Koronavírus: Magyarország is szigorít egy kicsit, létszámhiány merült fel egy kórházban

Csúcson a horvát és szlovén járvány

A horvát fővárosban, Zágrábban minden harmadik új koronavírusteszt pozitív lett, miközben az országban ismét megdőlt a korábbi csúcs az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek számában – derült ki a válságstáb csütörtöki jelentéséből. A testület jelentése szerint az elmúlt egy nap alatt 2776-tal nőtt és elérte a 43 775-öt az azonosított fertőzöttek száma.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a járványhelyzet alakulásától, valamint attól függően vezetnek be újabb szigorításokat, hogy a már érvényben lévőket mennyire tartják be az emberek. A kormány arra számít, hogy a járvány két-három hét múlva tetőzik, a fertőzöttek száma pedig addigra elérheti a napi 5-6 ezret.

A szomszédos Szlovéniában a kormány által szerdán közzétett adatok szerint szerdán 2488-cal 30 703-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Szlovéniában, Horvátországgal ellentétben, a járványügyi szakemberek arra számítanak, hogy az október 16-tól fokozatosan bevezetett szigorú korlátozásoknak köszönhetően – amelyeket várhatóan csütörtökön este meghosszabbít a kormány -, a fertőzöttek és a kórházi ellátásra szorulók száma november 4-től csökkeni fog. Felmérések szerint a járvány kezdete óta a lakosság hét százaléka, vagyis minden 14. ember fertőződött meg az országban.

Szlovéniában szombattól egy hétre bezártak a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok, néhány kivétellel pedig az óvodák és a diákotthonok is. Múlt keddtől éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, hétfőtől pedig az oktatási intézmények – az elemi iskolák alsó tagozatos osztályai kivitelével – távoktatásra álltak át. (MTI)

Május 9-ig tarthat a spanyol szükségállapot

A koronavírus-helyzet miatt elrendelt szükségállapotot május 9-ig hosszabbította meg a spanyol parlament csütörtöki ülésén, Madridban. A törvényhozás felhatalmazása jogalapot teremt arra, hogy az autonóm tartományok kormányai helyben korlátozhassák a szabad mozgást, például úgy, hogy feltételekhez kötik az egyes régiók területére való belépést, illetve a távozást onnan. Ez utóbbi intézkedést az ország 17 tartományából és két észak-afrikai exklávéjából már 12 jelentette be a következő két hétre. A madridi régió csak a következő két hétvégére lépteti életbe a korlátozást, mivel mindkettő hosszú hétvége lesz, és így kívánják elkerülni a tömeges utazásokat.

A spanyol kormány vasárnap jelentette be, hogy szükségállapotot rendel el és korlátozza az éjszakai kijárást, általánosságban este 23 órától másnap reggel 6 óráig, amelynek kezdetét és végét a tartományok saját hatáskörben módosíthatják plusz-mínusz egy órával.    Az elmúlt egy hétben 790-en hunytak el a fertőzés következtében. A halálos áldozatok száma közelít a 36 ezerhez. (MTI)

Csúcson az orosz járvány, de Putyin szerint nem kell lezárás, hatékonyak az eddigi intézkedésések

 

Oroszország nem készül országos karantén bevezetésére a koronavírus-járvány miatt, a hatóságok által bevezetett intézkedések hatékonynak bizonyultak – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki virtuális befektetési fórumon, miközben az újonnan kimutatott fertőzések száma újabb rekordot döntött, és megközelítette a 18 ezret.

Tovább a cikkhez

A környezetpusztítás felelős a világjárványért

 

Gyakrabban fognak felbukkanni, gyorsabban terjedni és a koronavírus-világjárványnál is több halálos áldozatot fognak szedni a jövőbeni pandémiák, ha határozott intézkedésekkel nem vetnek gátat a természetes környezet megsemmisítésének, amely segíti a vírusok átugrását a vadvilágról az emberre – figyelmeztetnek ENSZ-szakértők csütörtökön közzétett tanulmányukban.

