Koronavírus: több fertőzöttet találtak egy hazai vízilabdacsapatnál és a párbajtőr-válogatottban

A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.

A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik:
ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a
Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire.
Tudj meg többet

Újabb kórházakban tiltják meg a látogatást

A járványhelyzettel összefüggésben újabb fővárosi és vidéki egészségügyi intézmények rendeltek el látogatási tilalmat.

A fővárosban az Országos Gerincgyógyászati Központ tiltotta meg a betegek felkeresését csütörtöktől, míg péntektől a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórházában hoztak hasonló intézkedést.

Közölték, a látogatási tilalom alatt súlyos, életveszélyes állapotú betegnél egy hozzátartozó, kiskorú beteg mellett egyik szülője vagy törvényes képviselője, szülő nőnél pedig egy általa megjelölt személy tartózkodhat. A betegek egyházi személlyel tarthatják a kapcsolatot. (MTI)

Az Egyesült Királyságban ismét megugrott az új esetek száma

A szigetországban 1735 új megbetegedésről adtak hírt csütörtökön, ez június 4. óta a legmagasabb szám. Egy nappal ezelőtt 1508 volt az új fertőzések száma.

 

Az összes ágyszám 20%-át kell az állami kórházaknak készenlétben tartaniuk a koronavírusos esetek ellátása érdekében, az eddigi 10%-os arány helyett – derül ki Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének szerdán kelt leveléből. Fontos szempont ugyanakkor, hogy a magasabb készültségi fok miatt nem lehet elbocsátani betegeket a kórházakból. A mostani ágykapacitás-kihasználtság mellett természetesen nem is kell, mert van most elég üres ágy összességében szektorszinten.

Az Újbudai Idősek Házának bezárásáról döntött a XI. kerület polgármestere

A koronavírus-járvány országos és helyi terjedésének megakadályozása és a megbetegedések számának gyors növekedése miatt Dr. László Imre, a főváros XI. kerületének polgármestere péntektől elrendelte az Újbudai Idősek Házának bezárását, ami a gyakorlatban látogatási és kijárási tilalmat jelent.

Az intézménybe kizárólag a folyamatos ellátáshoz szükséges dolgozók, külsős karbantartók léphetnek be fokozott óvintézkedések mellett, megfelelő védőöltözet viselésével.

A tilalom nem vonatkozik azokra, akiknek felvételi eljárása már megkezdődött.

100 milliárd eurós gazdaságösztönző programot mutatott be ma Franciaország

A francia kormány csütörtökön bemutatott 100 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagja a koronavírus-járvány okozta recesszió leküzdésén túl 2030-ra készíti elő Franciaországot, de az egyik legfőbb célja a közvetlen munkahelyteremtés.

A program legfőbb prioritása a munkahelyteremtés, miután becslések szerint idén 800 ezer munkahely szűnhet meg a járvány miatti korlátozások következményeként. A kormány célja, hogy a programnak köszönhetően közvetlenül legalább 160 ezer munkahely jöjjön létre.

A miniszterelnök reményei szerint Franciaország 2022-re érheti el ismét a járvány előtti gazdasági szintet.

A 100 milliárd eurót két év alatt kívánja a kormány a gazdaságba injektálni, amely a számítások szerint idén 11 százalékkal eshet vissza, és legalább 10 százalékra emelkedik a munkanélküliség.  A járvány kezdete óta a kormány már 460 milliárd euró gyorssegélyt injektálta a gazdaságba.

A középtávú 100 milliárd eurós gazdaságösztönző programnak három nagy része van: az ökológiai átmenet támogatása, a vállalatok versenyképességének erősítése, és a társadalmi kohézió megőrzése.

Harmincmilliárd eurót szán a kormány a gazdaság “kizöldítésére. A közlekedésfejlesztés 11 milliárd eurót kap, amelyből 4,7 milliárd euró jut az állami vasúttársaságnak, az SNCF-nek. Hétmilliárd eurót pedig az épületek energetikai modernizálására költ el a kormány.

A vállalatok versenyképességének növelésére szánt 35 milliárd euróval a vidék újraiparosítása a kormány célja. Az összegből 20 milliárd euró adócsökkentés, az önkormányzatok tiltakozása ellenére, a vállalatoktól beszedett helyi adóknak ugyanis azok voltak eddig a legfőbb haszonélvezői. A kormány támogatni fogja a gyártótelepek hazatelepítését külföldről, valamint az innovációt és a mesterséges intelligencia fejlesztését. A társadalmi kohézió megőrzésére szánt 35 milliárd euróból 15 milliárd jut a munkahelyteremtésére.

A programhoz 40 milliárdot az uniós helyreállítási alapból, 60 milliárdot pedig a nemzetközi piacról felvett hitelekből biztosít a kormány, és ezzel az év végére a GDP 121 százalékára emelkedhet az államadósság a tavalyi 100 százalékról. A kormány abban bízik, hogy az adósságnövekedés 2025-re megtérülhet, ha a programmal sikerül elérni a termelés újbóli beindítását, úgy, hogy egyáltalán nem lesznek adóemelések addig.

(MTI)

Koronavírusos lett Lakitelek polgármestere

Pozitív lett Lakitelek polgármestere, Madari Róbert koronavírus tesztje – tudta meg a kecskeméti online lap, a kecsup.hu, amit később Lakitelek a város Facebook-oldalán is megerősített.

Az események miatt Lakitelek polgármesteri hivatala zárva tart, a dolgozóknak pedig karanténba kell vonulniuk (kivéve azoknak, akik szabadságon voltak és így nem találkoztak a polgármesterrel), és home office-ban dolgoznak.

Szigorítások jönnek Miskolcon

Miskolc önkormányzata a területileg illetékes járványügyi hatósággal egyeztetve péntektől kijárási és látogatási tilalmat léptet életbe a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény által fenntartott három idősotthonban és három gondozóházban – tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t csütörtökön.

A közlemény szerint további szigorítások bevezetését is szükségesnek tartják, így hétfőtől az önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. ügyfélszolgálatain az eddigi kötelező maszkviselés és kézfertőtlenítés mellett minden esetben lázmérés is lesz.

A Búza téri és a Vasgyári piacon, valamint a város által működtetett őstermelői piacokon is fokozott óvintézkedéseket vezetnek be, péntektől kötelező a maszkviselés. Úgyszintén kötelező a maszkot felvenni az autóbuszokon és a villamosokon.

(MTI)

Törökországban betiltják a lakodalmakat

Törökországban péntektől országszerte betiltják a lakodalmakat és a hasonló vigasságokat az ismét egyre gyorsuló koronavírus-járvány megfékezése céljából – jelentette csütörtökön az NTV török hírtelevízió a belügyminisztérium rendeletére hivatkozva. Az intézkedés kiterjed az eljegyzési szertartásokra, a lánybúcsúkra, valamint a fiúk körülmetélése utáni ünnepségekre is.

Polgári esküvőt továbbra is lehet tartani, de a dokumentum kiköti, hogy a ceremónia egy óránál tovább nem tarthat. A szertartás keretében egyúttal tilos lesz a tánc, illetve bárminemű étel, ital felszolgálása a víz kivételével. Azok pedig, akik 65 évnél idősebbek vagy 15 évnél fiatalabbak, és nem rokonai legalább másodfokon a menyasszonynak vagy a vőlegénynek, nem vehetnek részt az esküvőn.

A mostaniakhoz hasonló korlátozások múlt hét óta az ország 81 tartományából 14-ben már érvényben voltak, köztük a fővárosban, Ankarában is.

A belügyminisztérium lépését megelőzően Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az országban a napokban tetőzik másodjára a járvány első hulláma. Koca arról is beszámolt, hogy az utóbbi időben Ankarában regisztrálják a legtöbb új fertőzöttet, kétszer annyit, mint Isztambulban, amely az ország legnépesebb városaként a járvány korábbi gócpontja volt.

Az egészségügyi miniszter mindazonáltal jelezte, hogy jelenleg nincs napirenden a kijárási korlátozás újbóli bevezetése.

A kis-ázsiai országban az elmúlt napokban 1600 közelében alakul az újonnan igazolt fertőzöttek napi száma, 45 körül pedig a halálos áldozatoké. A regisztrált fertőzöttek száma meghaladja a 273 ezret, a halottaké pedig a 6400-at, miközben több mint 246 ezer embert már gyógyultnak minősítettek a hatóságok.

(MTI)

Romániában már több fertőzöttet találtak, mint Kínában

Romániában újabb 1365 embernél mutatták ki az utóbbi 24 órában a koronavírus-fertőzést, ezzel

Románia csütörtökön megelőzte Kínát a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma tekintetében.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtöki összesítése szerint Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 89 953 fertőzöttet tartottak nyilván, valamint 4727 halálos áldozatot és 84 695 felépültet.

A bukaresti stratégiai kommunikációs törzs (GCS) csütörtöki jelentése szerint Romániában eddig 91 256 embernél mutatták ki a fertőzést, közülük 3721 vesztette életét, 39 275 fertőzöttet pedig – két negatív teszt után – gyógyultnak nyilvánítottak.

Csütörtökön újabb 44 koronavírusos beteg haláláról számolt be a GCS, ami megfelel a napi elhalálozások utóbbi kéthetes átlagának. A napi fertőzésszám azonban több mint 15 százalékkal meghaladja az utóbbi 14 nap átlagát.

Romániában több mint 48 ezerre tehető az ismert aktív fertőzettek száma, közülük csaknem 7300-at kezelnek kórházban, és 503 súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg szorul intenzív terápiára.

Csütörtökön több mint 34 ezer fertőzésgyanús ember otthoni karanténban várja a betegség lappangási idejének leteltét.

(MTI)

Újabb csúcsot döntött Ukrajnában a fertőzések száma

Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában, csütörtökre is 2400 fölötti új beteget regisztráltak, és rekordmagas lett az elhunytak száma – derül ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Az elmúlt napon 2430 új esettel 128 228-ra nőtt az eddigi igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké 54 újabb halálos áldozattal 2710-re emelkedett,

miközben eddig 59 676-an gyógyultak meg, közülük előző nap 859-en. Jelenleg 65 842 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1517-tel nőtt egy nap alatt. A mostanit megelőzően éppen egy nappal korábban jegyezték fel a járvány kezdete óta az egy nap alatt elhunyt legtöbb új beteget, 51-et, valamint a fertőzöttek számának napi növekményében is a legmagasabbat, 2495-öt.

  • A legtöbb új beteget, 301-et – továbbá öt halálos áldozatot – a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből,
  • a második legtöbbet, 280-at pedig az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből jelentették. Utóbbiban az azonosított fertőzöttek száma 14 158-ra, az elhunytaké négy újabb áldozattal 222-re nőtt.
  • Az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugati félben lévő Lviv megyében az igazolt fertőzöttek száma 208 új esettel már elérte a 15 116-ot, az elhunytaké pedig 11 újabb áldozattal 423-ra emelkedett.
  • Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján az azonosított betegek száma 7788, az elhunytaké két újabb esettel 267 emelkedett, miközben eddig 3389-en győzték le a kórt.

A Jevropejszka Pravda hírportál saját értesülésre hivatkozva azt írta, hogy a kormány megváltoztatta korábbi rendeletét, és már nem engedélyezi külföldieknek átutazás céljából a kétnapos tartózkodást Ukrajna területén. Ez elsősorban a Moldovából autóutakon Fehéroroszországba, illetve Oroszországba utazókat érinti, zömében ők éltek ezzel a lehetőséggel. Ukrajna múlt pénteken zárta le határait ismét a külföldiek előtt egyelőre egy hónapra, engedélyezve továbbra is a tartózkodási engedéllyel rendelkezők és több kivételt képező csoport, illetve személy beutazását.

(MTI)

A párbajtőr-válogatottban is találtak fertőzötteket

A magyar férfi párbajtőr-válogatott négy tagja megfertőződött a koronavírussal.

A magyar szövetség honlapjának csütörtöki híradása szerint a pozitív esetek miatt a keretedzést határozatlan időre felfüggesztették. Az érintett vívók házi karanténba kerültek, valamennyien jól vannak. A szövetség álláspontja szerint a válogatott versenyzők nem edzésen, vagy szervezett, hivatalos programon, hanem magánrendezvényen fertőződtek meg.

A fegyvernem múlt héten, Tatán járt utánpótláskorú sportolói kivétel nélkül negatív tesztet produkáltak.

(MTI)

Három újabb országgal állítja helyre a légiközlekedést Oroszország

Engedélyezte a rendszeres légiközlekedés helyreállítását Egyiptommal, az Egyesült Arab Emírségekkel és a Maldív-szigetekkel Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök csütörtökön.

A Svájc és Oroszország közötti légi járatok számát az eddigi heti egyről négyre növelik. Oroszország a járványhelyzet miatt március végén függesztette fel a menetrendszerinti nemzetközi légiközlekedést, amelyet azóta csak Nagy-Britanniával, Törökországgal és Svájccal állított helyre.

Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 4995-tel 1 009 995-re emelkedett a csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint.

A napi növekmény immár 19. napja nem haladja meg az ötezret, de nem is süllyed jelentősen ezen szint alá. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 24 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 114 768), Brazília (3 997 865) és India (3 853 406) után. Az aktív esetek száma 885-tel 165 532-re csökkent. A halálozások száma 114-gyel 17 528-re, a felépüléseké pedig 5766-tal 826 935-re emelkedett.

(MTI)

 

Koronavírus-gyorstesztek fejlesztésére ad félmilliárd fontot a brit állam. A gyorstesztek segítségével felpöröghetnének a tesztelési kapacitások, amire nagy szükség lenne a járvány elleni harcban. Lesz, ahol kísérleti jelleggel megkezdődik a lakosság rendszeres tesztelése, a tünetektől függetlenül. A brit egészségügyi miniszter szerint a tömeges gyorstesztek jelenthetik a kulcsot a korlátozások feloldásához.

Bosznia-Hercegovina megnyitja a határait

Bosznia-Hercegovina megnyitja a határait a külföldiek előtt, de az országba érkezőknek 48 óránál nem régebbi, negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk határátlépéskor – közölte az ország miniszterelnöke.

A nyugat-balkáni országok közül Szerbiába bárki beléphet, Koszovóba, Észak-Macedóniába és Montenegróba viszont a legtöbb ország állampolgárai csak negatív koronavírusteszt felmutatásával tudnak beutazni.

Csütörtökre a regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 99-cel 31 581-re, Koszovóban 112-vel 13 713-ra, Észak-Macedóniában 145-tel 14 603-ra, Bosznia-Hercegovinában 284-gyel 20 572-re, Montenegróban pedig 102-vel 5019-re nőtt.

A halálos áldozatok száma Szerbiában eggyel 716-ra, Koszovóban hattal 539-re, Észak-Macedóniában kettővel 606-ra, Bosznia-Hercegovinában héttel 624-re, Montenegróban pedig kettővel 104-re nőtt.

(MTI)

10 koronavírusost találtak az OSC férfi vízilabdacsapatánál

Az OSC férfi vízilabdacsapatánál tíz személy koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott. Az együttes honlapján megjelent közlemény szerint az augusztusi Magyar Kupa-döntőt követő vizsgálatok során a csapatból senki sem volt fertőzött.

Az augusztus 29-i bajnoki rajt előtt viszont több játékosnak is egészségügyi problémái voltak, akiket elkülönítettek, a szövetség pedig elhalasztotta a gárda aktuális mérkőzését. Az ezt követő újabb, teljes keretet és stábot érintő tesztelések tíz esetben kimutatták a koronavírust.

(MTI)

Orvosok és nővérek lesznek a hétvégi Forma 1-es Olasz Nagydíj lelátóin

A Ferrari csapat meghívására orvosok és nővérek lesznek a lelátón a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjon. A Ferrari közleménye szerint meghívták a zárt kapus versenyre a koronavírus-járvány elleni védekezés 250 élharcosát. Hozzátették, a vendégek természetesen a társadalmi távolságtartás szabályainak megfelelően foglalnak majd helyet a lelátón.

Olaszország a világjárvány által leginkább sújtott európai országok közé tartozik, ahol eddig csaknem 35 ezren haltak meg.

A monzai lesz az idény nyolcadik futama, a jövő hétvégén Mugellóban sorra kerül Toszkán Nagydíj pedig az első, amelyre naponta 2880 fizető néző is kilátogathat. Az ezt követő versenyek nagy részét várhatóan szintén korlátozott számú közönség tekintheti meg.

(MTI)

 

2020. júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 0,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A friss adat azt mutatja, hogy folytatódott a koronavírus járvány során visszaesett forgalom korrekciója, de a korábbi trendre való visszatérés még távolniak tűnik.

 

301 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6923 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és az aktív fertőzöttek száma új csúcsra emelkedett – derül ki a kormányzati portál ma reggeli jelentéséből. Budapesten találták a legtöbb új esetet, mintössze két olyan hazai megye volt, ahol nem találtak egy fertőzöttet sem az elmúlt 24 órában.

Gyorsul a járvány Csehországban

Megugrott a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Csehországban, az egészségügyi minisztérium csütörtök reggeli kimutatása szerint szerdán 650 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami mintegy 150-el több az eddigi legmagasabb, előző napi esetszámnál. Kedden a felülvizsgált adatok szerint 504 személynél állapították meg a Covid-19 betegséget.

Március elseje óta, amikor az első fertőzést kimutatták, már több mint 25 773 ember kapta meg a betegséget Csehországban.

A napi esetek száma az utóbbi hetekben folyamatosan emelkedik, gyorsabban mint tavasszal.

A fertőzés következtében 425-en haltak meg, míg több mint 18 300-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma meghaladja a hétezret.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter jelezte, hogy a romló helyzet következtében valószínűleg szigorítani kell az érvényben lévő óvintézkedéseket. A miniszter szerint ez elsősorban Prágát érintené, ahol a 100 ezer lakosra eső fertőzöttek száma már ötven körül jár. A legrosszabb helyzet a dél-morvaországi Hodonínban és környékén van, ahol százezer lakosra 64 beteg esik.

Keddtől kezdve kötelező a szájmaszk használata az egészségügyi és a szociális intézményekben, a hivatalokban, a tömegközlekedési eszközökön és a választási helyiségekben. Ugyanakkor pozitív Covid-19-teszt esetében a kötelező karantén az eddigi két hétről 10 napra csökkent.

Szerdán jelentették be, hogy megbetegedett Jarmila Rázová, tisztifőorvos is, és karanténba vonult. Adam Vojtech tesztje negatív lett ugyan, de miután napi kapcsolatban volt a tisztifőorvossal, ő is karanténba kényszerült. Pozitív lett a tesztje Ladislav Duseknek, az egészségügyi információk hivatala igazgatójának is. Karanténban van Karel Havlícek kormányfőhelyettes és több mint egytucat parlamenti képviselő is.

Egyelőre nincsenek országos adatok arról, milyen hatással volt a járvány alakulására a szeptemberi iskolakezdés.

(MTI)

Szigorításra készülnek a balti államok

Napokon belül megszűnhet a szabad utazás Lettország, Litvánia és Észtország között a koronavírus-járvány erősödése miatt – közölte szerdán Lettország miniszterelnöke, Krisjanis Karins.

A három kisállamnak tavasszal sikerült megfékeznie a járványt annyira, hogy májusban megállapodhattak az egymás közti határzárak feloldásáról. Mostanra viszont sokat romlott a helyzet. Lettország előírásai szerint az, aki olyan országból érkezik területére, amelyben 100 ezer lakosra az utóbbi két hét alatt 16-nál több fertőzött jutott, annak két hétre karanténba kell vonulnia. Márpedig Litvániában már most magasabb az arány, és nagy valószínűséggel pár napon belül Észtországban is a hányad 16 százezred fölé emelkedik.

Mind Litvánia, mind Észtország arra kérte Lettországot, hogy átmenetileg tegyen velük kivételt, ám Karins közölte, országa nem enyhít előírásán, hogy védje lakosságát a járványtól.

(MTI)

Közel 3000 fertőzöttet találtak egy nap alatt Izraelben

Napi rekordot döntött, 2926-tal nőtt a koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma keddről szerdára Izraelben – adta hírül az izraeli egészségügyi minisztérium.

Ennyire sok új esetet még egyszer sem jegyeztek fel az országban a járvány megjelenése, február vége óta. A legutóbbi napi csúcsot július 28-án jelentették 2308 – azaz a mostaninál hatszázzal kevesebb – esetet regisztrálva.

Eddig már több mint 120 ezren fertőződtek meg koronavírustól Izraelben, a halálozási szám keddről szerdára 12-vel emelkedett. A ragály miatt eddig 969-en haltak meg.

Jelenleg 423, kórházban kezelt beteg állapota súlyos.

(MTI)

Több mint 26 millió fertőzött

Tovább tombol a világban a koronavírus-járvány, ma reggelre már meghaladta a 26 millió főt a regisztrált fertőzöttek száma a világban, egészen pontosan 26 031 410 esetnél jár a Johns Hopkins Egyetem számlálója.

A legtöbb fertőzöttet az Egyesült Államokban találták eddig, 6,1 millió főt, de már Brazíliában és Indiában is közelíti a 4 milliót az esetszám (3,99, illetve 3,85 millió). A járvány halálos áldozatainak számát tekintve szintén az Egyesült Államokban a legrosszabb a helyzet, 185 744 áldozattal, Brazíliában 123 780, Indiában pedig 67 376 halálos áldozatot követelt eddig a vírus.

A régiónkban szintén megugrott a fertőzöttek száma, Lengyelországban már augusztus elején kezdődött egy felfutás, ami nem enyhül, Csehországban pedig – a magyarországi helyzethez hasonlóan – új rekordokat döntöget a napi fertőzöttszám.

 

 

 

Koronavírus: rossz híreket közöltek izraeli tudósok

 

Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte – fedezték fel Izraelben plazmadonorok vizsgálata során.

 

Stabilan növekedett a kínai szolgáltatóipar teljesítménye augusztusban – derül ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből. A Caixin/Markit csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai gazdaság több mint felét kitevő szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) augusztusban 54,0 pontra mérséklődött a júliusi 54,1 pontról. A kínai szolgáltatóipari BMI ezzel negyedik hónapja áll a növekedést és a visszaesést elválasztó, 50 pontos küszöb fölött.

 

Már 25,6 millió ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 855 578 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai összesítése szerint. Naponta bő negyedmillió ember betegszik meg, ez enyhe gyorsulást jelent globálisan. A régiónkban is erősödik a járvány (romlik a helyzet a horvátoknál, szlovéneknél és még látványosabban az ukránoknál, románoknál és cseheknél), az oktatási intézmények megnyitása döccenőkkel zajlik, közben pedig az ország legnagyobb kórházai mind teljes vagy részleges látogatási tilalmat rendeltek el a felfutó esetszámok miatt.

Index.hu