Belföld

Európa Liga-selejtező: A Fehérvár továbbjutott, a Puskás búcsúzott

A Fehérvár FC továbbjutott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójából, miután házigazdaként az 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel 4-2-re legyőzte az ír Bohemian FC-t.

A találkozó elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Fehérvár FC, amely tíz perc alatt három nagy lehetőséget is kihagyott. A Bohemians elsősorban a védekezéssel volt elfoglalva, de amikor lehetősége nyílt, bátran lendült támadásba, és egy ilyen akció végén Keith Ward jóvoltából a vezetést is megszerezték. A fehérvári gárda hátrányba kerülve tovább rohamozott, és Nikolics Nemanja büntetőből elért találatával még a szünet előtt egyenlített. A második félidőre jelentősen alábbhagyott az iram. A hazaiak birtokolták jóval többet a labdát, de minden kínálkozó lehetőségüket elpuskázták. A vendégek masszívan védekeztek és kihúzták a rendes játékidőt újabb kapott gól nélkül, így következhetett a ráadás. A hosszabbításban nagy erőket mozgósítottak a csapatok, a hazai együttes a győztes gólért küzdött, sikertelenül, míg a Bohemians a góltól óvta kapuját, sikerrel. A tizenegyesekre maradt a döntés, amelyet a fehérváriak rúgtak jobban, 4-2-re megnyerték a párharcot, így továbbjutottak a második fordulóba, amelynek sorsolását hétfőn rendezik.

A Puskás Akadémia az első fordulóban búcsúzott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjétől, miután 3-0-ra kikapott a svéd Hammarby IF vendégeként.

A felcsútiak nem a legideálisabb körülmények között készülhettek a klub első nemzetközi kupamérkőzésére: az előző idény bronzérmesénél több koronavírusos esetet regisztráltak még a bajnoki szezon rajtja előtt, így – miután mindkét találkozóját elhalasztották – az NB I-ben még pályára sem léphetett, a Stockholmba utazó keretből pedig több rutinos, meghatározó játékos hiányzott.A Hammarby résztulajdonosa, a világklasszis Zlatan Ibrahimovic személyesen tekintette meg az meccset, amelyen bátor játékkal kezdtek a PAFC fiataljai, erejükből átlövésekre is futotta. Mégis az összeszokottabb svédek szereztek vezetést a 14. percben, majd átvették a kezdeményezést, miközben a vendégek lendülete megtört. Védekezni kényszerült a Puskás Akadémia, a mezőnyfölényhez jutó hazaiak a 32. percben szabadrúgásból növelték az előnyüket, és a szünetig egyértelműen irányítottak. A második félidő elején ismét fel tudott lépni az ellenfél térfelére a PAFC, de labdához ritkán jutott és a kaput is csak néhány alkalommal veszélyeztette, miközben a hazaiaknak kapufájuk is volt. Csereként újabb fiatalok érkeztek a felcsútiakhoz, akik mezőnyben egyenrangú partnerei voltak a fáradni látszó skandinávoknak, akik megelégedtek a zárt védekezéssel és az eredmény megtartásával. A hajrá a szépítő találatért hajtó vendégeké lehetett volna, de a 84. percben ismét a hazaiak voltak eredményesek.

BorsOnline.hu