Belföld

Testvére halála után most hét évvel fiatalabb öccse vezeti tovább a kis baranyai falut

A tragikus sorsú Bogdán László, Cserdi 46 éves roma polgármestere 2020 júliusában mindenkit megdöbbentve hunyt el.

Az országosan ismert cigány származású faluvezető halálhíre nem csupán a négyszáz lelkes baranyai település lakóit – ahol a lakosság több mint kétharmada roma -, hanem országszerte is sok jóérzésű embert rázott meg.

Bogdán László 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. Irányítása alatt a falu szinte teljesen megújult: parkosítottak, játszóteret építettek, a házak többségét felújították, megszüntették a bűnözést és a munkanélküliséget. Az ú.n cserdi modell nagyon sok olyan településnek adott mintát ahol a lakosság túlnyomó része roma származású, és azoknak is, akik hisznek abban, hogy lehet békésen és eredményekben gazdag módon együtt élni romák és nem romák között.

Halálát követően a Nemzeti Választási Iroda (NVI) 2020. október 4-ikére tűzte ki az időszaki polgármester-választást, melyen ketten indultak: Bogdán Gyula, a néhai faluvezető legidősebb öccse és Panek József nyugalmazott rendőr, aki szintén tősgyökeres cserdi lakos.

Cserdiben 425-en laknak, a választásra jogosultak száma 277 volt. A 277 választásra jogosult közül 191-en voksoltak; 6 választó érvénytelenül szavazott.

Bogdán Gyula hét évvel fiatalabb elhunyt testvérénél. Tizenkét éve ő a falugondnok, hat éve tagja a képviselő-testületnek. A négy Bogdán-testvér közül ő a harmadik.

A választás előtti napokban a 24.hu Cserdiben készített riportot, amikor Bogdán Gyula optimistán nyilatkozott arról, bízik abban, hogy továbbviheti elhunyt testvére örökségét.

A vérem egy vele, de más a temperamentumom. Egyszerűen más vagyok. Nem akarok és nem is tudnék olyan lenni, mint ő. Én nem szeretnék az ország celebje lenni, mint Laci! Csak Cserdi polgármestere. Nem akarok tévéstúdiókba járni, nem akarok más kérdésekről nyilatkozni, csak a faluról. Nyugodt, egyszerű polgármester szeretnék lenni

– válaszolta a portál kérdésére.

Bogdán Gyula előtt most ott a lehetőség. Nem is remélhetnénk mást, minthogy a most megválasztott polgármester bátyja örökségének nyomdokain Cserdi új zászlóshajója lesz.

Hajrá Gyula, Hajrá Cserdi!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük