Sport

Árnyékban marad – Moncz Attila publicisztikája

Novak Djokovics döntő szett 3:5, 15:40-nél becsukta a szemét, „beleállt” a fogadásba, labdája bombaként, védhetetlenül csapódott le Roger Federer térfelére, majd a második meccslabdát is hárította, hogy aztán a maga javára fordítsa minden idők egyik legnagyobb meccsét a US Open 2011-es elődöntőjében.

Novak Djokovics becsukta a szemét, „beleállt”, hogy ő most idegből üt, ütött is, a labdája pedig védhetetlenül gégén találta a vonalbírót, ami miatt diszkvalifikálták a világelsőt a Pablo Carreno Busta elleni nyolcaddöntőben, így már nem csupán minden idők egyik legnagyobb mérkőzése, de minden idők legnagyobb balhéja is az ő nevéhez fűződik a US Openen.

A két eset között kilenc év telt el, de ezek figyelembevételével különösen érthetők Alexander Zverev, napjaink legjobb német játékosának szavai: „Ha Novak bárhol máshol találja el a vonalbírót, ha bárhova máshova üti a labdát… Centikről beszélünk…” A szerb teniszező nagyon sokszor jól sáfárkodott a centikkel, a minap viszont elszámította magát, mintegy feltéve a koronát balhéktól hemzsegő elmúlt fél évére. Mert aki koronavírusos időszakban a biztonsági előírásokra fittyet hányva, nézők előtt szervez tenisztornát (Adria Tour), amelyen a felhőtlen bulizás is a napirend részét képezte; aki a spanyolországi karantén-előírásokat megszegve edz; aki egy Facebook Live-adásban nyíltan vakcinaellenesnek vallja magát; aki kilép a játékosok érdekvédelmi szervezetéből és inkább egy másikat alapít; aki vérig sérti a US Open szervezőit, nem törődik a nálánál sanyarúbb sorsú játékosokkal és a torna lemondását követeli, majd „kivásárolja” magát a karanténból és inkább házat bérel – nos, azt nyugodt, biztonságos életvitellel nem vádolnám meg. És évadbeli 26-os győzelmi sorozat ide, a 18. Grand Slam-győzelem esélye oda, a szememben annak az esélyét is elveszítette, hogy végrehajtsa, ami szerintem az egyik legfontosabb motivációja.

Hogy kilépjen Roger Federer és Rafael Nadal árnyékából.

Ő a legkisebb fiú a napjaink teniszét uraló triumvirátusban, ő szállt be legkésőbb a buliba, neki sokkal többet kellene tennie a vitathatatlan primátusért, mint két riválisának Lehet, hogy megdönti Federer 20-as csúcsát a Grand Slam-diadalokat illetően, könnyedén lehagyhatja a 19-nél tartó Nadalt, de a magatartásával „kiírta magát” az elsőségért versenyzők köréből. Persze a Swiss Gentleman (ahogyan Boris Becker becézte) is volt forrófejű, de nem 33 évesen, hanem tinédzserként, ahogyan Nadalnak is akadtak vitatható megmozdulásai, de amikor már igazán Federerként és Nadalként kellett tekinteni rájuk, nehéz volt belekötni a viselkedésükbe. Ők tisztában voltak a példakép szerepükkel, a feladattal járó kötelezettségekkel, mert ha tetszik, ha nem, a világ legjobbjának a „fizetésében” az ilyenek is benne vannak.

Djokovics erről megfeledkezett, ami még akkor is igaz, ha bűnlajstromának utolsó pontján lehet vitatkozni. A felvételek láttán elfogadható, hogy nem szándékosan találta telibe a hölgyet, enyhítő körülmény lehet, hogy próbálja csendesíteni a drukkereit (az illető Instagram-oldalán ízléstelen halálos fenyegetések is megjelentek, többek között az elhunyt kisfia fotója alatt…), de ennyi mindent nem lehet megbocsátani. Egyszer lehet hibázni, még kétszer is, de aki világelső, példakép, vezető akar lenni, nem követheti el sorozatban az egyenként is üldözendő tetteket. Még akkor sem, ha azt gondolja, érinthetetlen és büntetlenül megteheti.

Lehet azon vitatkozni, hogy a szabályt betű szerint kell értelmezni vagy sem, hogy a több mint tízperces tanakodás során a bírókban lehetett volna annyi érzés, hogy „csak” figyelmeztetik, de nem érdemes. Egyrészt a szabály egyértelműen fogalmaz a kizárással kapcsolatban („A játékosok erőszakosan, veszélyes módon vagy dühvel nem rúghatnak vagy üthetnek bele a teniszlabdába, nem dobhatják el, kivéve, ha ezt tudatosan, pontszerzési céllal teszik), másrészt pedig ha a brit Tim Henmant az ő szentélyében, Wimbledonban hasonló eset miatt kizártak 1995-ben párosban, akkor semleges helyszínen miért csodálkozik bárki is amiatt, hogy ezt megteszik a világelsővel?! Az, hogy John McEnroe-nak is van ilyen a praxisában, papírforma, az már nem, hogy az 1990-es Australian Open nyolcaddöntőjében csak rossz matek miatt diszkvalifikálták Mikael Pernfors ellen. Elfelejtette, hogy attól az évtől kezdve már a harmadik súlyos fegyelmezetlenség után leléptetheti a főbíró, és amikor a vonalbíró megregulázását, majd egy ütő összetörését követően magas röptű előadást tartott a székbíró szellemi képességeiről, meglepődött, hogy kihirdették svéd ellenfele győzelmét. Nos, ők hárman azok, akiket az ismert teniszezők közül GS-tornán kizártak az elmúlt fél évszázadban.

Henmant persze azonnal meg is találták, hogy ugyan már, kommentálja a történteket: „Helyes döntés született. A pályán felelős vagy a tetteidért. Frusztráltan elütötte a labdát, eltalálta a vonalbírót. Ha ezeket a tényeket nézzük, nem születhetett más döntés.” És Djokovics sem kezdett felesleges magyarázkodásba, miután lehiggadt: „Szomorúság és üresség maradt bennem. Szerencsére a vonalbíró jól van. Nagyon sajnálom, hogy ekkora stressz­nek tettem ki.” A szerbnek nem kell tartania attól, hogy eltiltják, a helyszíni bírságot már megkapta (nem utalják el neki a 250 ezer dolláros pénzdíját, nem kapja meg a szerepléséért járó világranglistapontokat, emellett tízezer dolláros bírságot is be kell fizetnie, és 7500 dollárral szegényebb lett amiatt is, mert nem teljesítette a mérkőzés utáni médiakötelezettségeit), igazából csak az a kérdés, hosszú távon megbélyegzik-e a balhéi miatt, vagy kegyelmet kap.

Ha a sportágon belüli „divatot” nézzük, az utóbbi a valószínűbb. McEnroe-ról mindenki tudta, hogy flúgos, Henman visszaszerezte úriember státuszát, de Goran Ivanisevic („természetesen” őt is kizárták tornáról, most meg éppen Novak edzője…), a reklámtáblát szétrúgó, azzal egy vonalbírót eltaláló David Nalbandian vagy a 2017-es Davis-kupában a vezetőbíró szemét eltaláló, az idei US Openen negyeddöntőig jutó Denis Shapovalov vidáman, folyamatos rámutogatás nélkül játszhatott. Ahogyan Djokovics is a 2016-os Roland Garroson Tomás Berdych ellen előadott műsora (elhajította az ütőjét, amely majdnem megsebzett egy vonalbírót) vagy az év végi, londoni vb-n látott idegbetegsége („izomból” kiküldött egy labdát a lelátóra, de senki sem sérült meg) után is. De azért ezek halmozódnak, és emiatt mondom azt, az összkép alapján sohasem veheti át Federer és/vagy Nadal helyét.

Más sportágakban persze voltak ennél sokkal nehezebben magyarázható tettek, amikor a világ akkori legjobbján (vagy a tág elitbe tartozón) billogként ott maradt tette követkeménye. A bokszoló Mike Tyson kapcsán ma már nem a hihetetlen KO-i, hanem az Evander Holyfield elleni harapása jut az ember eszébe elsőként. Ha a futballista Zinédine Zidane legemlékezetesebb mozdulatát kellene felidézni, vajon a 2002-es BL-döntőben lőtt kapásgólja vagy a 2006-os vb-fináléban a Marco Materazzival szembeni bólintása nyerne? A polgárpukkasztó módon a nevét világbékére (Metta World Peace) változtató kosaras, Ron Artest kapcsán is a videomegosztó elsőként a Malice at the Palace-t (balhé a Palace-ban) adja ki, amikor is az Indiana Pacers játékosaként hozzálát a detroiti aréna, illetve néhány néző „lebontásához”.

Nekik vagy idejük, vagy lehetőségük nem volt feledtetni a tettüket. Djokovicsnak még mindkettő bőven van. De makulátlan pedigréjű példakép már nem lehet belőle.

NemzetiSport.hu