Már működik a világító kerékpárút a Duna mentén
Jól halad a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Komárom-Esztergom megyei projektje, melynek során különleges eszközzel növelik a nemzetközi kerékpárút biztonságát – derült ki a cég közleményéből. A közútkezelő kísérleti jelleggel gyantába ágyazott fotolumineszcens boroszilikát anyagú szemcséket kever a kerékpárút anyagába, amelyeket a nap fénye feltölt mint napelemet majd az így kezelt felület világít a sötétben a tárolt energia következtében.
A visszajelzések és tapasztalatok alapján döntenek a további alkalmazásáról illetve a jövőbeli projekt bővítéséről. Ha jól halad továbbra is a projekt, akkor ezt a megoldást elsősorban veszélyes gyalogátkelők, kerékpárutak, sávjelzések, járdák, sarokkövek, negyedkövek, lassítószigetek, úttartozékok kapják meg.
A fejlesztés a kerékpárút közkedvelt Duna-menti szakaszán valósult meg és összesen több mint 2 kilométeren át lesz beépítve ezzel a technológiával a kerékpárút. A kivitelezés a hét elején kezdődött meg, várhatóan október végéig el is készülnek a munkálatok. Az eredmény már most jól látható, derült ki a visszajelzésekból.
[Forrás: magyarepitok.hu]