Sport

Csupasport: térdműtétje volt a járvány alatt a BMX-szakág legnagyobb ígéretének

Otthonában gyógyul Szepesi Tibor, miután az orvosok megoperálták a keresztszalagját, s rehabilitációja alatt a diplomamunkáját írja.

– Kétezertizennégyben megsérült a keresztszalagom, amelyet még a régi eljárással műtöttek meg – mondta Szepesi Tibor. – Ebből fakadóan a beavatkozást követő fokozatos terhelés miatt a külső porcrész kopásnak indult, ráadásul minden évben érte valami kisebb sérülés. Mindezek miatt a keresztszalag nemcsak megnyúlt, hanem el is szakadt.

– Igaz, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások is nagy szerepet játszottak a műtétben?
– Igen. Édesapámmal együtt építettünk otthon egy pályát, hogy gyakorolhassak, mivel az önkormányzati üzemeltetésű pályákat bezárták. Egyik alkalommal edzés közben rosszul estem, és az egyik térdem megcsavarodott, majd bedagadt. A szakorvos nem észlelt semmi súlyosat, csupán annyit mondott, pihentessem. A gyógytornász azonban érezte, hogy a térdem kissé instabil, ezért javasolta, menjek el MRI-vizsgálatra, amelyen kiderült, hogy a keresztszalaggal és a porccal van baj. Bár az orvos azt mondta, nem kell feltétlenül megműttetnem, a karantén alatt már javasolta. Megbeszéltem a menedzseremmel, és mivel egy darabig úgysem rendeznek versenyeket, a műtét mellett döntöttünk.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Forrás: nemzetisport.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük