Navalnij-ügy: Az orosz védelmi minisztérium hat tisztviselőjét szankcionálná az Európai Unió
A New York Times uniós forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Roszatom volt vezérigazgatója is érintett.
Az Európai Unió szankciókat készül bevezetni az orosz védelmi minisztérium hat magas rangú tisztviselőjével szemben, akikről azt feltételezik, hogy közük lehet Alekszej Navalnij megmérgezéséhez, közölte a The New York Times.
Az amerikai lap három magas rangú, névtelenséget kérő európai tisztviselőre hivatkozva azt írja, a hat személy vagyonát befagyaszthatják, illetve megtilthatják, hogy beutazzanak az unióba. Azzal vádolják őket, hogy tudhattak az orosz ellenzéki politikus megmérgezéséről, esetleg részt is vettek benne.
A The New York Times szerint a szankciókkal sújtottak között olyan személyek vannak, akik évek óta szoros kapcsolatot ápolnak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A lap szerint a hat tisztviselő
Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója, Szergej Kirijenkó, az orosz államfői hivatal személyzeti főnökének első helyettese (korábbi miniszterelnök, a Roszatom volt elnöke), Alekszej Krivorucskó és Pável Popov védelmi miniszterhelyettesek, Andrej Jarin, az államfői hivatal belügyi vezetője és Szergej Menyajló, az államfő képviselője a szibériai körzetben (ő volt Szevasztopol kormányzója a krími válság idején, korábban pedig a Fekete-tengeri flotta parancsnokaként dolgozott).
A New York Times azt is írta, hogy az EU szankciókat fog bevezetni az Orosz Állami Szerves Kémiai és Technológiai Kutatóintézettel szemben is. A nyugati hírszerző szolgálatok szerint az intézet fejlesztette ki és állította elő a novicsokot, amivel Navalnijt megmérgezték.
Hétfőn jelentette be Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő, hogy az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei francia–német javaslat alapján szankciós lista létrehozásában állapodtak meg azon személyek ellen, akiknek közük volt az Alekszej Navalnij megmérgezéséhez.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak elmondta, hogy Berlin mellett Párizs és Stockholm sem válaszolt még az orosz ellenzéki politikus megmérgezésére vonatkozó adatkérésére. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szintén kedden azt mondta, hogy az EU-nak és Németországnak eleget kell tennie a vele kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeinek, az európai jogsegélyegyezmény alapján.
Hvg.hu