A Balaton idén a Riviéra: hol nyaral a magyar?

Több Balaton, kevesebb Adria – elhíresült mondása lett ez a magyar miniszterelnöknek a koronavírus-járvány idején. Egy friss felmérés annak próbált utánajárni, a magyarok mit választanak idén úticélul.

Menjünk haza vagy inkább maradjunk itthon? Azaz a népszerű humorista szavaival élve, az otthonmaradást pártoljuk ezen a nyáron? Vagy ennél azért kicsit bátrabbak vagyunk, és most fedezzük fel szép hazánk rejtett kincseit? Esetleg úgy érezzük, hogy most vagy soha alapon, idén valósítjuk meg a rég vágyott egzotikus utazást? – kezdi közleményét az Allianz Hungária, mely most a magyarok utazáshoz való viszonyát kutatta a koronavírus árnyékában nem reprezentatív felmérése során.

Magellánok országa

A felmérésben résztvevők 74,4 százaléka vallotta magát igazi felfedezőnek, akinek lételeme az utazás. A válaszadók 43 százaléka volt abban a szerencsés helyzetben, hogy korábban, amikor még hallomásból sem ismertük a koronavírust, évente többször is lehetősége adódott kisebb-nagyobb kiruccanásokra. 36,7 százalékuk 1-2 alkalommal tehette ezt meg, míg 20,3 százalékuknak általában egy út fért bele az éves költségvetésbe.

Ugyanakkor a kitöltők kevesebb, mint felének volt év elején befizetett útja: 43 százalékuknak kellett lemondaniuk utazást a koronavírus-járvány miatt. Sokan nem is a vírushelyzettől való félelmük okán, hanem a járvány okozta gazdasági helyzetük miatt voltak kénytelenek lemondani minden utazásukat.

Idén a Balaton a Riviéra

A válaszolók 42,3 százaléka jelezte, hogy idén legfeljebb a Balatonig utazik, és csupán 6,4 százalékuk volt bátor bejelölni azt az opciót, miszerint megkeresi a legtávolabbi pontot, ahova el lehet jutni, és már indul is. A kutatás rávilágított arra, hogy a biztonság kedvéért legtöbben (66,7 százalék) autóval utaznak ezen a nyáron, ennél jóval kevesebben választják a buszt vagy vonatot (18,1 százalék), s ennél kicsit kevesebben mernek repülőre szállni (15,3 százalék).

Utazás? Biztosan!

A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók 78,5 százaléka tartja magát tudatos utazónak, 59 százalékuk pedig mindig is komolyan vette az utasbiztosítást, az első teendők között intézte azt is. A résztvevők 45,6 százaléka mondta azt, hogy a járványhelyzet hatására nem változott meg a véleménye a biztosítások ezen formájáról, és náluk valamivel kevesebben kattintottak arra a válaszra, miszerint eddig is mindig kötöttek biztosítást, ezután pedig különösen odafigyelnek erre. Ezt támasztják alá az Allianz Hungária Zrt. munkatársainak tapasztalatai is.

„A kialakult helyzet feltehetően hatást gyakorolt az utazók tudatosságára az utasbiztosításkötés kapcsán, mely esetében az elmúlt években is növekedés volt tapasztalható, ezzel pedig a szélesebb biztosítási védelmet nyújtó csomagok irányába fog tovább mozdulni a kereslet. Tudjuk, hogy most kiemelten fontos az emberek számára, hogy vírusfertőzés esetén térítse a biztosító a felmerülő sürgősségi ellátás költségét” – mondta Móri Anikó, a Allianz Hungária termékmenedzsere.

Forrás: eletforma.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük