Gazdaság

A Pfizer már novemberben kéri a vakcinája engedélyezését

A vezérigazgató tudatta, hogy sürgősségi eljárást kérnek az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelettől (FDA) a készítmény forgalomba hozatalához. A szakember a vakcinával folytatott eddigi kísérletek eredményeit jónak értékelte, s mint írta, ezeket részletesen be is terjesztik az FDA-hez.

Oroszországon és Kínán kívül még egyetlen országban sem engedélyezték a koronavírus elleni oltóanyag forgalomba hozatalát. A Pfizer és német partnere ezzel világelső lenne. Közleményében Bourla mindazonáltal világossá tette, hogy bár a kísérletek nagyon előrehaladott szakaszban vannak és sikeresek is, de a vakcina nem fog forgalomba kerülni a november 3-án tartandó amerikai elnökválasztás előtt.

A közbizalom biztosítása és a nagy zűrzavar elkerülése végett fontos, hogy a közvélemény világosan értse a menetrendünket

– fogalmazott a vezérigazgató, leszögezve, hogy a kísérleti eredmények részleteit is – akár pozitívak, akár negatívak – nemcsak az FDA-hez nyújtják be, hanem a közvélemény számára is elérhetővé teszik.

Donald Trump amerikai elnök korábban azt jelentette ki, hogy a Pfizer vakcinája heteken belül elérhető lesz. Közben a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint az Egyesült Államok középnyugati tagállamaiban ismét nagyon megszaporodott a diagnosztizált koronavírusos fertőzések száma. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma csütörtökön és pénteken is meghaladta az 53 ezret. Sok az új fertőzött Wisconsinban, Iowában, Kansasben, Missouriban, Kentuckyban és Oklahomában.

Péntekre a járvány alatt diagnosztizált amerikai fertőzöttek száma meghaladta a nyolcmilliót. A járvány óriási mértékben megnövelte a szövetségi költségvetési hiányt is, amelyet 3100 milliárd dollárosra becsülnek a 2020-as pénzügyi évre. Ezt az amerikai pénzügyminisztérium jelentette be pénteken.

Címlapkép forrása: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images

Index.hu