Felülteljesítette a várakozásokat a HSBC, ugrik az árfolyam

A brit bank ma közzétette gyorsjelentését, a lényeges pontok a következők:

  • 3,07 milliárd dolláros adózás előtti eredményről számolt be a HSBC, ami bár 36 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi rekord időszakhoz képest, így is sikerült felülteljesíteni az elemzői várakozásokat.
  • Árbevétel soron 11,9 milliárd dollár folyt be a bankhoz, ami szintén a prognózis feletti eredmény, a tavalyi év harmadik negyedévéhez képest ugyanakkor 11 százalékos csökkenést jelent.
  • A várhatóan nem teljesítő hitelek miatt 785 millió dollárral növelték a céltartalékot, ami így az elmúlt 9 hónap során 7,64 milliárd dollárral nőtt. A harmadik negyedév céltartalék-képzése jóval kisebb mértékű volt mint a második negyedévé, korábban ugyanis 4,94 milliárd dollár értékben képeztek tartalékot a banknál.
  • Akár már idén is folytathatja az osztalékfizetést a HSBC, a profitcsökkenés ellenére “mérsékelt” osztalékot terveznek fizetni, ezt azonban előtte jóvá kell hagynia a Bank of Englandnek, miután a brit szabályozó a kereskedelmi hitelezés gördülékenységének biztosítása érdekében felfüggesztette az osztalékfizetést.
  • A UBS a mostani árfolyam alatt, 310 brit fonton állapította meg célárát a HSBC papírjaira vonatkozóan, az amerikai Goldman Sachs azonban 525 brit fontos célárat fogalmazott meg, ez a mostani árfolyamhoz képest 54,4 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
  • A mai kereskedés során eddig 6,5 százalékot emelkedett a részvény, idén azonban 42,5 százalékos a mínusz.

Címlapkép: Dave Rushen/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük