Topolya: dobogón végezne pénteken az újonc csapat
Úgy lép pályára a szerb Szuperliga utolsó fordulójában pénteken 21 órakor Nisben a helyi Radnicski ellen a Topolyai Sport Club, hogy a játékosok pontosan tudják majd, hány pontot kell gyűjteniük ahhoz, hogy megőrizzék a harmadik helyüket a táblázaton.
Az utolsó forduló beosztása ugyanis úgy alakult, hogy a Radnicski–TSC mérkőzés előtt rendezik meg az újvidéki Vojvodina és a belgrádi Partizan összecsapását, s a topolyai csapatnak Nisben elég, ha ugyanannyi pontot szerez, mint a Vojvodina a második helyezett ellen.
Amennyiben a Vojvodina győz, úgy a TSC-nek is be kell gyűjtenie a három pontot, ha meg szeretné őrizni harmadik helyét. Viszont egy Partizan-siker azt jelentené, hogy a szerb Szuperliga újonca egy vereséggel is a harmadik helyen zárja a 2019–2020-as idényt.
„Hét győzelmet jegyeztünk sorozatban, s valamennyien örülünk, hogy a játékunkra sem lehet panasz. A Vojvodinát az egymás elleni eredménynek köszönhetően előzzük meg, s mindent megteszünk majd, hogy a dobogón végezzünk. Nagyon várom a Radnicski elleni mérkőzést, s biztos, hogy apait-anyait beleadunk majd” – mondta Nenad Lukics, a TSC csatára, aki csapattársához, Szilágyi Vladimirhez hasonlóan 15 gólt lőtt a bajnokságban, így mindketten esélyesek a gólkirályi címre.
Akár harmadik, akár negyedik helyen végez a topolyai együttes, az már biztos, hogy az első szuperligás idénye aranyozott betűkkel kerül be a klub történelmébe, ugyanis a Szabó Zoltán vezette gárda újoncként kiharcolta az Európa-liga selejtezőjében való indulás jogát.
SZERB SZUPERLIGA
30. FORDULÓ
JÚNIUS 19., PÉNTEK
19.00: Vojvodina–Partizan Beograd
21.00: Radnicski Nis–Topolyai SC – élőben az NSO-n!
NemzetiSport.hu