Washington Post: Trump részben azért veszi komolyabban a koronavírust, mert rájött, hogy az ő szavazóit is öli
Az, hogy az utóbbi hetekben máshogy, komolyabban kezdett beszélni Donald Trump amerikai elnök a koronavírusról, az jórészt annak köszönhető, hogy tanácsadói olyan térképeket és táblázatokat mutattak neki, amik szerint a koronavírus-fertőzések és a halálozások száma is a Trumpra szavazó republikánus államokban és a billegő államokban is emelkedni kezdett. Többek közt erről is hít hétfői cikkében a Washington Post.
A friss kimutatások szerint ugyanis a koronavírus Arizona, Florida és Texas mellett Micihanben, Wisconsinban és Minnesotában is egyre terjed, ezek az államok pedig nagyon fontosak ahhoz, hogy Trumpnak, ha azt akarja, hogy idén újabb 4 évre az USA elnökévé válasszák.
Az amerikai választók többsége a közvélemény-kutatások szerint nem tartja megfelelőnek, ahogyan Trump a koronavírust kezeli, és ez több államban is előnyt adott a mérések szerint demokrata párti ellenfelének, Joe Bidennek. Trump minden bizonnyal ezekre a fejleményekre reagál azzal, hogy az utóbbi időben már elismeri, hogy a koronavírus valóban nagyon súlyos fenyegetés, ami ellen komolyan fel kell lépni, és áldozatokat kell hozni a vírus visszaszorítása érdekében.
Forrás: 444.hu