Hi-Tech

Már kipróbálható Elon Musk űrből érkező internete

Elon Musk űrkutatással foglalkozó cége már el is indította a műholdas technológián alapuló Starlink internethálózatot, melynek teszteléséhez az USA-ban már többen megkapták a szükséges eszközöket.

A SpaceX egyre jelentősebb tényező az űrtechnológia terén, hiszen amellett, hogy folyamatosan dolgoznak az űrutazás megvalósításán, rengeteg egyéb téren is fejlesztik az eszközeiket. Legutóbb például arról számoltak be, hogy a Starlink műholdjaikkal lassan készen állnak arra, hogy megkezdjék a minden eddiginél gyorsabb műholdas internet tesztelését; ez a nap most elérkezett.

A cég már elkezdte kiválogatni azokat az embereket a korábbi jelentkezők közül, akik részt vehetnek a tesztelésben; tőlük most részletesebb adatokat kérnek arról, hogy hol laknak, ezzel állapítják meg, ki vehet részt a bétában. Egyelőre ugyanis kizárólag az USA északi és Kanada déli részén képesek a hálózat tesztelésére, így csak azok próbálgathatják a Starlinket, akik az északi féltekén, a negyvennegyedik és az ötvenkettedik szélességi fok között laknak, a fent említett két országban.

Akit kiválasztanak a teszthez, az kap egy parabolaantenna-szerű vevőegységet, valamint egy ahhoz kapcsolható routert; ezek segítségével lesz képes kommunikálni a Starlink szatellitekkel. Mivel a beüzemelés egészen biztosan technikai problémákkal jár majd, így a mostani tesztekben résztvevők nem oszthatják meg tapasztalataikat a nyilvánossággal, cserébe nem is kell fizetniük a szolgáltatásért – pontosabban a cég felszámol egy dollárt, hogy teszteljék a számlázórendszerüket.

A SpaceX a Starlinket elsősorban nem a meglévő internetszolgáltatások leváltására szánja, hanem az olyan helyek internetellátásának biztosítására, ahová a hagyományos megoldások bevezetése elképesztően költséges, vagy lehetetlen lenne. A program keretében 42 ezer műhold pályára állítását tervezik, melyből jelenleg 540 kering a Föld körül, de még az év vége előtt további 1500 eszköz kilövése van tervben, hogy minél hamarabb elkezdhessék a rendszer kiterjedt tesztelését, majd üzembe állítását.

ComputerWorld.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük