Készül Brüsszel feketelistája: akár húsz techóriásnak is nekimenne Európa
Az EU régóta dédelgetett ötlete, hogy a nagy internetes óriásokat megregulázza. Az FT értesülései szerint húsz többnyire amerikai cég készülhet arra, hogy Brüsszel a szerinte túl nagy piaci súlyát megpróbálja majd csökkenteni, többek között a Facebook, az Apple, az Amazon és a Google is hátrányos megkülönböztetésben részesülhet.
A Financial Times cikke szerint az Unió célja, hogy a kisvállalatokat hozza helyzetbe az óriásokkal szemben, így például arra köteleznék az érintett cégeket, hogy megosszák adataikat versenytársaikkal, illetve átláthatóbban közöljék, hogyan jutnak információkhoz.
A tervezett listára különböző paraméterek alapján kerülnének fel a cégek a javaslat szerint, így vizsgálnák például a piaci részesedésüket és a felhasználóik számát. A kritériumok részletei egyelőre nincsenek kidolgozva – teszik hozzá.
Címlapkép: Getty Images
Index.hu