Házi gyermekorvos: az iskolai lázmérés kezelhetetlen káoszt okozhat

Az Infostart beszámolója szerint a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint az iskolai lázmérés októberi bevezetése kezelhetetlen káoszt okozhat.
Póta György elmondta: az intézmények előtt sorok alakulhatnak ki, ami kedvez a koronavírus terjedésének, ráadásul az érintésmentes hőmérők gyakran pontatlanok. A testhő az időjárás, a testmozgás és az öltözködés miatt változhat, a koronavírus-fertőzött gyerekek 40 százalékának pedig még hőemelkedése sincs.
Orvosként két dolgot tudok mondani: egyrészt, ha valaki lázas, ne menjen közösségbe, a koronavírus-járványtól függetlenül. A másik, hogy a láz önmagában nem kizárólagos tünete a vírusnak, nemzetközi vizsgálatok bizonyítják, hogy közel 40 százalékban láztalanul zajlik le a gyerekeknél, tehát ezzel nem fogjuk kiszűrni az összes koronavírusost
– szögezte le Póta György, aki kétli, hogy az iskolabejárati lázmérés komoly lépés volna a járvány terjedésének lassítására.
Rámutatott, felesleges szülői frusztrációt okoznak azzal, hogy az iskolába érve kimelegedett vagy rosszul öltöztetett diákokat hazaküldenek 1-2 tizedes hőmérséklet-túllépés miatt, és makkegészséges gyerekektől kényszerülnek a tanárok igazolásokat kérni olyan dologról, ami be sem következett soha.
Negatív láncreakciót okoz a dolog, ebben biztos vagyok
– fogalmazott Póta György az Infostart beszámolója szerint.
A megoldás kulcsa álláspontja szerint a szülők kezében van: ha a gyermek reggel nem érzi jól magát, köhög, lázas, akkor otthon kell maradnia, a negatív folyamatokat ezzel lehet megállítani.
A szülőknek pedig azt üzeni, ne csaljanak azzal, hogy látszólag tünetmentesítik a gyermeküket és így engedik közösségbe. Ezzel arra utalt, hogy sok szülő reggel belázcsillapítózza a gyermekét, mielőtt az útnak indulna, illetve arra is, a szülőknek őszintén kell tudniuk beszélni arról, hogy előző este volt-e láz, hasmenés vagy hasonlók.
Címlapkép forrása: MTI/Robert Ghement
Index.hu