Külföld

Bepisilt az unokája, ezért leforrázta unokáját a nagymama

Mindent tagadott a nyomozók előtt az a nő, akit a négyéves unokája bántalmazásáért tartóztattak le. A nagymama durvaságát a szomszédok jelezték a gyermekjóléti dolgozóknak, ezzel megmentették a kislány életét.

Az 50 éves libanoni származású Gretta Feil négyéves unokájára vigyázott, aki nagyon feldühítette őt azzal, hogy lepisilte a kanapéját. Az asszony mérgében a forró zuhany alá állította a megszeppent gyermeket, aki harmadfokú égési sérüléseket szenvedett az arcán, fejbőrén és a nemi szervén. Az Indiana állambeli Boone megyei ügyészség bizonyítékokat talált a nő bűnösségére, aki először tagadott mindent.

© Boone County Sheriff’s Office

A lányt megvizsgáló nyomozók szerint a Feil által az unokájával elkövetett bántalmazás végül gyermek halálához vezethetett volna, ha nem állítják meg

– írta a New York Post.

– Hálásak vagyunk minden embernek, aki beavatkozott és megmentette ennek a gyermeknek az életét, különösen a szomszédoknak, akik észrevették a kislány szorongását – nyilatkozta az ügyész.

A bántalmazó nagymamát 12 év börtönre ítélték.

BorsOnline.hu