Új rekordon a koronavírus-járvány Magyarországon, napokon belül jöhet a nagy robbanás
Csökkenő napi esetszám Franciaországban
Franciaországban az elmúlt 24 órában 4203 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, ezzel 328 980-ra nőtt a járvány kezdete óta feltárt esetek száma – közölte az egészségügyi tárca hétfő este.
A napi esetszám jóval alacsonyabb, mint az elmúlt napokban (pénteken 8975-tel megdőlt a napi esetszám rekordja, de szombaton is 8 ezer, vasárnap pedig 7 ezer fölött volt az esetszám), magasabb viszont, mint az elmúlt hetek első napján, amikor is általában kevesebb az új fertőzött.
Múlt héten 1898 koronavírusos beteg került kórházba, akik közül 326-ot lélegeztetőgépre is kapcsoltak, ezzel 537-re emelkedett az intenzív osztályon ápolt fertőzöttek száma. A kórházi betegek száma 15 százalékkal nőtt egy hét alatt, de még mindig messze elmarad a járvány első hullámának tetőzésekor regisztrálttól, április elején ugyanis több mint 30 ezer kórházi ápolt közül 7 ezren feküdtek intenzív osztályon.
A halálos áldozatok száma vasárnap óta 25-tel 30 726-ra emelkedett.
A pozitív tesztek aránya 5,1 százalék volt hétfőn, míg a kijárási korlátozások feloldását követően alig volt magasabb 1 százaléknál. Ez is arra utal, hogy a vírus terjedése intenzív.
Szakemberek szerint ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor decemberre alakulhat ki ismét kritikus helyzet egyes sűrűn lakott francia régiókban.
Olivier Véran egészségügyi miniszter viszont reméli, hogy a nagyvárosokban mindenhol kötelezővé tett maszkviseléssel az új esetek számának növekedése lassulni fog. A BFM hírtévének adott interjúban elismerte, hogy a következő két hétben várhatóan még tovább nő a súlyos esetek száma, de abban bízik, hogy utána csökkenés állhat be.
A dél-franciaországi Marseille-ben azonban már 67 súlyos állapotú koronavírusos beteget ápolnak, míg egy hete még csak 30-an voltak lélegeztetőgépen, és a hétvégén további 300 fertőzött került kórházba. (MTI)
Törökország: 4 havi csúcs
Törökországban hétfőn közel négy hónap után ismét meghaladta az 1700-at a koronavírus-járvány igazolt új fertőzöttjeinek napi száma – közölte a török egészségügyi minisztérium. Ezzel a regisztrált esetek száma 281 ezer 509-re nőtt.
A napi esetszám május 15. óta nem volt 1700 fölött. Szombaton 1673, vasárnap 1578 volt az új fertőzöttek száma, amely hétfőre 1703-ra emelkedett.
Törökországban hétfőn 57-en vesztették életüket a fertőzés szövődményei következtében. A halálos áldozatok száma ezzel 6730-ra emelkedett. A halálesetek napi száma május végétől egészen augusztus utolsó napjaiig 30 alatt ingadozott, majd meghaladta ezt az értéket, és immár 60 közelében mozog. A szombati adat 56, a vasárnapi 53 volt.
Az elmúlt 24 órában a súlyos betegként nyilvántartottak száma megint emelkedett, 1102-ről 1118-ra.
A gyógyultak száma 1047-tel 252 152-re nőtt, ez a napi adat azonban csaknem egy hónapja alulmarad az új fertőzöttek számával szemben.
A 83 milliós kis-ázsiai országban idáig mintegy 7,88 millió vírustesztet végeztek el.
Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a múlt héten kijelentette, hogy az országban ismét tetőzik a járvány első hulláma.
Múlt péntektől országszerte betiltották a lakodalmakat és a hasonló vigasságokat az ismét egyre gyorsuló koronavírus-járvány megfékezése céljából. Polgári esküvőt továbbra is lehet tartani, de a ceremónia egy óránál tovább nem tarthat. A szertartás keretében egyúttal tilos a tánc, illetve bárminemű étel, ital felszolgálása a víz kivételével.
Koca hétfőn a Twitter-fiókján arról számolt be, hogy továbbra is a fővárosban, Ankarában azonosítják a legtöbb új fertőzöttet. (MTI)
Ha lesz oltás, lesznek nézők is a spanyol focimeccseken
A szurkolók jövő év elején, a koronavírus elleni oltóanyag várható piacra dobása után térhetnek vissza a lelátóra a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Javier Tebas, a La Liga elnöke hétfőn azt mondta, ahhoz, hogy ismét nézők lehessenek a stadionokban, szükség lesz a vakcinára.
„Ma a miniszterelnök kijelentette, reméli, hogy decembertől elkezdik beoltani a vírus ellen a lakosságot, így számunkra is ez lehet a kulcsdátum” -mondta a sportvezető Pedro Sánchez korábbi szavaira reagálva. A miniszterelnök az állami televíziónak úgy nyilatkozott, abban bíznak, hogy az emberek egy része decemberben már részesülhet az oltóanyagból.
Tebas korábban még abban reménykedett, hogy a drukkerek szeptembertől fokozatosan visszatérhetnek, ám a járvány ismételten egyre nagyobb mértékben terjed Spanyolországban, így erre jelenleg semmi esély. (MTI)
A Budapest Airport az év hátralévő részében várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt újraszámolta a 3 hónappal ezelőtt kiadott éves prognózisát. Az új előrejelzés szerint az idei utasszám a tervezett maximum egyharmada lesz idén, ami 5,5 millió utast jelent.
A következő napokban jelentős mennyiségű járat törlését jelenthetik be, és várhatóan a hét második felére alakul ki az a végleges menetrend, amely a rendelet érvényességéig elérhető lesz Budapestről.
A koronavírus-világjárvány miatt bevezetett utazási korlátozások lazítását sürgetik a német gazdaság vezető vállalkozói érdekképviseletei a szövetségi kormánytól és az európai partnerektől egy hétfőn ismertetett felhívásban.
Keddtől két idősávban, reggel és délután két-két órában megnyitják az ingázók előtt a magyar-osztrák határon lévő Pinkamindszent-Strém átkelőt – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn.
A Portfolio Private Investor Day rendezvényének első szekciójában a magyar tőzsdei cégek árulták el, milyen kihívásokkal néznek szembe a mostani piacon, mik a fejlesztési tervek, irányok és miért lehet jó döntés magánbefektetőként beszállni egy-egy magyar sztoriba. Az Alteo továbbra is kitart eddigi stratégiája mellett, az AutoWallis jobb értékesítési számokkal kalkulál az év második felében, az Opus Global a szervezeti-működési szinergiák kiaknázására koncentrál, az OTP pedig nem zárkózik el a további bankvásárlástól.
Alacsony kamatok, pénzbőség, egymástól elváló árfolyamok és gazdaság – úgy tűnik, mintha ez lenne az új norma a világban. Zsiday Viktor, a Citadella alap portfóliómenedzsere szerint a koronavírus óriási változást hozott a makrogazdasági politikában, átléptük a Rubicont és új drogot talált magának a piac.
Így tanítanak a horvát iskolákban koronavírus idején
Horvátországban szigorú biztonsági intézkedések mellett közel 460 ezer általános és középiskolás diák, valamint 65 ezer pedagógus számára kezdődött meg hétfőn a tanév.
Három modell szerint folyik az oktatás.
- Az A modell szerint a járványügyi előírások betartása mellett mindenki jár iskolába,
- a B modell kombinált tantermi és digitális oktatást,
- a D modell pedig kizárólag online oktatást ír elő.
Horvátországban az A modell szerint kezdődött a tanév, ugyanakkor néhány tanintézmény két hét online oktatásra állt át, mert több pedagógus és iskolai dolgozó fertőződött meg a vírussal, vagy hatósági házi karanténban van.
(MTI)
Több szegedi oktatási intézményben megjelent a koronavírus
A Délmagyar információi szerint szegeden a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban és a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolában is megjelent a koronavírus. Utóbbiban egy tanító kaphatta el a fertőzést, a Radnótiban pedig egy 11-es diák a fertőzött.
A Szegedma.hu több radnótis fertőzöttről is tud. Azt írják, hogy a diákok egy szülinapi buliban fertőződhettek meg pár nappal a tanévkezdés előtt, és sok szülő is elkapta a kórt. A pozitív teszteket még a tanév előtt regisztrálták, és ugyanannak az osztálynak a tanulói érintettek.
Csökkent az új esetek száma Horvátországban és Szlovéniában
Horvátországban és Szlovéniában is csökkent a hétvégén az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma – derült ki a válságstábok hétfői jelentéséből.
Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 117-tel nőtt, és elérte a 12 041-et az azonosított koronavírusos fertőzöttek száma. Vasárnap még 225 esetről számoltak be, ugyanakkor az elmúlt héten az új fertőzöttek napi száma többször is meghaladta a háromszázat. Vasárnap három új haláleset történt, így a járvány horvátországi halálos áldozatainak száma 201-re nőtt. A betegek közül 307-en vannak kórházban, közülük 19-en lélegeztetőgépre kapcsolva. Az aktív betegek száma 2614, és 8819-en vannak hatósági karanténban.
A hétvégén több mint háromezren tüntettek Zágráb főterén a kormány járványügyi intézkedései miatt. A demonstrálók nem viseltek maszkot, és nem tartották be a távolságtartás szabályait. A Szabadság Fesztivál néven hirdetett demonstráció szervezői szerint a válságstáb által hozott intézkedések nem voltak összhangban a vírus okozta valós veszéllyel. Bár valóban vannak emberek, akik megfertőződnek a vírussal, és néhányuknál súlyosabb a betegség lefolyása, de ezek száma és jellege nem indokolja azokat az intézkedéseket, amelyekkel a válságstáb korlátozza az állampolgári szabadságot és emberi jogokat – hangoztatták.
A szomszédos Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint vasárnap 25-tel 3190-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Szombaton még 43 új esetről számoltak be. Nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 135 maradt. A diagnosztizált betegek közül 26-an vannak kórházban, és közülük négyet ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 525.
Péntektől a kormány döntése szerint kötelező a szájmaszkviselés minden nyilvános zárt térben, és a szabálysértőket 400-tól 4000 euróig, azaz 140 ezertől 1,4 millió forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják az ellenőrök.
(MTI)
Hamarosan elstartol a Portfolio új, Private Investor Day nevű online rendezvénye, ahol neves piaci és gazdasági szakemberek árulják el, milyen befektetésekben érdemes most magánbefektetőként gondolkodni, mit hozhat a koronavírus második hulláma a tőzsdéken és vajon kitart-e az a korrekció, ami az utóbbi napokban indult el. Az eseményről folyamatosan tudósítunk.
Index.hu