illetve az Egyesült Államokban – mondta el Gostin igazgató a BBC Radio 4’s Today programjának adott nyilatkozatában. Ezek kétségkívül komolyan vehető előrejelzések, elvégre mégiscsak a WHO egyik szaktekintélyéről van szó.

És még ennél is tovább megy a Harvard University kutatócsoportja, amely arra az álláspontra helyezkedik, hogy a koronavírus – oltóanyag hiányában – egészen 2025-ig okozhat bajt az emberiségnek.

BorsOnline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük