Hi-Tech

Elhunyt Li Kun Hi, a Samsung legendás elnöke

A Samsung vasárnap jelentette be, hogy a vállalat elnöke 78 éves korában, kórházban töltött hosszú évek után vesztette életét.

Vasárnap egy közlemény formájában tudatta a Samsung, hogy 78 éves korában meghalt a cég elnöke, Li Kun Hi. A halál okát nem árultak el, de az elnök hat éve kapott szívrohamot, azóta nem örvendhetett jó egészségügyi állapotnak, és végig kórházban is tartózkodott a jelentések szerint, a nyilvánosság elől rég visszavonult már.

Az elnök mellett ott volt a családja, és így a fia, Li Dzse Jong is. A vállalat tényleges irányításáért az utóbbi években már ő felelt, és várhatóan ő is veszi át az apja helyét a cégnél.

Li Kun Hi igazi ikonnak számít, aki fontos szerepet töltött be mind a cég, mind a technológia történelmében. Ő volt ugyanis az, akinek köszönhetően az apja tésztagyárából a Samsung Dél-Korea, majd a világ egyik legnagyobb és legismertebb cége lett. Dél-Korea leggazdagabb emberévé is vált a Samsung felemelkedésével, a cégcsoportja pedig maga kitermelte az ország GPD-jének ötödét.

A Samsung szerint az elnök egy valódi látnok volt, aki képes volt egy helyi vállalkozásból világméretű és úttörő óriást építeni. Li Kun Hi Dél-Korea leggazdagabb embereként hatalmas örökséget hagyott családjára, a Bloomberg szerint felesége és négy gyermeke 20 milliárd dollárnyi vagyont örökölnek.

ComputerWorld.hu