Fradi: 7,8 milliárd a tét Európa elitjében!
A Ferencváros labdarúgócsapata 25 év után ismét a Bajnokok Ligája kapujában!
Szerhij Rebrov csapata a tavalyi Európa Liga menetelés után idén a Bajnokok Ligája minden selejtező fordulójában a legnehezebb ellenfelet kapta, hiszen első körben hazai pályán a svéd bajnok Djurgarends IF csapatát győzte le simán 2-0-ra, majd Glasgowban múlta felül nagy bravúrral 2-1-re a skót bajnok Celticet, ezután pedig azt a horvát bajnok Dinamo Zagrebet ütötte ki 2-1-es végeredménnyel a Groupama Arénában, amely együttes tavaly 5-1-es összesítéssel jutott tovább a magyar bajnok ellen. A párharc presztízs értéke mellett a klub ezzel anyagilag sem járt rosszul, hiszen a Bajnokok Ligája play-off körbe jutás 6,4 millió eurót, csaknem 2,3 milliárd forintot hozott a konyhára. A rájátszásban a magyar bajnok már oda-visszavágós rendszerben játszik a norvég bajnok Molde FK ellen, amely első ránézésre és a két csapat jelenlegi formáját tekintve abszolút nem verhetetlen, sőt… Szerhij Rebrov legénysége szerdán idegenben játszik a norvégok ellen, a visszavágót jövő héten kedden rendezik a Groupama Arénában zárt kapuk mögött. Amennyiben ezt a kört is sikerrel veszi a Fradi, akkor 25 év után ismét Európa legjobb 32 csapata közé kerülhet, ami újabb 15,25 millió eurót, azaz mintegy 5,5 milliárd forintot hozhat a csapatnak.
A Ferencváros semmit nem bíz a véletlenre.
Az elmúlt két évben a Ferencvárosnál jól látható építkezés indult el nyugat-európai minta alapján, amelynek eredményeképpen a magyar bajnok mára ismét tényezővé vált az európai futball – porondon. A Bajnokok Ligája play-off körbe jutás után szinte azonnal bejelentették a kiváló válogatott szlovák szélső, Robert Mak érkezését, aki szintén erőssége lehet a csapatnak az őszi nemzetközi kupaszezonban is.

A legnagyobb erőssége az idei csapatnak mégis az, hogy egyben tudták tartani a vezetők a tavalyi társaságot, a kevés távozó mellett minőségi játékosok érkeztek a válogatott Bogdán Ádám, Adnan Kovacevic, Aissa Laiduni, Ammar Ramadan, Roko Baturina, valamint a Dinamo Zagreb elleni győztes gólt jegyző Myrto Uzuni személyében. A bombaigazolások mellett fegyvertény, hogy a Fradi meg tudta tartani és a kölcsönjátéka után végleg meg tudta szerezni a csapat legértékesebb játékosát, a transfermarkt szerint 2 millió euróra taksált Oleksandr Zubkovot. Szerdán tehát újabb mérföldkő következik a Ferencváros életében, hiszen a Molde FK otthonában nagy lépést tehet azért, hogy 25 év után ismét méltó helyén szerepeljen, ami nem más, mint a Bajnokok Ligája főtáblája.
