Gazdaság

Hazai és európai részvénykörkép – online előadás

Szeptember eleje óta korrekciót látni az amerikai börzéken, és ez érezteti a hatását Európában is. Habár az európai börzék is igyekeztek felvenni az amerikai tőzsdék ritmusát az elmúlt hónapokban, de ez leginkább csak a német piacnak sikerült, bár ott is elég szelektíven, máshol viszont eléggé vérszegényre sikeredett a talpra állás, mint ahogy a hazai tőzsdén is. Ettől függetlenül sok profi befektető kezdte el favorizálni az európai piacot a sok jó, de alulértékelt célpont miatt.

Itthon eddig a Richter vitte a hátán a piacot, de most itt is jött egy nagyobb megtorpanás, a Mol eddig is nagyon gyenge volt, az Otp pedig nyár eleje óta nem tudta felvenni a nemzetközi ritmust. Hogy mi sülhet ki mindebből az ősz folyamán? De ha nem csak hosszú távú folyamatok érdekelnek, hanem az is, hogy menet közben a kisebb-nagyobb árfolyamhullámokból hogyan tudsz nyereségre szert tenni, akkor elemző webináriumunkon profi trader előadónk segítségével egy közös elemzés, ötletelés során megkaphatod a válaszokat. Ráadásul saját kérdéseidet is felteheted az előadónak magyar és európai részvény témában.

Az előadás tematikája:

  • DAX és fontosabb európai tőzsdeindexek elemzése
  • Magyar blue chip és kisebb részvények elemzése, ötletelés
  • A meghatározó német és egyéb európai részvénysztorik
  • Kérdezz-felelek szekció

További információ és regisztráció az online előadásra

Időpont: 2020. szeptember 15. 18:00 – 18:40

Helyszín: Mivel ez egy online webinárium, így a saját számítógépeden vagy akár az okostelefonodon is követheted az előadást.

A cikk saját szolgáltatás népszerűsítését szolgálja.

Címlapkép forrása: Getty Images

Index.hu