BelföldSport

Szerhij Rebrov: A saját játékunkat kell játszani!

A Ferencváros szerdán a Dinamo Kijevet fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjának 2. fordulójában. Az összecsapás pikantériája, hogy a magyar bajnokot edző Szerhij Rebrov korábban épp a kijevi csapatot irányította. Az ukrán tréner örül, hogy volt együttese újra főtáblás, magasztalta a rivális edzőjét és kitért az erőltetett menetre is. – Írja a Nemzeti Sport.

„Nem a számok játszanak, hanem az emberek – kezdte Ihor Haratin arra a felvetésre, hogy a Dinamo Kijev kerete négyszer annyit ér, mint a Ferencvárosé. A Barcelona vendégeként betaláló középpályás reméli, hogy együttese jól szerepel szerdán. – Természetesen boldog vagyok, hogy betaláltam a BL-ben, de még boldogabb lennék, ha pontot szereznénk. Kulcsfontosságú meccs lesz ez nekünk és a Dinamónak is, meglátjuk, hogyan alakul az összecsapás. Folyamatosan figyelemmel kísérem a csapat meccseit, hiszen ez az anyaklubom, tartom a kapcsolatot a játékosokkal, nézem, hogyan fejlődik a gárda. Rendkívül érdekes meccsre van kilátás holnap.” 

Szerhij Rebrov vezetőedző a Barcelona elleni alkalmazkodással szemben ezúttal szeretné, ha hazai pályán a saját játékát tudná játszani a Ferencváros.

„A barcelonai meccs előtt elmondtam, hogy 25 év után tért vissza a csapat a BL-be és a Camp Nouban természetesen alkalmazkodnunk kell az ellenfélhez. A holnapi mérkőzésen is erős ellenféllel találkozunk, de otthon lépünk pályára, a saját játékunkat kell játszani” – mondta a felkészüléssel kapcsolatban Szerhij Rebrov.

És hogy ezt mennyiben módosította a magyar bajnok hangolódását a két koronavírusos eset a Dinamónál? 

„Nem tudom, mekkora problémát jelent ez a vendégeknek, a Dinamónak minden posztra két jó játékosa van. Persze mindig érvágás egy játékos kiesése, de nálunk ugyanez a helyzet Uzunival. Jelenleg minden csapatnak ilyen körülmények között kell játszania.”

Szerhij Rebrov bizakodó a szerdai BL meccsel kapcsolatosan (Fotó: nso.hu)

Különleges mérkőzésre készülhet az ukrán tréner, hiszen éppen a korábbi csapata ellen szerepel.

„Természetesen nem érzelemmentes egy ilyen találkozás, de profik vagyunk, a felkészülést ezt nem befolyásolja. Szeretek ilyen erős csapatok ellen játszani, és örülök neki, hogy a Dinamo Kijev három év szünet után visszatért a főtáblára” – felelte az edző.

Rebrov ismét összecsap Mircea Lucescuval, aki anno 2004 és 2016 között a rivális Sahtar Donecket irányította, és nyert a gárdával egy UEFA-kupát, nyolc bajnoki címet, hat kupát és hét Szuperkupát is.

„Nagyon érdekes ilyen jó edzők ellen meccselni. Lucescu igazi edzőlegendának számít Romániában. A Dinamónál is igaz, hogy egy új edző mindig új impulzusokat ad a játékosoknak, talán fegyelmezettebb is lesz a gárda. Lucescu remek edző, de nemcsak ellene készülünk, hanem a csapat ellen is.”

A csoportkör sorsolásánál egyértelműnek tűnt, hogy a mostani ellenféllel szemben lehet a legtöbb esély a pontszerzésre, hiszen az első két kalapból a Juventus és a Barcelona érkezett.

„Az elvárások ugyanazok, mint korábban: versenyképesnek kell lennünk, de a pontokról nem beszélek. Természetesen győzni szeretnénk, de ez egy topsorozat, maximális koncentrációra van szükség” – felelte Rebrov.

Erőltetett menetben van a Ferencváros, a Barcelona elleni BL-meccset az Újpest elleni derbi követte, majd szerdán a Dinamo Kijev ellen lép pályára a gárda, utána a hétvégén Fehérváron vív rangadót, ezt pedig a Juventus elleni párharc követi.

„A játékosok fejében a Dinamo Kijev elleni mérkőzés jár, az enyémben a következő három is, hogy készülnünk kell majd ezekre is. Nagyon fontos megtartani egy ilyen időszakban az egyensúlyt, el kell osztani a terhelést a játékosok között, különben mindkét fronton bukhatunk. Nehéz meccseken vagyunk túl, és nagyon nehezek előtt állunk még, hiszen játszottunk a Barcelona és az Újpest ellen, és most egy héten belül jön a Dinamo Kijev, Fehérvár, Juventus hármas is.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
G-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SZERDA

21.00: Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: Spíler2)
21.00: FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: M4 Sport)

forrás: nso.hu

http://www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/bl-rebrov-sajtotajekoztatoja-a-dinamo-kijev-elleni-meccs-elott-2791807

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük