Sport

BL: csak a partjelzőt figyelje! Az olasz ellopta a show-t a döntőn – kép

A partjelzőről általában csak akkor esik szó egy Bajnokok Ligája-döntő után, ha valami óriási hibát követ el a mérkőzésen. Lorenzo Manganelli neve most mégsem ezért kering a közösségi oldalakon!

A 45 éves partjelző ugyanis minden egyes pillanatát kiélvezte annak, hogy karrierje csúcspontjaként ott lehet a Bajnokok Ligája döntőjében, s a szurkolók ezt ki is szúrták, és persze imádták.

Az egész már a bevonulásnál kezdődött, ahol Manganelli, akárcsak úgy, ahogy a futballisták szokták, megérintette a BL-serleget.

Már a bevonulásnál kitűnt az olasz partjelző (Fotó: Twitter)

De ez még csak a kezdet volt, ha eddig nem figyelt volna rá senki, akkor a BL-himnusz alatt a szívére tette a kezét, mintha csak hazája himnuszát játszanák.

 

És még a végére is maradt egy apró gesztus: a munkájuk megköszönéséért kapott érmet a pódiumról lefelé sétálva megcsókolta az olasz.

 

Amikor a játékvezető és a segítői levonultak, Manganelli a kamera felé mutatott egy képet édesapjáról, aki nemrég a koronavírus miatt vesztette életét.

NemzetiSport.hu