Sztárokat fogadnak a boglári kézisek: súlyemelő segíti a felkészülést

Balatonbogláron világszínvonalú kézilabdát láthatnak a nézők, hiszen az ottani Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) csarnokában lép pályára bajnoki meccseken a Győr, az FTC és a Siófok is.
Erre azt követően kerül sor, hogy az NB I/B-ben a koronavírus miatt „befagyasztott” éllovas NEKA, illetve az élvonalban kiesésre álló Szent István SE vezetése fuzionált, és Szent István SE–NEKA néven a felnőtt női élvonal legfiatalabb játékosaiból álló együttesét küldik pályára.
Jobban örültem volna, ha saját erőből szerezzük meg az felsőházi rajtjogot –
nyilatkozza a bogláriak vezetőedzője, ifjabb Kiss Szilárd.
– De miután korábban két legfőbb riválisunkat, a Budaörsöt és a Vasast is legyőztük, nem lehetett kétséges, hogy ez sikerült volna.
Kiss az ifjúsági Eb-t nyert válogatott csapatának gerincére építi együttesét, amelyhez csatlakozik két győri tehetség, Koronczai Petra és Farkas Johanna, továbbá a Szent Istvántól átvett Gercsó Nóra és Monori Orsolya.
– E szinten még rutintalan lányaink erős kihívás elé néznek a felnőttekkel szemben, de vállaljuk, hiszen ez a fejlődés záloga. Ráadásul mivel mobillelátókat helyezünk el boglári csarnokunkban, akár ezer vagy még több nézőnk is láthatja a magyar mezőny külföldi világsztárjait.
Kiss csakis „hazai anyagból” dolgozik, arra kiváncsi, miként áll helyt fiatal együttese. Amúgy különleges segéderőhöz nyúltak Bogláron: a NEKA-állomány valamennyi együttesének erőnléti edzője a 12-szeres magyar bajnok súlyemelő, Gyurkovics Ferenc. A 40 éves tréner egykor maga is kézilabdázott, beállót játszott Danyi Gábor, a Győr mostani trénerének korábbi csapatában. Szabó Sándor
BorsOnline.hu