Hi-Tech

Erős nyomás alatt a Facebook, és lépni kezd az álhírek és a gyűlöletbeszéd ellen

A Facebook kérdés nélkül tiltja a rasszok vagy vallások ellen gyűlöletet szító hirdetéseket és megbélyegzi a politikusok vitatható posztjait is.

Az elmúlt időszak mozgalmasnak számított a közösségi médiában. A két legfontosabb témakör egyértelműen az amerikai faji tüntetések nyomán fellángoló indulatok és egészen szélsőséges hangok, valamint Donald Trump twitteres megregulázása utáni hadiállapot lett. A Twitter vezetője, Jack Dorsey egyértelműen kiállt mindkét kérdéssel kapcsolatban, de Mark Zuckerberg jóval óvatosabbra vetrte a figurát, egészen odáig, míg már a Facebook belső vezetőségéből is lázadozni kezdtek ellene. Most végre lépett, illetve a szókimondóbb reakciók szerint „golyókat növesztett”.

Gyors visszatekintő, aztán megyünk tovább. Miután a Twitter komolyabban elkezdte törölni az uszító és gyűlöletkeltő bejegyzéseket, valamint megbízhatatlanként jelölte az álhíreket és konteókat még az amerikai elnöktől is, Donald Trump berágott a Twitterre, de az egész közösségi médiára is, és felhatalmazta az amerikai hírközlési hatóságot, hogy dolgozzon ki a szektor minden szereplőjére egy állami felügyeletet biztosító szabályrendszert.

A Twitter azonnal ellenállt. Jack Dorsey azt írta, továbbra is törölnek illetve szűrnek minden valótlan információ alapján készült és egyéb okokból nemkívánatos bejegyzést, és azóta több elnöki tweetet bélyegeztek meg, de töröltek is. Ugyanígy keményen irtják a rasszista, gyűlöletkeltő és uszító tartalmakat is, és állnak az ellenzők, valamint az elnöki bosszúhadjárat elébe. Mark Zuckerberg azonban óvatoskodni kezdett, minden bizonnyal azért, mert a Facebook már amúgy is az amerikai kormány bögyében volt az adatkezelési botrányok óta.

Zuckerberg először azt nyilatkozta, nem az ő dolguk az igazságtétel, ezért semmilyen politikai posztot nem jelölnek meg és nem módosítanak, és a felhasználók magánvéleményét is jóval nagyobb határok között tartják tiszteletben, mint például a Twitter. Erre nem csak a közvélemény háborodott fel, hanem a Facebook dolgozói is, így munkabeszüntetésekkel és „virtuális tüntetésekkel” tiltakoztak még magasabb pozícióban lévő vezetők is a meghunyászkodás ellen.

Fordul a kocka, szigorít a Facebook

Zuckerberg végül valószínűleg belátta, hogy hadsereg nélküli tábornok lesz, ha így folytatja, ezért hosszú bejegyzésben jelezte, mostantól beszállnak a politikusi posztok, kifogásolható tartalmak és főként az ilyen hirdetések megregulázásába. Azt azért megjegyezte, hogy eltávolítani nem, vagy csak nagyon súlyos esetben fognak normál (tehát nem boostolt) bejegyzéseket, de mindenképpen megjelölik majd azokat, amelyek „problémásak”, tehát valótlan vagy nem bizonyított állításokat fogalmaznak meg, illetve uszítást, hangulatkeltést valósítanak meg kisebbségek, népek, etnikai vagy vallási csoportok, nemek, szexuális orientációk vagy épp különféle bevándorlási hátterű emberek irányában.

A Facebook vezetője szerint az ilyen posztokat továbbra is megjeleníti majd az oldal és továbbosztani is lehet majd őket, de egyértelmű jelzést kapnak arról, hogy a megjelenített vagy megosztott tartalom szemben áll a Facebook felhasználási feltételeiben megszabott irányelveivel. Különbséget pedig nem tesznek: akár egy átlagember, akár egy politikus vagy más közszereplő tesz közzé ilyesmit, mindenre repül a figyelmeztetés, mert az embereknek joguk van tudni, ha félre akarják vezetni őket.

A hirdetésekben és boostolt tartalmakban még keményebb lesz a reakció: itt egyértelműen és azonnal tiltani fognak minden diszkriminációra és gyűlöletkeltésre alkalmas tartalmat. Mindez Zuckerberg szerint azt szolgálja, hogy az idei amerikai elnökválasztás illetve annak felvezető kampánya során semelyik szereplő ne kerülhessen kivételezett helyzetbe csak azért, mert valótlan állításokkal vagy hangulatkeltő hazugságokkal ködösít. A szigorítások mellett egy független információs központot is létrehoznak az oldalon, ahol a választásokkal kapcsolatos aktuális adatokat lehet megtekinteni.

Nem volt teljesen önzetlen lépés

Bármennyire is úgy tűnik, hogy Zuckerberg lelkiismerete szólalt meg, a pálfordulás inkább annak köszönhető, hogy a legnagyobb hirdetők egyre-másra fordulnak el a Facebooktól. A Coca-Cola és összes leányvállalata egyenesen azt jelentette be, hogy a hiányzó és kaotikus szabályozás miatt semmilyen közösségi szolgáltatásban nem hirdet bizonytalan ideig, de konkrétan a Facebookkal kapcsolatban ugyanígy nyilatkozott többek között az Unilever és a Verizon. A két gigacég azt közölte, hogy az év végéig törölnek minden Facebookon tervezett költést, és a kezdeményezéshez egyre többen csatlakoznak.

Zuckerbergnek tehát azt kell bizonyítania, hogy igenis erős kézzel vezeti a kék hajót, és nem hagyja magát, valamint a Facebook működését befolyásolni politikai erők és egyéb lobbisták által. Persze érdekes kötéltánc lesz mindez, hiszen a mostani bejelentést minden bizonnyal Donald Trump sem hagyja szó nélkül és a minél gyorsabb állami szabályozással fog fenyegetőzni. A sztori biztosan folytatódik, szóval folytatjuk…

ComputerWorld.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük