Gazdaság

Szlovákia azonnal leállítja az országot: kijárási tilalom lép életbe

A tudósítás szerint Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter azt hangsúlyozta a csütörtök esti sajtótájékoztatón, hogy a szlovákiai járványgörbe szinte tökéletesen másolja a csehekét, ahol ugye már szintén országos kijárási korlátozást mérlegelnek a hatóságok. A tárcavezető úgy fogalmazott:

A szlovákiai helyzet kicsúszott a kezünk közül. Ha nem teszünk valamit, 3500 koronavírus-fertőzött személy lesz a kórházainkban.

Most 731 fő van a vírus miatt kórházban és rámutatott, hogy 100 ezer lakosra számítva napi 269-ről 359-re emelkedett a fertőzöttek száma. A vírus reprodukciós rátája jelenleg 1,25 és 1,45 között van. A fertőzöttek száma napi öt-tíz százalékos ütemben emelkedik, így a fertőzöttek számának duplázódása 7-14 nap között bekövetkezhet.

Mindezek miatt Igor Matovic kormányfő bejelentette az országos kijárási korlátozást szombattól, igaz elismerte, hogy

ez az ország lezárásának egy enyhébb változata.

Szavai szerint a járványügyi szakemberek az ország teljes lezárását javasolták, a központi válságstáb azonban végül egy enyhébb változat bevezetése mellett döntött azzal, hogy az eredeti terveknek megfelelően két országos tesztelést tartanak majd, így október 30. és november 1., illetve november 6. és 8. között.

A tesztelés elindulása előtt tehát megkezdődik az országos kijárási korlátozás, ami az alábbiakat jelenti. Az emberek nem hagyhatják el otthonukat, kivéve:

  • hajnal egy és reggel öt óra között.
  • ha koronavírus-tesztelésre tart.
  • ha bevásárolni indul a legközelebbi élelmiszerüzletbe, gyógyszertárba, illetve orvosi vizsgálatra tart.
  • egy közeli hozzátartozóját ápolja, vagy állatokért felel.
  • állatot sétáltat a lakhelye 100 méteres körzetében.
  • temetésen vesz részt.
  • munkába megy, vagy onnan tart haza.
  • a gyermekét viszi iskolába.
  • postára, bankba, autószerelő műhelybe, illetve tankolni megy.
  • a természetben sétál, de csak a saját járásán belül.

Ezzel párhuzamosan október 26-tól november 27-ig – a bölcsődéket, az óvodákat és az alapiskolák alsóbb évfolyamait leszámítva – az iskolák távoktatásra térnek át.

A járvány által leginkább sújtott régiókban, így a Námesztói, a Turdossini, az Alsókubini, valamint a Bártfai régiókban a fentieknél is szigorúbb szabályok lépnek érvénybe és ott ezen a hétvégén már próbatesztelést tartanak, amelynek eredményét hétfőn értékeli a válságstáb.

A következő hétvégeken tehát letesztelik az ország egész lakosságát. Erről és a lehetséges előnyeiről, hátrányairól tegnap átfogó cikket írtunk:

A többi visegrádi országban is meredeken tovább romlott a helyzet ma, erről mai hírfolyamunkban részletesen beszámoltunk:

Címlapkép forrása: Pool/Getty Images

Index.hu