FTC: Innentől kezdve ez egy örömjáték – Orosz Pál
A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutó Ferencváros hivatalos honlapja hosszabb interjút közölt a klub vezérigazgatójával, Orosz Pállal, aki elmondta: mit gondol az egymeccses selejtezőkről, melyik volt a legkedvesebb élménye a kvalifikáció során és beszélt arról is, hogy miként élte meg azt a pillanatot, amikor a Ferencváros 25 év után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
Futballünnepre készül Orosz Pál (Fotó: Tumbász Hédi) |
Orosz Pál leszögezte, a zöld-fehéreknek a Bajnokok Ligája-szereplés mellett is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a hazai bajnokságra, mert az NB I megnyerése az alapfeltétele az idei nemzetközi szereplés megismétlésének.
„Boldogok vagyunk és büszkék is, hiszen ne felejtsük el, kevés olyan klub van, amely négy selejtezőkört játszik és úgy kerül a csoportkörbe, ráadásul ilyen ellenfelek ellen, mint mi. Nem volt könnyű utunk, ne feledjük, hogy a svéd, a skót, a horvát és a norvég bajnokon át jutottunk be a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A sorsolás eredménye egyfajta megkoronázása ennek az egésznek. Szeretnénk minél jobb eredményt elérni a csoportkörben, azt viszont reálisan kell látni, hogy milyen ellenfelek ellen fogunk játszani. Innentől kezdve ez egy örömjáték. Természetesen fel fogunk készülni, mindenkinek nekimegyünk, aztán meglátjuk, hogy mindez mire lesz elég” – idézi a sportvezetőt az fradi.hu.
Orosz szót ejtett az átigazolási időszakról is, és elmondta, szerinte sikerült teljesíteni a vonatkozó terveket, és beszélt arról is, hogy a selejtezősorozat megváltoztatott lebonyolítása mennyire vált a zöld-fehérek előnyére.
„Erre szoktam azt mondani, hogy végül is mindenkinek ugyanazok voltak a feltételek. Mi tudtunk élni a változó lebonyolítás adta lehetőségekkel. Nyilvánvaló, hogy egy magasabb játékerőt képviselő csapat ellen egy mérkőzésen több esélyed van a győzelemre, mint mondjuk két mérkőzés alapján, de az idén mindenkinek ez volt a rendszer” – közölte Orosz.
A Ferencváros vezérigazgatója azt is elmondta, első gondolata a sorsolás kialakulásakor a boldogság volt, és azt szeretné, ha a zöld-fehérek örökké emlékezetes mérkőzéseket játszanának a BL-ben.
„Most az a lényeg, hogy közönségszórakoztató meccseket játsszunk, és tegyünk meg mindent a siker érdekében. Az egész BL-szereplésünk egy futballünnep lesz, de nemcsak nekünk, hanem az egész magyar futballnak” – fogalmazott a sportvezető.
NemzetiSport.hu