Hi-Tech

Még biztonságosabb lesz a Google Chrome

Mostantól a gyanús fájlokat elküldhetjük elemzésre a Google-höz, amely pillanatok alatt bevizsgálja azokat, majd megállapítja, hogy biztonságos-e a letöltésük.

A Google nagyjából három évvel ezelőtt mutatta be a Speciális védelem programot (APP), melyet elsősorban újságíróknak, politikai szervezeteknek és aktivistáknak szántak, tehát olyan embereknek, akik célpontjai lehetnek a kibertámadásoknak. A cég most bejelentette, hogy újabb funkciókkal bővítették az APP-t, így mostantól a programban résztvevők bevizsgáltathatják, hogy egy fájl tartalmaz-e kártevőt.

Az ezt részletező közleményben olvasható, hogy ha egy Google APP felhasználó letölt egy fájlt, akkor a Biztonságos Böngésző először először lefuttat rajta egy gyors tesztet, amely a fájladatok alapján megállapítja, hogy az egyáltalán gyanús-e. Ha igen, akkor ezután kapunk egy figyelmeztetést, de ez persze nem jelenti azt, hogy az adott fájl biztosan kártevőt tartalmaz, tehát dönthetünk úgy, hogy vizsgálat nélkül megnyitjuk.

Ha azonban mi is gyanakszunk, akkor elküldhetjük azt vizsgálatra a Google-nek, amely feltölti a Google Biztonságos Keresőbe, amely részletesen átvizsgálja – ehhez statikus és dinamikus analízis technikákat is bevet. Egy rövid várakozási idő után a Chrome figyelmeztetést küld a felhasználónak, hogy az átvizsgált fájl valóban tartalmaz-e veszélyforrást. Akár talált kártevőt, akár nem, a Google a vizsgálat után törli a feltöltött fájlokat, így nem kell attól félnünk, hogy azok illetéktelen kezekbe kerülnek.

Ha valaki úgy érzi, hogy fokozottan kitett a kibertámadásoknak, akkor egyszerűen – és ingyenesen – regisztrálhat a Speciális védelem programba és máris élvezheti az extra webes védelmet.

ComputerWorld.hu