NB I: Minden egyes Fehérváron töltött nap csodás volt – Vinícius

Az ezüstérmes csapattól elköszönő hátvéd Magyarország varázsáról, a nehéz búcsúról és a válogatottról is nyilatkozott lapunknak.

Vinícius számos emlékezetes mérkőzést
játszott fehérváriként (Fotó: Tumbász Hédi)

– Emlékszik még arra, mi történt kétezertizenegy augusztus tizenkettedikén?
– Hogyne emlékeznék! – vágta rá a Mol Fehérvár FC-től kilenc év után búcsúzó, a ZTE elleni szombati idényzárót már minden bizonnyal kihagyó Vinícius. – Aznap érkeztem meg Magyarországra, és írtam alá a három évre szóló szerződésemet a Vidihez. Nemcsak Magyarországon jártam először aznap, hanem Európában, és nem tagadom, rögvest lenyűgözött, ami fogadott. Az első pillanattól otthon éreztem magam Székesfehérváron.

– Azt nyilván nem gondolta volna, hogy a hároméves szerződésből háromszor három év lesz.
– Amikor útnak indultam otthonról, Brazíliából, magam sem gondoltam, hogy ennyire elvarázsolnak az itteni körülmények, de hamar rádöbbentem, ameddig lehet, itt szeretnék futballozni, a Vidiben akarom felépíteni a karrieremet. A legfőbb célom persze az volt, hogy szép sikereket érjek el a csapattal, és ma már bevallhatom, vágytam arra is, hogy a társaiméval együtt a nevem is bekerüljön a históriás könyvekbe.

– Ha belelapoz, néhol találkozhat a nevével…
– Hála az égnek, igen! Ha valaki most azt kérdezné, mi a legszebb élményem, képtelen lennék válaszolni. Mondhatom, minden egyes nap, amit Fehérváron tölthettem, csodás volt. Különösképp azok, amikor a magasba emeltünk egy-egy trófeát. Ünnepelhettünk bajnoki címeket, Magyar Kupa-diadalt, Szuperkupa- és Ligakupa-győzelmet is, de az én szememben az Európa-liga-csoportkör elérése is felért egy aranyérem megszerzésével. S akkor még nem szóltam arról, miután az a megtiszteltetés ért, hogy megkaptam a magyar állampolgárságot, a válogatottban is pályára léphettem. Most röviden foglaltam össze, mennyi minden történt velem, ám elhiheti, hosszasan mesélhetnék azokról a feledhetetlen pillanatokról, amelyeket megéltem.

– Akad olyan momentum is, amelyet kitörölne a memóriájából?
– Értek kudarcok is, de ezekből éppúgy igyekeztem tanulni, mint a hibákból. Mint leckére, úgy tekintettem egy-egy fájó vereségre. Tudtam, ha okulok belőle, nem csupán játékosként, emberként is több leszek. Szóval nem változtatnék semmin, ugyanúgy mennék végig ezen az úton. Már csak azért is, mert a legfontosabbról még nem beszéltem: a családomat is Magyarországnak köszönhetem. Bár a feleségem is brazil, a sors akaratából egy budapesti étteremben ismertem meg. Mint kiderült, nagyjából akkor érkezett ő is ide, amikor én. Ma már három gyermek szülei vagyunk, talán hozzá sem kellene tennem, hogy mind a hárman itt születtek. Ezek után megérti, ugye, ha azt mondom, az én történetem Magyarországon íródott.

– Miért nem Fehérváron folytatódik tovább?
– Van, amikor rettentő nehéz döntést kell hozni… Tárgyaltunk a vezetőkkel a hosszabbításról, de az elképzelésük különbözött az enyémtől. Ilyesmi előfordul az élet számos területén, nincs ezzel gond. Ha végül nem is egyeztünk meg, barátként álltunk fel az asztaltól, és úgy is köszönünk el egymástól. Abban biztos vagyok, hogy nem végleg – a Fehérvárra nyíló ajtót képtelen lennék becsukni magam után, hiszem, ha futballistaként nem is, más minőségben visszatérek. Az utolsó meccsemen a szurkolók is azt üzenték nekem, hogy hazavárnak…

– Ha már szóba hozta, hogyan élte meg a kedd estét?
– Nehezen. Kavarogtak bennem az érzések, a kezdést megelőzően nem volt könnyű a mérkőzésre összpontosítani. Juhász Roland a pályafutását fejezte be, én pedig fantasztikus időszakot zártam le – akárhogy is nézzük, ez a találkozó más volt, mint a többi. Emócióval teli meccs volt, boldog vagyok, hogy megnyertük. Ezzel sikerült keretbe foglalni a fehérvári karrieremet: az első és az utolsó mérkőzésemen is egy-nullára győztünk.

– Legközelebb melyik csapat mezét ölti magára?
– Még nem tudom. Érdeklődésből szerencsére nincs hiány, most lesz néhány napom, hogy meghozzam a legjobb döntést.

Vigyázni való, törékeny emlék… (Fotó: Dömötör Csaba)

– A magyarországi folytatás is a lehetőségek között szerepel?
– Klubszinten nem. Ha viszont a szövetségi kapitány a jövőben is számol velem, örömmel jövök! Az évek során a nemzeti együttes is nagyon fontossá vált, ha lesz még rá mód, a címeres mezt viselve is szeretném viszonozni, amit itt kaptam.

– Következő állomáshelyére mit visz magával Magyarországról?
– Kilenc év emlékét.

(Szombati Hosszabbítás mellékletünkben kétoldalas interjút olvashatnak Juhász Rolanddal)

NemzetiSport.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük