Kék hírek

Korrupt járőrők ellen indult nyomozás hivatali vesztegetés miatt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást két közlekedésrendészeti járőr ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság két járőrje szeptemberben megállapodtak, hogy járőrszolgálatuk során a vizsgált gépkocsik vezetőitől – arra hivatkozva alappal vagy anélkül, hogy közlekedési szabálysértést követtek el – pénzt kértek el és cserébe tovább engedtek azokat így az áldozatok megúszhatták a helysziní bírságolást.

A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetők – az M1-es autópályán közlekedő külföldi gépkocsik tudatos kiválasztásával előre eltervezett, szervezett módon, rendszeres kizárólag haszonszerzésre érdekében követték el korrupciós bűncselekményeket.

Az ügyészség október 19-én egy összehangolt akciót hajtott végre: motozást, kutatást, illetve szemlét tartottak, és az elkövetőktől 40 bolgár levát, 75 román lejt, továbbá 165 eurót foglaltak le. Mindkét elkövető gyanúsítotti kihallgatása megtörtént, egyikük a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte, míg a másik rendőr nem tett vallomást. Az elkővetők szolgálati jogviszonya lemondással megszűnt.

A korrupt rendőrök akár 12 évet is kaphatnak az elkövetett tetteik miatt.

[Forrás: 24.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük