A hivatalos információk szerint Trump jól van, a közeli források szerint ez nem igaz

Mi van, ha Trump elhunyna a választások előtt?

A Reuters részletes magyarázó anyagot közölt arról Donald Trump amerikai elnök pozitív koronavírus tesztje után, hogy mi van akkor, ha esetleg meghalna a november 3-ra tervezett elnökválasztások előtt. Először is azt a kérdést tisztázza a hírügynökség, hogy el lehet-e egyáltalán halasztani a választást, és a rövid válasz az, hogy igen, de nagyon valószínűtlen, hogy ez megtörténne. Ennek oka az, hogy a törvényhozás mindkét házának beleegyezése szükséges lenne a halasztáshoz, ami azért tűnik nehezen kivitelezhetőnek, mert a Képviselőházat a demokraták vezetik, a Szenátust pedig a republikánusok (Trump is republikánus). Egyébként soha nem fordult még elő az amerikai történelemben, hogy elhalasztották volna a november első hétfője utáni keddre alkotmányosan kitűzött elnökválasztást.

Ha tehát nem reális az elnökválasztás halasztása, így az a kérdés, hogy mit lehet tenni a leadott szavazatokkal. Erre mindkét nagy párt szabályzata kijelöli az utat: meg kell változtatni a hivatalos elnökjelöltet még a választások előtt, azaz jelen esetben a republikánus Trump jelölését másra (pl. Mike Pence alelnökre). Ezzel azonban az a gond, hogy egy ilyen változtatást már túl későn tudna csak megtenni bármelyik párt, hiszen levélszavazás útján már javában zajlik a választás: 2,2 millió ember máris leadta a szavazatát. Ráadásul sok amerikai államban már lejárt a határidő, hogy megváltoztassák a szavazólapokon szereplő (elektori) neveket.

Így tehát hacsak a törvényhozás két háza nem halasztja el az elnökválasztást, akkor a szavazók csak Trumpra és Bidenre (szavazó elektorokra) tudják leadni a voksukat november 3-ig. Rengeteg egyéb, ebből a helyzetből származó további kihívás is felmerül a hírügynökség anyaga szerint. Összességében mindezt az kerülné el, ha Trump rövidesen felépülne, kiengednék a kórházból és az elnökválasztás rendben le tudna zajlani.

“Nagyon jól van az elnök” a kabinetfőnök szerint

Miután jókora zavar keletkezett Donald Trump amerikai elnök egészségügyi állapotáról szombat este, igyekezett ismét nyugtatni a közvéleményt az elnök kabinetfőnöke. Mark Meadows azt mondta a Reuters tudósítása szerint, hogy Trump “nagyon jól van” és az orvosok elégedettek az állapotával. Elmondása szerint az elnök fent van, folyton dokumentumokat kér és ő személyesen is többször találkozott vele a a mai napon is, hogy különböző témákról egyeztessenek.

A zavar azután támadt, hogy a Fehér Ház orvosa és csapata ma egy nagyon optimista hangvételű sajtótájékoztatót tartott, ami után a hírek szerint a fehér Házból egy a helyzetre szintén rálátó forrás kiadott egy nyilatkozatot a szűkkörű fehér házi akkreditált tudósítóknak, hogy “nagyon aggasztó” a helyzet és a következő 48 óra kritikus fontosságú.

Ezt igyekezett ellensúlyozni Meadows az újabb nyilatkozatával, illetve az is lényeges, hogy szombat este kétszer is posztolt Trump a Twitteren. Egyszer arról, hogy az orvosoknak hála jól érzi magát, aztán pedig kétpárti  megegyezést szorgalmazott az újabb fiskális stimulusról.

 

Miután a szombat délutáni sajtótájékoztatón az hangzott el Donald Trump amerikai elnök állapotáról, hogy nagyon jól van, nem kapott oxigént és a Fehér Ház orvosa nagyon optimista hangvételben nyilatkozott a kilátásokról, a nagy hírügynökségeknek azt mondta egy névtelen forrás a Fehéz Háztól, hogy valójában Trump utóbbi 24 órában mutatott tünetei „nagyon aggasztóak” és a következő 48 óra kritikus fontosságú lesz. Sőt, a New York Times két forrásból úgy értesült szombaton: igenis kapott már oxigént az elnök, miután légzési nehézségei támadtak és leesett a szervezetének oxigénszintje.

Mike Pence alelnök második tesztje is negatív lett

Az alelnököt egyszer már tesztelték, szombat reggel azonban elvégezték nála a második tesztet is – ez is negatív. Úgy néz ki tehát, hogy semmi akadálya nincs az október 7-i alelnökjelölti vitának.

Ma délután friss tájákoztatást kapunk

Donald Trump orvosa helyi idő szerint délelőtt 11-kor (magyar idő szerint délután 5-kor) bejelentést tesz Trump állapotával kapcsolatban – írja a Reuters.

Íme a legfrissebb információk: minden, amit Trump koronavírus-fertőzéséről tudni kell

Donald Trump amerikai elnök egy katonai kórházban van szombaton, miután pénteken kimutatták nála a koronavírus-fertőzést. Az elnök egy különleges kezelést kap egy olyan – kísérleti fázisban levő – szerrel, amelyet enyhe tüneteket mutató koronavírus-fertőzötteken alkalmaznak. A legfrissebb fejleményeket a Reuters gyűjtötte össze, ezt szemlézzük az alábbiakban.

A diagnózis után nagyjából 17 órával Trump lassú léptekkel kisétált a Fehér Házból, ahonnan egy helikopter szállította a Walter Reed kórházba, Marylandbe. Maszkot viselt, öltönyben volt, de a riportereknek nem válaszolt.

Az elnök Twitter-videóban is bejelentkezett, ahol azt mondta, jól érzi magát, de kórházba megy, hogy minden rendben legyen. A videón az elnök levertnek tűnt, és a környezete is fáradtnak, levertnek látta őt már a diagnózisa előtt a kiszivárgott információk szerint.

Kayleigh McEnany, a Fehér Ház sajtóreferense elmondta, hogy a következő napokban az elnök a kórházból dolgozik majd. A kórház környékén az elnök több támogatója is megjelent, sokan fejezték ki jókívánságaikat neki, például ellenfele, Joe Biden, de a kínai elnök, Hszi Csin-ping is. A Twitter időközben jelezte, hogy az elnök halálát kívánó tweeteket le fogja tiltani.

Trump 74 éves, enyhén túlsúlyos, így a fokozottan veszélyeztetett kategóriába tartozik. Az elnök általánosan jó egészségi állapotnak örvend, testmozgást viszont nem végez, és egészségtelenül táplálkozik – írja a lap. Az eddigi jelentések szerint alacsony láza van. A Fehér Ház orvosa, Sean P. Conley azt közölte, hogy az elnök jól van, nem kellett neki oxigént adni, és a többi gyógyszer mellett Remdesivirt kapott. Trump még a kórházból is tweetelt, posztjában azt írta, jól van.

Trumpot az elnökválasztási kampány kényes szakaszában érte a betegség, nem sokkal az első elnökjelölti vita után. Demokrata ellenfele, Joe Biden többször kritizálta Trumpot, szerinte az elnök nem kezelte jól a járványt, ezért halt meg az Egyesült Államokban 200 ezer beteg. Az elnököt többen is támadták elhibázott járványkezelése és felelőtlen kijelentései miatt.

Trump mellett több republikánus politikus és tanácsadó is megfertőződött, például Kellyanne Conway, a Fehér Ház egykori szenior tanácsadója, Mike Lee és Thom Tillis republikánus szenátorok. Mike Pence alelnök koronavírus-tesztje viszont negatív lett, így részt vehet az október 7-i alelnökjelölti vitán, ahol Kamala Harris demokrata alelnök-jelölttel vitáznak majd (az eseményről élőben tudósítunk).

A Reuters emlékeztet, hogy a republikánus kampánystáb elhalasztotta Trump kampányeseményeit a 31 nap múlva esedékes elnökválasztási kampányban. Joe Biden, demokrata elnökjelölt felhagyott a Trumpot támadó üzeneteivel, de folytatja kampányát. Tegnapi michigani eseményén sokkal visszafogott hangnemben fogalmazott, nem támadta Trumpot, megpróbált nemzeti egységet mutatni.

Biden a kampányeseményen is elmondta, hogy imádkozik az elnök egészségéért, de óvatos kritikát is megfogalmazott, amiért Trump kigúnyolta őt gyakori maszkviseléséért. Biden az eseményen is maszkban szónokolt. Amennyiben Trump nem tudja betölteni feladatait, a republikánus jelölő-bizottságnak új jelöltet kell választania, de sok választólapon már nem tudják lecserélni a jelölt nevét, és már legalább 2,9 millió amerikai leadta a voksát.

Címlapkép: Getty Images

 

Donald Trump a koronavírus-fertőzése miatt 10 napra karanténba került, így nem tud résztvenni azokon a kulcsfontosságú kampányeseményeken, amelyeket a választást eldöntő csatatér-államokban rendeznek. Trumpnak morálisan is nagy veszteség lehet a koronavírus-fertőzése, korábban ugyanis az elnök hajlamos volt a vírus veszélyeit bagatellizálni. Demokrata ellenfele, Joe Biden folytatja kampányeseményeit – igaz, nagy részüket online, a személyeseket pedig kis részvétel mellett, viszont rengeteg olyan időt nyert, amikor ellenfele nem kampányolhat, így ő maga a negatív kampány hátráltató hatásai nélkül tudja átadni üzeneteit a csatatér-államokban.

Trump kampányeseményei virtuálisan zajlanak majd le vagy el lesznek halasztva, miután az elnöknek pozitív lett a koronavírus-tesztje és karanténba vonult – jelentette be a kampánystáb a Reuters tudósítása szerint.

 

Donald Trump amerikai elnök és felesége elkapta a koronavírust – jelentették be magyar idő szerint ma reggel. Az elnök egyelőre jól van, viszont legalább 10 nap karanténba kell vonulnia, ha pedig tüneteket mutat, akkor az október 15-i elnökválasztási vita megrendezése is veszélybe kerül. Trump így nem tarthatja meg a fontos csatatér-államokra betervezett kampányeseményeit. Trump mellett több tanácsadó is utazott azon a gépen, ahol a fertőzést megkapta, és az első elnökválasztási vitán, amikor Joe Bidennel vitázott, már hordozhatta a vírust. Az elnök bejelentésére lefordultak a vezető amerikai határidős indexek. Trumpra korábban jellemző volt, hogy nem vette komolyan a járványt.

 

Index.hu