Sport

MotoGP: Valentino Rossi elkapta a koronavírust – tünetei is vannak

Este háromnegyed hatkor lemondták Valentino Rossi csütörtöki sajtótájékoztatóját, amely öt perccel később lett volna esedékes. Mivel egy órával később sem jött információ az új időpontról, kezdett gyanús lenni a helyzet, és sajnos nem sokkal hét óra előtt előbb a Doctor Instagram-oldalán, majd a csapat sajtóközleményében is megerősítették, hogy Rossi második koronavírustesztje is pozitív lett, így nem vehet részt a hétvégi Aragóniai Nagydíjon.

Valentino Rossi megfertőződött (Fotó: Getty Images)

„Október 11-én, vasárnap Rossi a Le Mans-i pályát elhagyva hazautazott Tavulliába – kezdődik a csapat közleménye. – Október 13-án, kedden Rossi elvégeztette a szokásos PCR-tesztet, ami kötelező azoknak, akik két verseny között hazalátogatnak. Az eredmény, ami másnap érkezett meg, negatív volt. Október 14-én Rossi teljesen jól érezte magát, és otthon edzett bármilyen tünet nélkül. Október 15-én reggel ébredés után rosszul érezte magát. Enyhe láza volt, és azonnal orvost hívott. Az orvos két tesztet végzett el rajta, egy »gyors« PCR-tesztet, amely szintén negatívan érkezett vissza, és egy normális PCR-tesztet, amelynek az eredménye október 15-én, csütörtökön lett meg. Sajnos az eredmény pozitív lett. Rossi otthontartózkodása alatt senki olyannal sem lépett kapcsolatba, aki jelenleg az Aragóniai Nagydíj helyszínén tartózkodik, beleértve a VR46 Akadémia versenyzőit, a VR46 alkalmazottakat, a Monster Energy Yamaha MotoGP-s csapattagokat. Rossi állapotát otthonában, Tavulliában folyamatosan figyelik” – szól a sajtóközlemény.

„Sajnos ma reggel nem éreztem jól magam, amikor felébredtem. Sajogtak a csontjaim és volt egy kis lázam is, szóval hívtam az orvost, aki kétszer is letesztelt… Nagyon csalódott vagyok, hogy ki kell hagynom az aragóniai futamot. Szeretnék optimista lenni és bizakodó, de arra számítok, hogy a második aragóniai futam is tiltott terület lesz számomra. Szomorú vagyok és dühös, mert mindent megtettem, hogy tiszteletben tartsam a protokollt, és habár a keddi tesztem negatív lett, Le Mans-ból való hazaérkezésem óta önkéntes karanténban voltam. Ez van, nem tudom megváltoztatni a helyzetet. Követem az orvosi utasításokat és csak remélni tudom, hogy hamarosan jól leszek” – szólt Rossi személyes közösségi oldalain közzétett nyilatkozata.

Nem kételkedve abban, hogy a kilencszeres világbajnok nagyon komolyan vette eddig is és most is az előírásokat és javaslatokat, és nagyon ügyelt arra, hogy ne kapja el a vírust, ahogy arról korábban kollégánknak is mesélt, mégis azt kell mondanunk, hogy látva Rossi barátnőjének aktív társasági életének lenyomatait az Instagram-oldalán, valahogy ez benne volt a pakliban, talán erősebben, mint másoknál. Persze, ahogy azt korábban a KTM-es Pol Espargaró is elmondta, nem reális elvárás, hogy a pilóták családtagjai bezárkózva éljenek.

Hogy kettesben és otthon-e, azt nem tudni, de az biztos, hogy 13-án kedden Francesca Sofia Novellónak születésnapja volt, amelyet nyilván közösen megünnepeltek, erről Instagram-sztorit is megosztottak aznap este.

A legfontosabb természetesen, hogy Rossi minél hamarabb és a legenyhébb tünetekkel átvészelje ezt az időszakot, hiszen azt már tudjuk, hogy sajnos nem tünetmentes. Hogy helyettesíti-e őt a Yamaha-csapat, arról egyelőre korai beszélni. A kézenfekvő megoldás nyilván tesztversenyzőjük, Jorge Lorenzo lenne, de a szabályok szerint most még nem kötelező helyettest megjelölniük, arra tíz napjuk van.

Lorenzo legutóbb múlt héten Portimaóban, a szezonzáró helyszínén ült motoron kilenc hónap után először. Bár a 2019-es Yamahán motorozott (gyakorlatilag olyannal, amellyel Franco Morbidelli idén már futamot is nyert), két nap után három másodperccel maradt el a legjobb körideje Aleix Espargaróétól, aki egy napot töltött el a pályán MotoGP-s Apriliájával.

A gyárak különböző mértékben ugyan, de a koronavírus-járvány miatt csökkentették eredeti tesztprogramjukat, a Yamaha gyakorlatilag egyenesen a nullára redukálta. Nem sok értelme lenne ezek alapján Lorenzót motorra ültetni, de meglátjuk, hogyan döntenek a hangvillások. A szabályok értelmében ugyanis sem most, sem jövő héten nem kötelező pótolniuk Rossit.

Lorenzo ráadásul csütörtökön még Milánóban tartózkodott. Rendes negatív teszt nélkül ő sem léphet be a depóba, az eredmény nem tud péntek délutánnál korábban befutni, azaz az első két szabadedzést ki kéne hagynia.

Rossi körül elég sok az esemény idén. Sokáig saját szerződése tartotta lázban a sajtót és közvéleményt, az utóbbi hetekben pedig az, hogy öccse, Luca Marini fellép-e jövőre a MotoGP-be, és ha igen, akkor milyen csapatban. Erről munkatársunk is beszámolt korábban az alábbi videóban.

NemzetiSport.hu