Életveszélyes összeesküvés-ostobaságokkal gátolják a védekezést álorvosok és celebek
Van, aki szereplési vágyból, van, aki tájékozatlanságból, és van, aki rosszindulatból, üzleti érdekei miatt tagadja, vagy legalábbis jelentékteleníti az egész világot sújtó koronavírus-járványt. Ezeknek az embereknek a tevékenysége kifejezetten káros, hiszen az emberek szkepticizmusára építve alaposan megnehezítik a hatóságok dolgát, csökkentik a járvány elleni védekezés sikerességének esélyét, ezzel pedig emberéleteket veszélyeztetnek. Elsősorban az interneten juttatják el üzeneteiket célközönségüknek. A vírusellenesség népszerűsítésében pedig egyes orvosok, valamint hazai és külföldi celebek is részt vesznek. A valódi, tényleg elismert szakemberek azt kérik mindenkitől, hogy ne hallgassanak a csalókra, vegyék komolyan a járványt, és tartsák be a szabályokat.
A világban egyre nagyobb teret kapnak az úgynevezett vírustagadók, akik szándékosan jelentéktelenítik az egész világot sújtó járványt, vagy ennél is rosszabb esetben nem fogadják el annak létezését. Szeptemberben több külföldi nagyváros után Budapesten is vírusellenes tüntetést tartottak. A résztvevők olyan jelszavakat skandáltak, minthogy „nem vagyok kutya, és nem akarok maszkban járni”.
Ez a hozzáállás kifejezetten káros, hiszen a kormány és az Operatív Törzs éppen a maszkviselést várja el mindenkitől, ahogy ez a legtöbb uniós tagállamban is előírás. A vírustagadók tehát az emberek kritikai érzetére, szkepticizmusára építenek, azt sugallva, hogy közel sem akkora a veszély, mint azt mondják. Képzelőerejük határtalan, több szempontból is megkérdőjelezik a vírus létezését, amivel mára a vírus elleni sikeres védekezés legfőbb gátjai lettek. Összeesküvés-elméleteiket, torz üzeneteiket leginkább a közösségi oldalakon terjesztik, amiben segítségükre van jó pár orvos és celeb.
Orvosok
Egyik olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy Lenkei Gábor teljesen új szintre emelte a vírustagadó gondolatok terjesztését: egyik nap kéretlenül kapott egy sms-t, amelyben Lenkei „doktor” honlapjának linkje szerepelt.
A törölt, majd október elején visszaállított felületen kizárólag a koronavírus létezését, így veszélyességét megkérdőjelező cikkek, elemzések és videók találhatóak. „Jó hírként” tálalták, hogy megváltozott a koronavírus-helyzet társadalmi megítélése, de még egy járvány elleni könyv ajánlója is elfért itt. Az oldal szerkesztője egyértelműen a konteóhívők szokásos üzenetére apellál: valakik eltitkolják az igazságot.
Régi módszere ez az orvosi diplomáját a debreceni egyetemen 1986-ban megszerző Lenkeinek, aki az emberek riogatásából és megtévesztéséből él. Korábban a nem létező „gyógyszermaffiával” szállt szembe arra hivatkozva, hogy „az orvosképzés fölötti uralmat átvevő érdekcsoport” nem az emberek meggyógyításában érdekelt.
Így nem meglepő, hogy a mások félelmeiből élő szcientológus „üzletember” a járvány kezdete óta koronavírus-átverésként hivatkozik a járványra. Olyan szakmaiatlan megnyilvánulásokat tett, miszerint ha befeküdne egy kád koronavírusba, akkor sem lenne semmi baja, mert a vírus nem veszélyes, és csak annak lesz baja tőle, aki fél. Szeptember végén több vírustagadóval együtt az ő Facebook-oldalát is felfüggesztették a hatóságok, ez azonban nem zavarta különösebben, és szórólapon kezdte el terjeszteni alattomos nézeteit.
Lenkei mellett a másik legismertebb magyar vírustagadó Gődény György, aki szerényen csak Doktor Gődénynek nevezteti magát, pedig nincs orvosi végzettsége.
YouTube-csatornáján korábban hol a maszkviselés ellen lázított, hol a teszteredményeket vonta kétségbe, hol a koronavírus veszélyességét kérdőjelezte meg. Hozzá köthető a korábban már említett vírus elleni tüntetés is. Majka, a TV2 műsorvezetője, rapper éppen a napokban háborodott fel miatta. „Hogy lehet, hogy az ázsiai országoknak sikerült a járványt megfékezni? Úgy, hogy a Gődény-féléket kinevetik, és ha betegek, akkor felvesznek egy maszkot. Nem most!” – címezte a kontárkodó Gődénynek.
Gődény gyógyszerész szakon végzett. Nem ez az egyedüli hasonlóság közte és Lenkei között: Gődény is a közösségi oldalon terjesztette vírusellenes gondolatait. Ő alapította ugyanis a Normális élethez ragaszkodók nevű csoportot, amit Lenkei Apaszív nevű, maszkellenes oldalával egy időben töröltek. A Facebook nem indokolta döntését, de minden bizonnyal az álhírek terjesztése miatt léptek.
Gődény egyébként boldogulása érdekében sok mindennel próbálkozott, így volt már testépítő és amerikaifocista, volt már saját patikája, sőt, még egy gyógyszeripari cégnél is megfordult. Kérdés, hogy utóbbihoz mit szól Lenkei Gábor.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) állásfoglalást tett közzé. Mint szeptember eleji közleményükben írták, a szervezet vezetése elhatárolódik Pócs Alfréd ortopéd sebész, harcos 5G elleni aktivista, valamint az Orvosok a tisztánlátásért Egyesület vezető tagja által tett tudományosan megalapozatlan, félrevezető és hamis megnyilvánulásai ellen. Szintén elhatárolódtak Tamasi József, és a kamarán kívüli Gődény György által hirdetett összeesküvés-elméletektől.
Kifogásolták, hogy „tagadják a távolságtartás és a maszkviselés tudományosan sokszorosan megalapozott fontosságát a vírus terjedésének lassításában, valamint általános oltásellenes attitűdöt is közvetítenek.” Ugyanakkor hozzátették, nem feladatuk az összeesküvés-elméletek cáfolata.
Hazai celebek
Az orvosok mellett több magyar celeb is csatlakozott a vírustagadók csoportjához, ezzel segítve az öncélú eszmék terjesztését. Nyílt járvány elleni fellépésük azért is különösen veszélyes, mert sokan példaképként tekintenek rájuk, mindenben követve őket.
Ez az, amit a mulatós zenét játszó Jolly nem vett figyelembe: egy olyan vírustagadó posztot tett közzé oldalán, amiről az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) is írt a Facebook-oldalán. Ebben huszonhárom pontban taglalta, miért nincsen fertőzés, vagy miért ne vegyük komolyan azt.
Az egyik legismertebb eset Pataky Attilához, az Edda frontemberéhez, énekeséhez kötődik. „Meggyőződésem, hogy a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik azért, hogy kipróbálják, mennyire lehet megijeszteni az embereket, és talán arra is jó ez az egész, hogy elleplezzenek valami fontosat, amiről nem akarják, hogy tudjunk” – kommentálta a veszélyes járványt egy lapinterjúban.
Később viszont belátta, hogy nem volt igaza, igaz, csak azután, hogy elkapta a kórt és súlyos tünetekkel kórházba vitték. Kezelése után megrendülten, 7-8 kilót fogyva már arról vallott, hogy „alázatosan jelentem, nagyon erősen megtanított a sors, hogy kicsit halkabban, nem kell annyira harsánykodni, nem kell annyira véleményeskedni.”
Egy punk banda, a HétköznaPI CSAlódások a közösségi oldalán egy augusztusi posztjukban azt írták, hogy azért kellett lemondaniuk az egyik koncertjüket, mert „állítólag növekszik a fertőzöttek száma.”
Ezzel azt sugallták, hogy nem jelent akkora veszélyt a vírus, nyugodtan lehetne bulizni. Ez azért sem igaz, mert ekkorra újra emelkedésnek indult a napi új fertőzöttek száma.
Külföldi sztárok
Az első hullám idején, márciusban Howard Mandel kanadai humorista az America’s Got Talent tehetségkutató műsorba védőfelszerelésben állított be. Miután belátta, mekkora felháborodás lett abból, hogy viccet csinált az egész világot sújtó járványból, a People-nek szabadkozott.
Madonna 15 milliós Instagram-oldalán egy olyan videót osztott meg, amiben a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket elemezte. A felvételen egyéként meztelenül fürdőzve osztotta meg gondolatait. Úgy látja, hogy a koronavírus elleni védőoltás létezik, csak azt elzárva tartják, hogy az embereket félelemben tartsák, a gazdagabbak tovább gazdagodhassanak, a szegények pedig még szegényebbek legyenek. Az Instagram moderátorai a videón feltüntették, hogy az hamis információkat tartalmaz, azt később törölték is. Azért is érthetetlen az énekesnő hozzáállása, mert korábban ő is elkapta a vírust.
Lewis Hamilton Forma1-es pilóta pedig oltásellenes bejegyzéseket közölt: írásában Bill Gates-et támadta. Hamilton szerint Gates téves állításokat terjesztett a koronavírus elleni oltóanyag mellékhatásairól. A botrány hatására végül törölte posztját.
John Cusack és Woody Harrelson hollywoodi filmcsillagok és Wiz Khalifa rapper pedig úgy vélte, a koronavírus-járvány összefüggésben áll az 5G-hálózat kiépítésével. Nem mellékesen a konteóhívők egyik legnépszerűbb elmélete (ostobasága), miszerint az 5G technológia segíti a vírus terjedését. Ennek hatására 5G adóvevő tornyokat gyújtottak fel az Egyesült Királyságban.
Evangeline Lilly színész a társadalmi távolságtartás fontosságát kérdőjelezte meg, ám miután botrány lett kijelentéséből, elnézést kért mondataiért.
M.I.A. brit rapper pedig azt nyilatkozta, hogy inkább a halált választja a koronavírus-járvány helyett.
Szakmai álláspont
„Az úgynevezett vírustagadók és oltásellenes mozgalmak megalapozott szakmai véleményekkel nem rendelkeznek, és elbizonytalanítják az embereket” – szeptember végén ezt mondta az Operatív Törzs szokásos sajtótájékoztatóján Müller Cecília, országos tisztifőorvos. A szakember arra kérte ezt a csoportot, hogy ne terjesszék a nézeteiket.
Ócsai Lajos járványügyi szakembernek, az ÁNTSZ járványügyi főosztálya korábbi vezetőjének is karakán álláspontja van a témában. „Lesújtó a véleményem a vírusszkeptikusokról” – nyilatkozta az Origónak. Hozzátette, azt hirdetik, hogy ha egészséges vagy, nem lehet semmi baj. „Ezek a gondolatok végtelenül károsak. Nagyon sok életet veszélyeztetnek – és soha nem vállalják majd ezért a felelősséget” – egészítette ki a korábbiakat.
Szintén ezen az állásponton van Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, aki az Origónak arról beszélt, hogy a vírustagadók szimpatikusan levezetik azt, hogy miért nem veszélyes a vírus. Ezzel pedig az a gond, hogy aki hajlamos ezeknek a téveszméknek a befogadására, el is hiszi. Pedig ez valójában egyáltalán nem így van. Az oltásellenesek ugyanilyen károkat okoznak.
Origo.hu