Hi-Tech

A karantén-időszak után is többet költünk a neten

Egy felmérés szerint rengeteg ember ismerte fel az elszigeteltség alatt az online vásárlás előnyeit, ennek azonban a hagyományos boltok isszák meg a levét.

Nem meglepő módon a koronavírus elleni védekezés érdekében elrendelt karantén-intézkedések meglehetősen jót tettek az online kereskedelemnek, hiszen az emberek a közösségi távolságtartás jegyében sokszor inkább házhoz rendelték a megvásárolt dolgaikat. Míg az élelmiszerboltok esetében a vásárlási szokásokon alig változtatott ez az időszak, addig az elektronikai boltok és a szépségápolási üzletek körül elkezdett fogyni a levegő. És mindez nem csak addig tart, amíg a karantén: az embere kugyanis könnyen rászoknak a kényelmes módszerre.

Egy New York-i adatelemző cég, az Earnest vezetője, Michael Maloof szerint a kereskedelem minden területén megnőtt az online boltok forgalma az utóbbi időkben. Minderre azonban nem valamiféle ideiglenes vészmegoldásként kell tekinteni, mely után minden visszaáll a vírushelyzet előtti állapotokba:

„A leállás komolyan csökkentette az [online vásárlással kapcsolatban tanúsított] idegenkedést sokaknál, akik így olyan új csatornákhoz folyamodnak, melyeket korábban még soha nem próbáltak.”

Ezt támasztja alá az Amerikai Népszámlálási hivatal statisztikája is, mely szerint az internetes vásárlások 16 százalékát tették ki az ország vásárlásainak a második pénzügyi negyedévben, míg az elsőben ez még 12 százalék volt – ez nagyon jelentős növekedésnek számít ilyen rövid idő alatt.

Az Adobe is követi az online vásárlásokat az Egyesült Államokban, és ők is hasonló következtetésre jutottak. Az ő adataik alapján március óta az emberek 94 milliárd dollárt költöttek el online. Ha ilyen ütemben haladnak az webes költekezések, akkor már októberre meghaladják az internetes vásárlások a 2019-es összeget.

Bizonyos szektorokban kiemelkedően megnőtt az ilyen jellegű vásárlások mértéke: januárban az elektronikai eszközök 37 százalékát vásárolták online, áprilisban ez a szám már 92 százalék volt, jelenleg pedig 58 százalékon áll. Az ilyen mértékű eltolódás nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy maradandó átalakulás várható.

Ez persze nem jó hír a boltok számára; több mint két tucat kereskedelmi cég nyújtott be csődmegelőzési kérelmet az Egyesült Államok kormányának, mivel a vásárlók szinte teljesen elkerülték az üzleteiket. Az alábbi grafikonon jól látható, hogy míg a fizikai boltok eladásai megnőttek márciusban, amikor az emberek elkezdtek felszerelkezni a karanténra, később drasztikusan visszaestek. Ezzel ellentétben az online boltok vásárlásai több mint 100 százalékkal emelkedtek és nagyjából meg is maradtak ezen a szinten.

Persze a jövőt lehetetlen megjósolni, de a szakértők úgy gondolják, hogy az átalakult vásárlási szokások azt eredményezik majd, hogy jó pár boltnak kell bezárni, viszont az online áruházak sokkal dinamikusabban kezdhetnek fejlődni.

ComputerWorld.hu