Kék hírek

Letartóztatásban az embercsempészek

A Debreceni Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a két svéd embercsempésznek, akiket a rendőrök Hajdú-Bihar megyében fogtak el.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai 2020. szeptember 12-én 3 órakor Biharkeresztes területén igazoltattak egy járművet és svéd állampolgárságú vezetőjét, valamint 3 óra 10 perckor Bojt külterületén is ellenőriztek egy másik személygépkocsit és svéd állampolgárságú vezetőjét.

Az egyenruhások az ellenőrzések során a járművek utasterében találtak hét főt, akik iraki állampolgárnak vallották magukat. Az illegális migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a rendőrök előállították őket, majd meghallgatásukat követően 2020. szeptember 12-én 19 órakor átadták a román hatóságnak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a két sofőrt – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2020. szeptember 14-én elrendelt.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: police.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük