Hi-Tech

Hamarosan indul a SpaceX műholdas internetszolgáltatásának nyilvános tesztelése

Elon Musk űrtechnológiával foglalkozó vállalatának immáron 540 Starlink műholdja kering Föld körüli pályán, így elindulhat a béta-tesztelés, melyre várják a jelentkezőket.

A SpaceX az utóbbi időkben azzal rengette meg a világsajtót, hogy ők lettek az első olyan magáncég, mely embereket küldött az űrbe, egészen pontosan a Nemzetközi Űrállomásra, ezzel több rekordot is felállítottak. Elon Musk vállalatának azonban emellett is jó pár figyelemreméltó projektje van, ezek közül pedig a műholdas internetet megreformálni kívánó Starlink program ért el újabb mérföldkövet.

Június 13-án hajtott végre sikeres kilövést a SpaceX, mellyel 58 Starlink műholdat állítottak Föld körüli pályára; így a cégnek már 540 ilyen műholdja rója orbitális útját. Ezeknek hála a SpaceX gigabites letöltési sebességet képes biztosítani azoknak, akik az ő szolgáltatásukat választják, ehhez mindössze egy 25-35 milliszekundumos késleltetés társul. A feltöltési sebességről egyelőre még nem rántották le a leplet, de hamarosan valószínűleg erre is sor kerül.

Hogy mindezt kontextusba helyezzük: a műholdas internet egyik úttörője, a HughesNet szatellitjein keresztül 25 Mbps letöltési sebességet, és 3 Mbps feltöltési sebességet érhetnek el a felhasználók, ráadásul ezt egy 500 milliszekundumos késleltetés is súlyosbítja. Azt is fontos megemlíteni, hogy SpaceX által ígért sebességet még a legtöbb nagyvárosban bőven képes meghaladni a hagyományos szolgáltatók által biztosított vezetékes internet, de a Starlink jelenleg nem is feltétlenül ezekkel szeretne versenyre kelni:

„A Starlink célja, hogy nagy sebességű, szélessávú internetet biztosítson olyan helyeken is, ahol az elérés egyébként megbízhatatlan, drága vagy egész egyszerűen nem lehetséges.”

– írta egy Twitter bejegyzésben a vállalat.

Elon Musk nemrégiben azt nyilatkozta, hogy 400 műholddal képesek gyenge, 800-zal pedig elfogadható lefedettséget biztosítani. A SpaceX jelenlegi tervei között 12 ezer alacsony pályán keringő Starlink műhold kilövése szerepel, ezek számát a későbbiekben 30 ezerre bővítenének. Azonban a már meglévő 540 eszköz is elegendő ahhoz, hogy a cég belekezdjen a nyilvános tesztekbe, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a béta megkezdésére, azaz nyár végére vagy ősz elejére már szeretnék meghaladni a 800 működő Starlinket.

A szatellit által kibocsátott jel fogadásához szükség lesz egy speciális eszközre, mely Elon Musk leírása alapján leginkább egy parabolaantennára hasonlít majd. A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy a szolgáltatás előreláthatólag 80 dollár körül mozog majd havonta.

A cég honlapján található űrlapot kitöltve már bárki jelentkezhet a béta-tesztre, noha fontos kiemelni, hogy a szolgáltatást először az Egyesült Államokban és Kanadában indítják majd el, és később fokozatosan bővítik azt. Mindenesetre annak is érdemes lehet jelentkezni, aki első kézből szeretne értesülni a program újdonságairól, a flotta bővítéséről és a kilövésekről.

ComputerWorld.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük