Megérkezett Brüsszel valódi reakciója a magyar határzárra

Egységes szabályozás

Közös kritériumokra és küszöbértékekre vonatkozó ajánlások elfogadását javasolta pénteken a tagállamoknak az EU-n belüli szabad mozgás járvánnyal kapcsolatos korlátozását illetően az Európai Bizottság.

Egyértelmű, hogy nagyobb mértékű koordinációra van szükség európai polgárok millióinak határokon történő átkelésének biztosításához és a gazdaság biztonságos helyreállításához

– fogalmazott pénteken Didier Reynders, az EU igazságügyi biztosa, hozzátéve, hogy a személyek szabad mozgását érintő bármiféle korlátozásnak összehangoltnak, szigorúan szükséges helyzetekre vonatkozónak, továbbá arányosnak és nemzeti hovatartozás szempontjából hátrányos megkülönböztetést mellőzőnek kell lennie.

Reynders hangsúlyozta, hogy a Bizottság nem javasol semmilyen újfajta korlátozást a személyek szabad mozgását illetően, hanem egy olyan új keretet, ami szükség esetén a tagállamok számára eligazítást jelent. Ennek jegyében Brüsszel azt javasolja, hogy a tagállamok heti rendszerességgel egyértelmű és előre történő tájékoztatást nyújtsanak egymásnak és a Bizottságnak is minden olyan intézkedésről, ami az uniós polgárokat érinti. A tagországoknak a hatálybalépés előtt egy héttel kell értesítést küldeniük a változásokról.

Egységes határértékek

A Bizottság javaslatában négy olyan kulcsfontosságú területet határoz meg, ahol a tagállamoknak szorosabban együtt kell működniük. Ezek az alábbiak:

  1. Közös kritériumok és küszöbértékek megállapítása a tagállamok számára annak eldöntéséhez, hogy indokolt-e utazási korlátozások bevezetése;
  2. A közös kritériumok alapján besorolt területek elfogadott színkódokkal történő feltüntetése;
  3. A magas kockázatú területekről érkező utasok esetében alkalmazandó intézkedések közös keretrendszerének kidolgozása;
  4. A nyilvánosság egyértelmű és időben történő tájékoztatása az esetleges korlátozásokról.

Ylva Johansson, a testület belügyekért felelős tagja szerint változott a helyzet, mert a járványgócpontok mostanra országok helyett régiókra és helyiségekre korlátozódnak, ami zónaszerű megközelítést indokol. 

A Bizottság az esetleges korlátozó intézkedések bevezetéséhez az alábbi kritériumok figyelembevételét javasolja:

  • az adott területen az utóbbi 14 napban regisztrált új Covid19-esetek teljes száma 100 000 főre vetítve;
  • az adott területen az utóbbi 7 napban elvégzett összes Covid19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek százalékos aránya;
  • az adott területen az utóbbi 7 napban elvégzett Covid19-tesztek száma 100 000 főre vetítve.

Abból kiindulva, hogy az indulási hely szerinti tagállam 100 000 főre jutó heti tesztelési aránya meghaladja a 250 főt, a Bizottság azt javasolja, hogy a tagállamok ne korlátozzák a más tagállamból beutazó személyek szabad mozgását, ha:

  • az adott területen az újonnan regisztrált Covid19-esetek teljes száma az utóbbi 14 napban 100 000 lakosra vetítve kevesebb, mint 50 fő, vagy
  • az adott területen elvégzett összes Covid19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek százalékos aránya kevesebb, mint 3%.

Hetente frissített térkép, 4 színnel

A Bizottság azt javasolja továbbá, hogy a tagállamok által szolgáltatott adatok alapján az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) tegye közzé az uniós tagállamok és az EGT-országok hetente frissített térképét, közös színkód alkalmazásával segítve a tagállamok és az utasok tájékozódását: 

  • Zöld szín: azok a területek, ahol az utóbbi 14 napban az újonnan regisztrált Covid19-esetek száma 25-nél kevesebb, és az ott elvégzett összes Covid19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek százalékos aránya kevesebb, mint 3%;
  • Narancssárga szín: azok a területek, ahol az utóbbi 14 napban az újonnan regisztrált Covid19-esetek száma 50-nél kevesebb, DE az ott elvégzett összes Covid19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek százalékos aránya legalább 3% ,VAGY az újonnan regisztrált Covid19-esetek teljes száma 25 és 150 között mozog, DE az ott elvégzett összes Covid19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek százalékos aránya kevesebb, mint 3%;
  • Piros szín: azok a területek, ahol az utóbbi 14 napban az újonnan regisztrált Covid19-esetek száma 50-nél több ÉS az ott elvégzett összes Covid19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek százalékos aránya legalább 3% VAGY az újonnan regisztrált Covid19-esetek teljes száma az utóbbi 14 napban 100 000 lakosra vetítve több, mint 150 fő;
  • Szürke szín: ha nem áll rendelkezésre elegendő információ a Bizottság által javasolt kritériumok értékeléséhez VAGY az adott területen elvégzett Covid19-tesztek száma 100 000 főre vetítve kevesebb, mint 250.

A Bizottság szorgalmazza, hogy a tagállamok ne tagadják meg a más tagállamokból érkező személyek beutazását. Azok a tagállamok, amelyek saját döntéshozatali eljárásaik alapján mégis korlátozzák a szabad mozgást, megkövetelhetik a következőket: a „piros” vagy „szürke” besorolású területről utazó személyek vagy vonuljanak karanténba, VAGY az érkezésüket követően végeztessenek Covid19-tesztet – a Bizottság ez utóbbi opciót részesíti előnyben.

Hogyan tovább?

A tanácsi ajánlásokra vonatkozó bizottsági javaslat most a Tanács elé kerül, és a biztosok bíznak benne, hogy néhány héten belül létrejön a megállapodás a közös kritériumokról. 

Kérdésre válaszolva Ylva Johansson hangsúlyozta, hogy a javaslatok értelmében a zöld színkódba sorolt országok állampolgáraival szemben semmilyen utazási korlátozást nem lehetne alkalmazni. A piros zónába tartozó országok állampolgáraival szemben ez lehetséges, de nem szükséges (a tagállamokra lenne bízva). De, ilyen esetekben minden piros zónás hellyel szemben egyforma intézkedést kell alkalmazni, országhatárokon belül is.

„Nem szabad olyan benyomást kelteni, mintha a járványra adott első számú válasz a határintézkedések bevezetése lenne” – szögezte le a svéd állampolgárságú uniós biztos.

Johansson az Euronews kérdésére válaszolva megjegyezte, hogy Magyarország a járvány kezdete óta szélvészgyors döntéseket hozott új intézkedésekről a határon, és villámgyorsan korrigálta is azokat, amikor kiderült, hogy sok problémát okoznak. „Azt szeretném, hogy Magyarország ugyanilyen gyorsan kövesse majd az ajánlásokat, ha egyszer elfogadta azokat a Tanács” – közölte. A kérdés Orbán Viktor, magyar miniszterelnöknek arra a kijelentésére kért reakciót, miszerint a magyar határzárlatot érintő bírálat nem jogos, mert napokon belül más uniós tagállamok is hasonló intézkedéseket hoznak majd.

Címlapkép forrása: Getty Images

Index.hu