Sport

Női kosár Euroliga: simán kikapott a DVTK, irány az Ek

Nem volt esély, a palánk alatt domináló Izmit simán győzött (85–68) a DVTK ellen a női kosárlabda Euroliga selejtezőjében, így a magyar csapat az Európa-kupa csoportkörében folytatja majd nemzetközi szereplését.

A kékben játszó törökök uralták a palánk alatti harcot (Fotó: FIBA Basketball)

Kettő helyett egy mérkőzés, semleges pálya helyett az Izmit Belediyespor otthona, de legalább eljutott odáig az Aluinvent DVTK Miskolc, hogy lejátszhatta az elitsorozat selejtezőjét…

Ha állva nem is hagyták ellenfelüket, nagy lendülettel kezdtek a borsodiak azon a találkozón, ami arról döntött, melyik fél játszhat története során először az Euroliga főtábláján. A fogadóirodák nagyon alulértékelték a magyar csapatot, amely remek védekezéssel kezdte a találkozót, ügyelve arra, hogy a hazaiak kulcsemberei ne tudjanak kibontakozni.

A második negyed elejére sajnos felvették a ritmust, Pusztai Petra sportszerűtlen hibát követett el, aztán az álarcos brazil, Clarissa dos Santos 2+1-es játékot mutatott be, így 26–17-re elhúztak a törökök. A mieink gyakran szabadon tüzelhettek középtávolról vagy még messzebbről, viszont sokat hibáztak, a palánk alá meg ritkán jutottak be. Öt percig nem dobott kosarat a megbízott edző, Völgyi Péter együttese, hizlalta is előnyét a rivális, de a nagyszünetig látótávolságon belül tudott maradni a tavalyi magyar bajnoki ezüstérmes.

A fordulás után 6–0-s rohanással indított Firat Okul csapata, a szakember ugyan csak hét játékost rotált, de támadásban így is sokkal több opciót vonultatott fel az Erica Wheeler és Milica Jovanovics húzta rivális. A 25 perc alatt összeszedett 17 pontos hátrány nem tűnt ledolgozhatónak, noha a lett Kristine Vitola szorgosan gyűjtögette az egységeket. Dos Santos gyakorlatilag korlátlan úr volt a szigorított területen belül, kedvére szedegette a lepattanókat, majd rendre pontot szerzett a második, vagy éppen harmadik esélyekből.

Azt mondjuk nem teljesen értettük, egy zárt kapus összecsapáson (miközben a DVTK játékosai és stábja csak edzeni hagyhatták el a szállodát, no meg lejátszani a meccset) mit keres több tucat török zászlót lengető néző a lelátón, bizonyára mindannyian újságírók vagy klubalkalmazottak voltak, elsősorban a kamera által felfedezett háromévesforma kislány…

A záró tíz percben harminc pontra nőtt a differencia, simán múlta felül az Izmit Belediyespor a DVTK-t, a magyar csapatnak a végén azért sikerült kozmetikáznia az eredményt a török „tarcsi” ellen.

A miskolciak az Európa-kupában folytathatják, ellenfelük a török Ormanspor, az izraeli Ramla és a svéd Umea lesz – de majd csak jövő januárban kezdődik a sorozat.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, SELEJTEZŐ
IZMIT BELEDIYESPOR (török)–ALUINVENT DVTK MISKOLC 85–68 (19–17, 21–15, 24–14, 21–22)
Izmit,
zárt kapuk mögött. Vezette: Jurasz (szerb), Velikov (bolgár), Vuckovic (szlovén)
IZMIT: WHEELER 20/9, Emirtekin 10/6, M. JOVANOVICS 18/9, DOS SANTOS 20, Siksniute 7. Csere: Erat 7/3, Duman 3/3, Sahin, Paylar, Garip, Uzundurukan, Keskin. Edző: Firat Okul
DVTK: Medgyessy 14/3, KÁNYÁSI 16/6, Pusztai 2, VITOLA 20/3, Mokango 6. Csere: Aho 2, Kiss A. 6, Montai-Vukov, Tóth F. 2, Frindt. Megbízott edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–4. 4. p.: 5–11. 10. p.: 19–15. 15. p.: 31–17. 19. p.: 36–28. 25. p.: 53–36. 26. p.: 53–43. 29. p.: 59–43. 30. p.: 64–46. 36. p.: 79–50. 37. p.: 83–53. 40. p.: 85–68
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– Ugyan határozottan kezdtük a mérkőzést, később ellenfelünk átvette az irányítást és dominált a játék minden elemében. Támadásban kevés jó teljesítményünk akadt, számos üres dobást hibáztunk. Védekezésben is volt sok figyelmetlenségünk, kizárásokat vétettünk el, melyekből támadólepattanókat és ezzel együtt pontokat is gyűjthettek a törökök.

NemzetiSport.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük