Koronavírus: újabb korlátozások jönnek Olaszországban
Giuseppe Conte miniszterelnök vasárnap estig újabb szigorítások bejelentését tervezi, amely szerint kora este 6 órától be kéne zárniuk a vendéglátóhelyeknek és üzleteknek, hétvégenként pedig ki sem nyithatnának. Ismét lezárják a mozikat, színházakat, uszodákat, edzőtermeket. A tavaszihoz hasonló országos leállást szeretnék elkerülni, de minden eszközzel korlátozni akarják a lakossági mozgást. Azonban már az eddigi korlátozások is tüntetésekhez vezettek, tegnap Nápolyban össze is csaptak az éjszakai kijárási tilalom ellen tiltakozók és a rendőrök, ma estére pedig Rómában is tiltakozásokat szerveztek.
Egy nap alatt 19 466 új fertőzöttek szűrtek a szombati adatok szerint, ötszázzal többet mint pénteken, és 151 beteg halt meg az egy nappal korábbi kilencvenegy után. A március óta diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte az ötszázezret, ami a spanyolországi és a franciaországi adatok felével egyenlő, ugyanakkor Olaszországban arányosan sokkal több beteg halt meg, több mint 37 ezer.
A legtöbb új beteget – majdnem ötezret – Lombardia tartományban szűrték. A milánói Scala operaház egész kórusát karantén alá helyezték. A városban vasárnap délelőtt mintegy ezer hívás érkezett a mentőszolgálathoz a fertőzés tüneteire panaszkodó személyektől. A kórházak megteltek, az egész országban hiány van orvosokból, ápolókból és más egészségügyi személyzetből.
Index.hu