Vége az Office 2010 és 2016 támogatásnak Mac gépeken
Az Office 2010-től Windowson is elbúcsúzhatunk, azonban a 2016-os verzió itt még évekig élvezi a Microsoft támogatását.
Alapvetően nagyon is érthető, ha valaki nem szeretne csillagászati összegeket költeni arra, hogy minden szoftverből beszerezze a legújabb verziót, emiatt a régebbi változatok mellet teszi le a voksát. Az informatikai világában azonban egy szoftver, mely 10 éve teljesít szolgálatot, már kifejezetten matuzsálemnek számít, és ajánlott egy újabbat beszerezni. Noha a Microsoft az Office 2010-es verzióját nagyon sokáig támogatta, a héten elköszönt az irodai alkalmazáscsomag meglehetősen koros kiadásától.
A Mac rendszereken nem csak az Office 2010, de az Office 2016 támogatása is megszűnik, ami azt jelenti, hogy a jövőben nem érkeznek hozzá hivatalos frissítések, javítások, funkcióbővítések. A gyártó hozzátette, hogy nem teszi elérhetetlenné a szoftvereket, tehát azokat továbbra is használhatják azok, akik ragaszkodnak a régi verziókhoz.
A Microsoft természetesen azt javasolja, hogy váltsunk a szoftvercsomag újabb verziójára, vagy fizessünk elő a Microsoft 365 szolgáltatásra, hogy továbbra is folyamatosan frissített alkalmazások álljanak a rendelkezésünkre. A Windows operációs-rendszereken a 2016-os verzió még 2025 október 14-ig élvezi a gyártó támogatását. A cég azt is megerősítette, hogy nem állnak át véglegesen az előfizetéses modellre, tehát jövőre is érkezik egy új, megvásárolható Office-verzió.
ComputerWorld.hu