Gazdaság

Kiderült, mikről szeretne tárgyalni jövő kedden az orvosi kamara az újabb egyeztetéseken

 

A lap Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara elnökének belső leveléből azt közölte, hogy mik a kamara által tárgyalandó témák a jövő héten. Ezek azok a témák, amiket az orvosok egyébként is a leggyakrabban felvetettek a friss törvény alapján, így tehát a megbeszélésen kezdeményezik az új törvény kirendeléssel, illetve áthelyezéssel kapcsolatos rendelkezéseinek a módosítását, a másodállások, magánegészségügyi tevékenység korlátozását is szóba akarják hozni.

Emellett a kamara arra is figyelmeztetni akar, hogy a törvény egy lépcsős 2021. január 1-jei bevezetése ellátási zavarokat okozhat, hiszen szakmák és ellátási helyek kerülhetnek veszélybe. A fentieken túl tisztáznák azt is, hogy milyen szabályok mentén és ütemezéssel juthatnak az alapellátók is kamara bértáblájának megfelelő jövedelemhez.

Index.hu