Balra rántaná a kormányt a leendő amerikai elnök, és húzná magával a világot is

A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.

A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik:
ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a
Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire.
Tudj meg többet

Már hivatalosan is Joe Biden és Donald Trump a két jelölt a novemberi amerikai elnökválasztáson, miután azok elfogadták a jelöltséget. Az elnökválasztás kapcsán mi is gyakran megírjuk, hogy a közvélemény-kutatások szerint Joe Biden utcahosszal vezet Donald Trump előtt, és a csatatér államok többségében is kényelmes előnnyel bír.

Ehhez képest Joe Biden programjáról kifejezetten kevés szó esik, pedig az elnökválasztás eredményének ránk is nagy hatása van. Ez annál is inkább igaz, mert hosszú idő után az amerikai törvényhozás is egyszínű lehet, a demokrata többségű Képviselőház után ugyanis a Szenátust is megszerezhetik a demokraták a felmérések szerint. Megnéztük ezért a demokrata jelölt programját, hogy megismerjük Joe Biden gazdaságpolitikai vízióját. Röviden összefoglalva négy tényezőt emelnénk ki a programmal kapcsolatban:

  • Jelentős szerepet kap benne a vagyoni egyenlőtlenség és a jövedelemkülönbség (valamint a faji és nemi különbség). Ennek orvoslására a program az általános egyenlőtlenség felszámolása mellett tartalmaz pozitív diszkriminatív eszközöket is.
  • Gazdasági nacionalizmus, erőteljes befelé fordulás jellemzi (ez elég szokatlan a modern baloldaliaktól, az amerikai demokratáktól pedig különösen).
  • Az egyik legjelentősebb, és legnagyobb költségvonzatú programpont a gazdaság innovatív termelésre való átállítása, központban a feldolgozóiparral. A környezetvédelmi szempontokat is ezen (és az infrastruktúrán) keresztül kívánja érvényesíteni a Biden-stáb.
  • Nem utolsósorban az egész programot átjárja a vagyonosokkal és a nagyvállalatokkal szembeni – nem túlzás ezt mondani – ellenséges hangnem. Biden a középosztályt és a dolgozókat helyezi programja középpontjába, ezt pedig az adórendszer progresszív irányú átalakításával kívánja elérni.

Baloldali fordulat, jelentős állami újraelosztás

Joe Bident a demokrata előválasztás során a centrista jelöltek között tartották számon a magát a demokratikus szocialistának való Bernie Sandersszel és Elizabeth Warrennel szemben. A Demokrata Pártnak persze voltak olyan, baloldali programpontjai, amelyet minden jelölt átvett – például a minimálbér emelése, a környezetvédelmi prioritások és a magasabb társasági adókulcs. Biden azonban összességében centrista volt, sőt, jobboldali attitűdöket is mutatott.

Az előválasztási győzelme után viszont ő is balra tolódott, és a programjában is jelentős súlyt képviselnek a baloldali, nagyobb állami beavatkozással járó ígéretek.

A „Build Back Better” program gazdasági részében kifejezetten kevés a konkrétum, inkább nagy ívű, vázlatos elképzelésekről olvashatunk. A demokraták már a Képviselőházban elfogadtak egy 3000 milliárd dollár összegű csomagot (amelyet a republikánus vezetés nem támogatott), és Joe Biden kormányzása esetén is jelentős összeget mozgósítana, legfőbb kiadási tételei:

  • 1700 milliárd dollárt költene klímavédelmi célokra 10 év alatt, ezeknek jelentős része infrastruktúra-fejlesztés és technológiai beruházás lenne.
  • 300 milliárd dollárból hajtana végre kutatás-fejlesztési beruházásokat,
  • 400 milliárdos kormányzati vásárlásokkal pedig célzottan támogatná az amerikai feldolgozóipart.
  • Emellett az egészségbiztosítás kiterjesztése 750 milliárd dollárba kerülne 10 év alatt.

A baloldali fordulat nem meglepő, a demokraták vélhetően Trump jobboldali, adócsökkentő és kisebb szabályozást hozó gazdaságpolitikájának ellenpontjaként lőtték be magukat.  Bidennek továbbá meg kell nyernie azt a demokrata szavazóbázist, akik az (amerikai értelemben) szélsőségesen baloldali Sandersre és Warrenre adták le a szavazatukat az előválasztáson.

Adóemelésekkel teremtené elő az összeget

A fenti tételeken túl még számos, néhány 10 vagy százmilliós kiadási tétel szerepel a programban. Ezek jelentős része addicionális tétel, azaz növelné vele a költségvetési kiadásokat. Az amerikai szövetségi költségvetés kiadási oldala 2020-ban 4746 milliárd dollárt tett ki, azaz ha a fenti tételeket leosztjuk egy évre, akkor is érezhető mértékben dobná meg a szövetségi kiadásokat. Az intézkedések fedezete azonban kérdéses, mert a költségvetési hiány a növekedéspárti republikánus vezetés alatt jelentős volt.

Ez a hiány idén sokkal nagyobb lesz, hosszabb távon pedig aligha engedheti meg magának az amerikai kormányzat a pénzszórást, mert az államadósság-ráta kezd aggasztóan magas lenni (igaz, a kötvények tekintélyes része a Fed birtokában van).

Az ehhez szükséges összeget Biden a Trump-kabinet 2017-es adócsökkentésének részleges visszavonásából fedezné, valamint új adónemeket is bevezetne. Saját elmondása szerint 4000 milliárd dollárt tudna bevonni 10 év alatt az adóemelésekkel, amelyek az alábbiakból állnának össze:

  • a személyi jövedelemadó felső kulcsát 37-ről 39,6%-ra emelné vissza,
  • a társasági adót 28%-ra emelné (ezt korábban Trump csökkentette 21%-ra, Sanders és Warren 35%-os adókulcsot ígértek).
  • Növelné a vállalatok külföldön szerzett jövedelmének adóját 10,5%-ról 21%-ra.
  • A tőkenyereség 1 millió dollár feletti része a személyi jövedelemadó felső kulcsával adózna (a vagyonosokat büntető adó rendkívül szokatlan az Egyesült Államok történetében).
  • Emellett szociális hozzájárulási adót vetne ki az évi 400 ezer dollár feletti jövedelmekre,
  • valamint felszámolna egy sor adókedvezményt, és szigorítaná az adóelkerülésre vonatkozó szabályokat.

A fenti rendelkezések elsőre radikálisnak tűnhetnek, két dolgot viszont ki kell emelni velük kapcsolatban. Egyrészt a baloldali demokraták ennél sokkal jelentősebb adóemeléseket követeltek (például tőzsdei tranzakciós adó bevezetését, vagyonadó kivetését stb.), másrészt Trump 2017-es adócsökkentéseit ez csak részben állítja vissza, azaz 4 év liberális adószabályozás után érthető, ha a demokrata jelölt adóemelési javaslatai túlzónak tűnnek (bár vannak új elemek is, például a tőkejövedelmekre).

Biden azt ígéri, hogy az adórendszer változása nem érinti hátrányosan az alacsonyabb jövedelmű munkavállalókat, de beszédes, hogy az adókulcsok csökkentésére az alacsonyabb jövedelmi sávban nem tett javaslatot, az adórendszertől ugyanis az állami bevételek növekedését várja. Különböző független intézmények számításai szerint a demokrata adócsomag többletterheinek 90%-a a felső 20%-ra nehezednek majd, ezen belül is a felső 1% viseli majd az új terhek több mint 60%-át.

Tőzsdei korrekciót okozhat Biden nagyvállalatokat támadó programja

Az adók kapcsán a program megemlíti, hogy a nagyvállalatok évtizedekig lobbiztak az adókedvezményekért, amelyeket Trump végül megadott nekik, és ez hátrányosan érintette a munkavállalókat. Való igaz, hogy a republikánus kormányzás az alacsonyabb adókkal és szabályozási könnyítésekkel a nagyvállalatoknak kedvezett, és ez is közrejátszhatott a tőzsdék emelkedésében.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

A piacokkal kapcsolatban Trump egyébként rendszeresen elmondja, hogy a demokrata győzelem esetén azok beszakadnak majd. Az elnök nem beszél teljesen a levegőbe, a vállalati adóemelések eleve rontják a vállalatok jövedelmezőségét, és a demokratáknak további olyan javaslataik is vannak, amelyek nem a nagyvállalati érdekeket szolgálják (például szigorúbb munkaügyi és klímavédelmi sztenderdek, a nagyvállalati koncentráció mérséklése, ellátási láncok átszervezése stb.), de ezek megvalósulása legalábbis kérdéses. Mindez nem jelenti azt, hogy az indexek a demokrata ciklusban egyáltalán nem emelkedhetnek, hiszen a részvénypiacok alakulása leginkább nem ezen múlik, de az kétségtelen, hogy az új kormányzati intézkedések nem kedveznek majd a tőzsdei nagyvállalatoknak.

A nagyvállalatoknak semmit, a kicsiknek mindent

A programban viszonylag kevés szerepet kapnak a nagyvállalatok, Biden biztosítani szeretné, hogy a nagy gazdasági szereplők „végre méltányos módon kiveszik a részüket az adózásból, a részvényesek helyett a munkavállalók és a közösségek érdekét helyezik előtérbe, és tisztelik a munkavállalók egyeztetési jogait”.

A demokrata elnökség bemutatna egy második körös segélycsomagot, amely az első, botrányosra sikerült programhoz hasonlóan szintén kedvezményes hiteleket garantálna a vállalati szférának, de főleg a kisvállalatok lennének érintettek, a program ezen belül is nagy hangsúlyt fektet a kisebbségek és a nők által vezetett vállalatokra. Csak összehasonlításképp említendő, hogy a republikánus csomag hiteleseinek csak 20%-át tették ki a 20 főnél kisebb vállalatok. A Biden-adminisztráció eleve csak akkora összegű hitelt folyósítana a vállalatoknak, amelyek fedezik veszteségeiket, a felhasználást utólag is ellenőrizné, az adótanácsadással, könyveléssel foglalkozó vállalatokat és a befektetési alapokat pedig külön ellenőrizné az elbíráláskor.

Kizárná továbbá a programból azokat a vállalatokat, ahol a vezérigazgató évi 500 ezer dollárnál többet keres (ez a nagy, multinacionális vállalatok szinte mindegyikére igaz).

Bár sok konkrétumot a program nem árul el a források felhasználásának feltételeiről, a rászorultsági szempontok mellett azért jelen vannak a szabadpiaci elemek is: a program ugyanis leszögezi, hogy a vállalatnak a munkabérek mellett tudnia kell fizetni a fix költségeket is, „hiszen nincs értelme fizetni a munkavállalót, ha a villanyszámlát nem tudjuk.”

Szintén az innovatív kisvállalatoknak és a hátrányos helyzetű amerikaiaknak kedvezne az intézkedés, amellyel kockázati tőkét csoportosítana át azokba a tagállamokba, ahol ez eddig nem volt jellemző (a startup-finanszírozás 25%-a San Franciscóban realizálódik, 75%-a pedig összesen négy városban). Az állam által létrehozott innovációs központok a pénzügyi források mellett oktatással is segítenék a startupokat. Meglepő lépés ez, mert bár Amerikában nagy hagyománya van a kockázati tőketársaságoknak, de azok jellemzően magántőkéből üzemelnek, az állami finanszírozás inkább Európára jellemző.

Nacionalista gazdasági kormányzást ígérnek

A demokratáktól meglepő, de Biden gazdasági programja mélységesen patrióta. A „Buy American” címszó alatt azt ígéri, hogy az állami beszerzéseknél főleg hazai termékekre épít majd, emellett pedig hazai termékek vásárlására ösztönzi a lakosságot is. A gazdasági patriotizmus korábban nem volt ennyire jellemző a nemzetközi specializáció és szabadkereskedelem mellett kardoskodó amerikai kormányoktól, az – egyébként Trump által elindított – fordulat mögött azonban valós probléma áll, ez pedig az amerikai gazdaság évről-évre megjelenő, nagymértékű külkereskedelmi hiánya.

Biden az ellátási láncok hazatelepítését ígéri, és az innovatív fordulat központi szereplője az amerikai feldolgozóipar lenne.

A demokrata kormányzat 400 milliárd dolláros vásárlással támogatná az amerikai feldolgozóipart (azon belül is főleg a kisebb vállalatokat), valamint az innovatív technológiára való átállást erőltetné. 300 milliárd dollárból kutatás-fejlesztési programot indítana, és a fő célja az, hogy az ország a világgazdaság vezetője legyen az innovatív technológia előállításában, és a jövő technológiáinak fő exportőrévé váljon. A beruházások leginkább a biotechnológiába, a közlekedésbe, elektromos autóiparba, szélessávú internet-fejlesztésekbe, mesterséges intelligenciába és űrkutatásba irányulnának. Biden stábjának számítása szerint ezzel 2,5-5 millió új munkahelyet hozna létre 10 év alatt.

A gazdasági nacionalizmus abban is fellelhető, hogy Biden kötelezné az amerikai kormányzati szerveket a közbeszerzéseknél az amerikai gyártású termékek előnyben részesítésére, és kifogásolta, hogy jelenleg a beszállítóknak nem kell indokolnia, miért nem hazai gyártmányú termékeket szállított. A demokrata vezetés ezen is változtatna – elvárnák ugyanis, hogy a beszállító megindokolja, miért volt kivitelezhetetlen a leszállított javak amerikai gyártása. Ennél a pontnál a 90 éve elfogadott Buy American Actre hivatkozik, amelyet azonban – szépen szólva – tágan értelmeztek eddig a döntéshozók (a kormányzati vásárlások 30%-a külföldi gyártású volt).

A Trump előtt bevett amerikai, szabadkereskedelmet és nemzetközi specifikációt támogató gyakorlathoz a felületes várakozásokkal ellentétben nem kíván visszatérni: kimondja, hogy a „Tervezd meg itt, gyártsd le máshol” szemléletet felváltaná a „Tervezd meg itt, és gyárts is le itt” hozzáállás, így ebből a szempontból a trumpi hagyományt követné.

Nem biztos, hogy a kereskedelmi partnerek díjazzák majd

 A program elsőre nem tűnik szabadkereskedelem-pártinak. Az amerikai protekcionizmus már eleve sértené a külkereskedelmi partnerek érdekeit, Biden azonban tovább megy: a nemzetközi kereskedelmi rendszerbe beépítene szigorú munkajogi és környezetvédelmi követeléseket, valamint a partnereket is arra ösztönözné, hogy kormányzati beszerzéseikkor saját termékeiket helyezzék fókuszba, azaz a 2010-es évek közepéig uralkodó globalizmussal szemben nemzetközi szintre emelné a protekcionizmust, ennek nyilvánvalóan környezetvédelmi szempontjai is vannak.

Ha ez ebben a formában megvalósulna, akkor az a világkereskedelem zsugorodásához, a kereskedelmi kapcsolatok jelentőségének csökkenéséhez vezetne.

A külkereskedelemben emellett viszont alapvetően a nyitásra utaló elemeket is látunk. A trumpi „America First” megközelítéssel szemben Bidennél ismét megjelenik Amerika vezető szerepének erősítése, és deklaráltan megerősítené a szövetségi rendszerét. Ennek az ellentmondásnak vélhetően politikai okai vannak.

A program fogalmazói kifejezetten agresszív hangnemet ütöttek meg Kínával szemben, így Trump esetleges távozásával nem feltétlenül várható a kereskedelmi kapcsolatok enyhülése. A demokrata interpretáció szerint Trump a Kínával folyó kereskedelmi tárgyalások során a nagyvállalatok érdekét érvényesítette, ezzel szemben Biden az amerikai munkavállalók, elsősorban a feldolgozóipari munkások érdekeit védené. A szöveg cseppet sem finomkodik, amikor jelzőkkel illeti Kínát – szerinte az ázsiai ország káros kereskedelmi gyakorlatot folytat, és az amerikai kormány agresszívan fellép majd a technológia lopása ellen.

Biden mindezt nem bilaterális egyeztetések keretében képzeli el, hanem mozgósítani akarja a szövetségeseit, azaz egy demokratikus nemzetközi együttműködés keretében kényszerítené Kínát a munkaügyi, a klímavédelmi és a nemzetközi kereskedelem szabályainak betartására. Arra biztatná továbbá partnereit, hogy termelésüket telepítsék haza Kínából, hogy kevésbé legyen sérülékenyek. Nem túlzás azt mondani, hogy Kína valódi ellenségképként jelenik meg a programban,

a demokrata jelölt elmondása szerint a világgazdaság felét mobilizálni fogja, hogy kiálljon a káros kínai tevékenység ellen.

Úgy tűnik tehát, hogy érvényes lehet az a felfogás, miszerint a Kína elleni kereskedelmi háború nem Trump “egyéni” akciója, hanem a teljes politikai establishment által támogatott fordulat, ami a kínai térnyerés megállítását célozza.

Biden visszaléptetné Amerikát a Párizsi klímaegyezménybe, és ezzel együtt a klímaforradalom élharcosává léptetné elő az országot. A külpolitikában nagy hangsúlyt kap a környezetvédelem, de a belpolitikában egyaránt, 1300 dollárt költene infrastrukturális beruházásokra 10 év alatt, ebből az első évben 50 milliárdból újítanának fel utakat, 20 milliárdból a kisvárosi szélessávú internet-lefedettséget javítaná. A gazdaság teljes klímasemlegességét 2050-re érné el.

Szakszervezetek mindenütt

Biden munkavállalók melletti kiállása az amerikai szakszervezeti rendszer erősítésében is megjelenik. A szakszervezetek többször megjelennek a programban, a kormányzat szankcionálná például, ha a nagyvállalatok vezetői akadályoznák az egyesülést a munkahelyeken, illetve általánosan megkönnyítené a szakszervezetek alakítását és a belépést, de szerepet szánna nekik a kereskedelmi kapcsolatok nemzetközi alakításában is, és nemzetközi szinten támogatná a szervezeteket.

A szociális ellátórendszer szerepét is növelné. A munkanélküliségi támogatás időtartamát meghosszabbítaná a képzési programok időtartamára, valamint 200 dollárral emelné az összegét. A diákhiteleseknek is jelentős könnyítést ígért, 10 ezer dollárig elengedné a tartozásokat az évi 125 ezer dollár alatt keresőknél, az évi 25 ezernél kevesebbet keresők részére felfüggesztenék a kamat- és tőketörlesztést.

Az egészségbiztosítási rendszert is kiterjesztené, amellyel el kívánja érni a társadalom 97%-ának biztosítottságát (jelenleg 92,5% ez). Maximálná emellett a gyógyszerárak emelkedését infláció felett, és 60-ra csökkentené 65-ről a medicare-belépéshez a minimális korhatárt.

A munkanélküliséget nagyszabású állami programokkal ellensúlyozná, 100 ezer embernek például azonnal munkát adna a koronavírus-tesztelési kapacitások emelésével. Bevezetné emellett az Európában bevált rövidített-munkaidő támogatását, amelyet jelenleg 27 amerikai tagállamban alkalmaznak. Pozitív példaként Németországot említette a szöveg.

A fentiek mellett részben ingyenessé tenné a felsőfokú szakképzést, kiterjedt állami képzési programot indítana el, támogatná a munkavállalók átképzését. Ezzel az amerikai felsőoktatást elmozdítaná az önfinanszírozás irányából az államilag támogatott képzések felé.

Azért ne várjunk szocialista fordulatot

A fentiekből látszik, hogy Biden a programjával egy sor olyan tabut ledönt, amelyek korábban komolyan fel sem merültek az amerikai döntéshozókban. Ilyen például az erőteljes gazdasági protekcionizmus és a befelé fordulás (erre Trumpnál már azért bőven volt példa), a széles körű szakszervezetiség melletti kiállás, az állami újraelosztás jelentős növelése és a konkrét állami beavatkozás célzott beruházásokkal, valamint a hagyományosan önfinanszírozó egészségügy és oktatás állami lábának kiterjesztése. A program egyértelműen baloldali, a nyelvezete különösen az, ennek ellenére Biden győzelme vélhetően mégsem hozna teljes szemléletváltást, mégpedig az alábbiak miatt:

  • a Demokrata Párton belül jelentős arányt képviselnek a baloldali érzelműek, és a támogatottságuk is nagy, de még mindig kisebbségben vannak. A program erőteljesen baloldali nyelvezetével Biden vélhetően nekik akar imponálni, hogy fenntartsa a párt egységét. Ennek csalhatatlan jele, hogy a program akkor vált baloldalivá, amikor Sanders visszalépett az előválasztástól.
  • Bár a program baloldali, Biden személy szerint inkább centristának tekinthető. Ezt bizonyítja, hogy korábban többször is kiállt a nagyvállalatok és a vagyonos rétegek mellett, valamint elutasította a baloldali demokraták olyan követeléseit, mint a teljesen ingyenes egészségügy, és deklarálta, hogy a hagyományos energiaipar zavartalanul tovább működhetne, csak az új fúrásokat korlátoznák.
  • Donald Trump erőteljes jobboldalisága mellett érthető, ha a demokraták a baloldalra pozícionálják magukat. Mint azt már írtuk, a fenti intézkedések egy része Trump jobboldali intézkedéseinek részbeni eltörlése, így bár kétségkívül balabbra tolódna az amerikai gazdasági kormányzás alakítása, de csak Trumphoz képest.
  • Az sem utolsó szempont, hogy hangzatos elvekből több van a programban, mint konkrétumokból, a végrehajtás során pedig már rugalmasan értelmezhetik az „innovatív, értékteremtő” beruházások fogalmát a döntéshozók, mint ahogy a Buy American Act sem eredményezett kizárólag amerikai kormányzati vásárlásokat.

A program inkább mintha egyensúlyozás lenne a mérsékelten centrista és a kifejezetten baloldali szemlélet között, ennek pedig tisztán politikai okai vannak.

Összességében így is biztosra vehető, hogy az amerikai kormányzás a jelenlegihez képest érezhetően „baloldalibb” lenne Biden alatt, növelve az állami újraelosztás mértékét, de vélhetően a Biden-adminisztráció gazdasági értelemben közelebb lesz az Obama és Clinton által képviselt hagyományos demokrata vezetéshez, mint az európai jóléti államokhoz.

Inkább negatív volt a fogadtatása a szakmában

A közgazdászok egy része üdvözölte a programot, és pozitívumként főleg az innovatív beruházásokat, a szociális védőháló növelését és az amerikai feldolgozóipar versenyképességének növelését emelték ki.

Többen voltak azonban azok, akik nemtetszésüket fejezték ki a programmal kapcsolatban. Általános vélemény volt, hogy Biden gazdasági populizmussal akarja maga mellé állítani a kékgallérosokat, valamint Trump szavazóira pályázik a protekcionalista ígéretekkel, miközben kevés konkrétumot árul el a programpontokról. Sokan nemtetszésüket fejezik ki amiatt, hogy bár beruházások ösztönzését tekinti prioritásnak, a vállalati jövedelmezőséget és az érdekérvényesítést jelentősen rontaná a magasabb adókkal és a szigorúbb munkaügyi szabályokkal, a versenyképes beruházást pedig nagyvállalatok hajtják végre.

Mások azt vetik a szemére, hogy a protekcionizmussal épp a kereskedelmi partnerek nemtetszését váltaná ki, de többen kritizálták a beígért magas állami kiadásokat, mert szerintük annak nem látszik a fedezete, a 4000 milliárd dolláros adóbevétel az alacsony jövedelműek adójának növelése nélkül szerintük ugyanis jelentős mértékben túlbecsült összeg. Az adóemelésekkel és az állami újraelosztás növelésével kapcsolatban pedig azt emelték ki, hogy a versenyképesség romlása mellett még nagyobb és átláthatatlanabb bürokráciát eredményezne.

Az amerikai gazdaságpolitikai hagyományokkal szakító programnak vannak kritikusai, így nem véletlen, hogy Trump is gazdasági vonalon támadja az egyik legaktívabban Bident. Az is érdekes, hogy bár az országos felmérésekben szinte minden szakpolitikában Bident tartják alkalmasabbnak az amerikaiak, a gazdaságpolitika területén Trumpban bíznak inkább.

Címlapkép: Getty Images

Index.hu