Ma 30 éve mobilozunk Magyarországon

A hazai mobilszolgáltatás elindításának előzménye az 1988-ban felépített, de még ma is Budapest harmadik legmagasabb építményének számító, 154 méter magas, Száva utcai távközlési adótorony, amelyben aztán a Matáv (a Magyar Telekom jogelődje) és a US West International által vegyesvállalatként működtetett Westel Rádiótelefon (később Westel 0660) Kft. helyezte üzembe a legelső magyarországi bázisállomásokat és kapcsolóközpontot. Pontosan 30 éve pedig elindult az első kereskedelmi mobilszolgáltatás az országban.

A magyar mobilizmus a nemzetközi átlagnál hamarabb kezdett elterjedni, aminek Taszner István, a Magyar Telekom vezetéknélküli üzletágának vezetője szerint egyrészt az itthoni szakembergárda felkészültsége és szorgalma adott alapot, de az is komoly szerepet játszott a dologban, hogy a 30 évvel ezelőtti dátumig a vezetékes mobilok számítottak az egyedüli opciónak, amelyeket egy ideig a Magyar Postánál, majd annak távközlési jogutódjaként a Matávnál lehetett igényelni – aztán hosszú éveket várni arra, hogy a műszaki háttér lehetőségei alapján sorra kerüljünk és megérkezzen végre az áhított vonal és egy tekerős készülék.

Épp ezért a hazai gyakorlatban egy mobilszolgáltatás sokaknál nem kiegészítő terméknek számított, hanem alapvetőnek, ennek híján ugyanis csak a várakozás maradt opcióként. Az akkoriban még hihetetlenül drágának számító készülékeket és előfizetéseket épp ezért nem csak vállalatok, de bizony magánszemélyek is villámgyorsan elkezdték keresni, pedig akkoriban még az analóg rendszer miatt a fogadott hívásokért is fizetni kellett.

Tapogatózások és technológiai ugrások

A 450 MHz-es, analóg rendszer, illetve a mai megfogalmazás szerint 1G egészen 2003-ig működött, de persze közben érkeztek mellé az újabb és újabb megoldások. A fejlesztések között persze voltak olyanok, amelyek utólag inkább amolyan puhatolózásként értelmezhetőek, ilyen volt például a világon először a Westel szolgáltatásaként elinduló MMS és a WAP. Előbbi a közvetlenül, hívószámokra elküldött multimédiás üzeneteket takarta, utóbbi pedig egy olyan, erőteljesen adatmennyiség-kímélő mobilos internet-protokoll volt, amely az akkori sávszélesség, valamint a pár karaktersoros mobilkijelzők korlátai mellett igyekezett valamiféle webes információátvitelt megvalósítani.

Az elmúlt évtizedekben sok lépcsőfoknyit ugrott a technológia: a nyomógombos készülékek helyett általánossá váltak a széleskörűen használható okostelefonok, a GPRS-ből 3G, majd 4G lett – amely már az egész országot lefedi – és jelenleg már az ötödik generációs mobilhálózat kiépítése folyik. A telefonok mellé megjelentek a tabletek, és a mobilkommunikációban is felsorakozott a hang mellé egy sor másfajta szolgáltatás: a szöveges chattől a videókonferenciáig.

Azt persze nehéz megmondani, hová fut ki a mobiltechnológia egy újabb 30 éves korszak végére, de azért évtizedes vagy annál is távolabbi tervezésre így is szükség van – többek között a hálózat jövőbeni kapacitására, képességeire, kiterjedésére való felkészülés miatt. Az viszont szinte biztos, hogy az egyre fejlettebb mobilhálózatok miatt az interneten kommunikáló gépek, szenzorok és „kütyük”, vagyis az úgynevezett IoT eszközök képezik majd a kommunikáció sűrűjét, ezek épülnek be az okosvárosok vérkeringésébe, az intelligens otthonokba, az önvezető autókba és az üzleti élet sokféle automatizációs, adatszerző folyamataiba. Jelenleg a bolygón hét és félmilliárd emberrel számolunk a mobilkommunikáció terén, de a hálózatra csatlakozó eszközöket is bekalkulálva ez a szám rögtön a sokszorosára emelkedik. A jövő egyik legfontosabb feladata lesz, hogy egy olyan hálózat működjön gyorsan és zökkenőmentesen, amely ezt a robbanásszerűen megnövekvő kommunikációs igényt is kiszolgálja.