Tovább a cikkhez

Luxemburg is szigorít

A luxemburgi parlament péntektől érvényes éjszakai, 23 óra és reggel 6 óra közötti kijárási tilalomról, valamint számos további korlátozás bevezetéséről, egyebek mellett a magánjellegű összejövetelek létszámának csökkentéséről döntött a koronavírus-járvány megfékezésére – jelentette a helyi média csütörtökön.

A rendkívüli ülés keretében elfogadott szigorító szabályok szerint a nem egy háztartásban élők magánjellegű összejövetelein a korábbi tíz helyett legfeljebb négyen találkozhatnak. Az éttermekben kizárólag ülő vendégeket szolgálhatnak ki, egy asztalnál egyszerre négyen ülhetnek. Maszkot minden zárt és nyilvános helyen viselni kell, még a nyitott térben tartott sportrendezvények látogatóinak is.

Az új szabályok megsértéséért a magánszemélyek akár 500 eurós (mintegy 180 ezer forint) bírsággal is sújthatók, míg az éttermeknek, bároknak és más vendéglátóhelynek akár négyezer eurót (mintegy 1,5 millió forint) kell kifizetniük. Az új szabályok az év végéig, a kijárási tilalom egyelőre november 30-ig marad érvényben.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint a nagyhercegségben “riasztó sebességgel” erősödik a járvány, a pozitív eredményt mutató vírustesztek száma közel háromszorosára nőtt az előző héthez képest. (MTI)

Ki hozza el a koronavírus-vakcinát? Íme a versenyfutás állása

 

Úgy tűnik, hogy a Moderna és a Pfizer fej fej mellett haladnak a Covid-19 oltóanyagért folytatott versenyben – olyannyira, hogy az Egyesült Államok egyszerre tekinthette a két vállalat eddigi dokumentumait az előrehaladásról. Erről Anthony Fauci, az Országos Allergiai és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója beszélt egy mai online tárgyaláson.

Tovább a cikkhez

444: Háziorvosokat rendelnek be a kórházba Szabolcsban

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elkezdték kórházi munkára rendelni a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat a nyíregyházi Jósa András kórházba – értesült több forrásból a 444.hu.  Az  “elsődleges járványügyi ellátóként” működő intézményben ugyanis nem maradt elegendő beosztható orvos az intenzív osztályokra, illetve a koronás betegek kezeléséhez.

A megyei kórházban nem most merülnek fel létszámgondok. A 444 úgy tudja, hogy a Covid-osztályon eddig is szolgáltak már ideirányított pszichiáterek és ortopéd orvosok is, hozzájuk csatlakozhat most több háziorvos.

Senki ne akarjon vért adni koronavírus tesztért

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) a koronavírus-gyanú miatt levett PCR-tesztek laborkivizsgálásában vesz részt, mintavételt nem végez. Az OVSZ közleménye arra hívta fel a figyelmet, hogy

a vérgyűjtési helyszíneken mintavétel nem történik, ezért ilyen céllal senki ne jelentkezzen náluk.

A PCR-vizsgálatokat a vérellátó külön laboratóriumban, és csak az egészségügyi szolgáltatók által levett mintákon végzi – írták. Kitértek arra is, hogy ez a vérellátás és a vérkészítmények biztonságát nem veszélyezteti, az OVSZ a véradók jogszabályban előírt vizsgálatait időben elvégzi. Mint rögzítették, lakossági mintavétel a vérellátó intézményeiben nem történik és véradók esetében sem végez SARS-CoV-2 vizsgálatot, mivel a koronavírus transzfúzióval nem vihető át, tehát a vért kapó betegek számára ez a vírus kockázatot nem jelent. Az OVSZ arra kér minden koronavírusos fertőzöttet, hogy mintaadásra ne jelentkezzen sem intézeteikben, sem a kiszállásos véradásokon. Váradásokon továbbra is csak teljesen egészséges donorok jelenjenek meg – hangsúlyozta a vérellátó. (MTI)

Megszólalt az MNB: a várakozás alapján óriás bedőlések jöhetnek a hotelpiacon

 

A hotelpiac jelenlegi számait, illetve a jövőbeli visszaépülési várakozásokat elnézve, szinte elkerülhetetlen, hogy bedőlések és csődök is elérjék hotelpiacot. A turizmus nehéz helyzete mellett, az irodapiac, a bevásárlóközpontok és üzletek, valamint a logisztikai ingatlanok kilátásait, és az eddigi változásokat is összefoglalták az MNB elemzői a legfrissebb kereskedelmi-ingatlanpiaci jelentésben.

Tovább a cikkhez

Bezár a párizsi Disneyland

Az élménypark ma bejelentette, hogy – hasonlóan a tavaszi gyakorlatához – a központi intézkedésekkel összhangban bezár. A Disneylandnek valószínűleg üzletileg sem volt más választása, hiszen holnaptól életbe lép a szigorú kijárási tilalom Franciaországban, így alighanem a látogatói is elfogytak volna.

Órákon belül kiderül, hogyan hatott a járvány az Apple-re és az Amazonra

 

Az amerikai technológiai óriásvállalatok közül három is ma teszi közzé a harmadik negyedéves eredményeit, amelyekből kiderül, hogy a koronavírus-járvány közepette hogy tudtak teljesíteni és milyen kilátásokra számítanak. Az Apple, az Amazon és az Alphabet gyorsjelentése az amerikai tőzsdék zárása után érkezik, megnéztük, hogy melyik cégnél mire kell figyelni.

Tovább a cikkhez

A sportéletben is szigorít Németország

A koronavírus-járvány miatt novemberben minden sportesemény zárt kapus lesz Németországban.

A világjárvány első, tavaszi hulláma óta a legszigorúbb korlátozásokat vezetik be Németországban. A fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok csökkentésének céljával hétfőtől november végéig minden profi sporteseményt nézők nélkül kell rendezni a szövetségi kormányok és az állami vezetés döntése értelmében.

A labdarúgó Bundesliga március közepétől május közepéig szünetelt, majd július elejéig zárt kapus mérkőzésekkel fejezték be a szezont. Az új idényben részben szintén nézők nélkül, részben viszont átfogó óvintézkedések és korlátozott nézőszám mellett rendezték a találkozókat az adott tartományi intézkedések függvényében. (MTI)

Putyin nem készül országos karantén bevezetésére

 

Oroszország nem készül országos karantén bevezetésére a koronavírus-járvány miatt, a hatóságok által bevezetett intézkedések hatékonynak bizonyultak – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki virtuális befektetési fórumon, miközben az újonnan kimutatott fertőzések száma újabb rekordot döntött, és megközelítette a 18 ezret.

Tovább a cikkhez

Újra erősödik a járvány Ukrajnában, meghosszabbították a válsághelyzetet

 

Ukrajnában egymás utáni két napon haladta meg ismét a hétezret az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, a kormány eközben hivatalosan is meghosszabbította a járvány miatt tavasz óta érvényben lévő veszélyhelyzetet egészen az év végéig, megtartva viszont a karanténkorlátozások adaptív, azaz régiónként eltérő jellegét.

Tovább a cikkhez

Egyre nagyobb gond a magyar cégeknek, hogy ügyfeleik nem fizetnek

 

Az európai szintű recessziót tartják a legnagyobb, bevételre leselkedő veszélynek a magyar cégek, derült ki az Intrum felméréséből. A kintlévőségek egyre nagyobb problémát jelentenek a vállalatoknak, jó hír viszont, hogy a visszaesésre válaszul a magyar cégek nem a kiadáscsökkentést tartják a legfontosabbnak.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: új szigorításokat jelentett be az operatív törzs

 

Csütörtök délelőtt 11 óra után ismét sajtótájékoztatót tart az operatív törzs – derül ki a reggel kiküldött meghívóból. A testület a koronavírus-járvány elleni védekezés aktualitásairól, a kilátásokról ejthet szót elsősorban.

Tovább a cikkhez

Az élsport mehet tovább Franciaországban

Az élsportot nem érinti az általános karanténkötelezettség, amelyet péntektől vezetnek be Franciaországban. Roxana Maracineanu sportminiszter a parlamentben jelentette be, hogy a lezárás ellenére az élsport eseményei országszerte folytatódhatnak.

“A következő hetek gazdaságilag és emberileg is nehezek lesznek, de szeretném megerősíteni, hogy a hivatásos sporttevékenység folytonossága biztosított” – mondta Maracineau.

Bejelentését örömmel fogadták a labdarúgóliga (Ligue 1) klubjainál, a rögbiválogatottnál – amely szombaton Írországot fogadja a rangos Hat Nemzet Bajnokságának döntőjében -, valamint a hétfőn kezdődő párizsi férfi tenisztorna szervezőinek körében is.

Emmanuel Macron államelnök szerdán jelentette be, hogy Franciaországban péntektől ismét általános karantén lép életbe a koronavírus-járvány erősödő terjedésének megfékezésére: bezárnak a nem létszükségletet kielégítő üzletek és szolgáltató egységek, az egyetemi oktatás online folytatódik, de a bölcsődék, az óvodák, az iskolák és a gimnáziumok nyitva maradnak. A korlátozások legalább december 1-jéig maradnak érvényben, ám az országhatárok nyitva maradnak. (MTI)

Merkel: csak összefogással lehetünk úrrá a járványon

A koronavírus-járvány egyszerre orvosi, gazdasági, társadalmi, politikai és lelki próbatétel, amelyet csak összetartással és átlátható, nyílt párbeszéddel lehet kiállni – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).

Az új járványlassító korlátozásokról szóló kormánynyilatkozatában kiemelte, hogy az intézkedések nyilvános megvitatása és bírálata “helyes, fontos és elengedhetetlen”, és hozzátartozik “nyílt társadalmunk” működéséhez. A hazugság, a félrevezetés és az összeesküvés-elméletek terjesztése viszont a demokratikus vita mellett a vírus elleni küzdelmet is nehezíti. “Nemcsak a demokratikus vita, hanem emberek élete függ a tények és az információk iránti viszonyunktól” – mondta Angela Merkel.

A védekezés nemzetközi vonatkozásairól kiemelte: a járvány európai uniós szintű kezelése “nemcsak polgáraink és nemzetgazdaságaink egészségét határozza meg jelentős mértékben, hanem azt is, hogy miként ítélik meg a világban Európa teljesítőképességét, és ezzel együtt az európai társadalmi és gazdasági modell legitimitását”. (MTI)

Az ismert vírusszkeptikussal reklámozott a cég, most vizsgálódik a GVH

 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Nutriversum Kft. étrend-kiegészítő termékeket forgalmazó vállalkozással szemben, mert a vállalkozás feltételezhetően jogsértő módon, orvos vagy egészségügyi szakember ajánlására vonatkozó állításokat tett videóiban – áll a hatóság közleményében.

Tovább a cikkhez

Magyarország egyelőre nem kap több influenza elleni vakcinát

 

Folyamatosan próbálnak a 24.hu által megkérdezett gyógyszer-nagykereskedők influenza elleni vakcinát behozni Magyarországra, de eddig sikertelenül – derült ki válaszaikból. Úgy fest, idehaza a jelenleg a közellátásban rendelkezésre álló 1,4 millió adag vakcinával kell kielégíteni a tavaly óta jelentősen megnövekedett igényeket.

Tovább a cikkhez

Napi több ezer címre nem érnek oda a mentősök tesztelni a koronavírus-gyanús beteget

 

Hétfőn több mint nyolcezer, szerdán pedig újabb 4-5 ezer közötti helyszínre nem értek oda mintát venni a mentősök a nagy leterheltség miatt, így bár elvileg igyekeznek minden tünetes beteghez 48 órán belül eljutni, de ez számos esetben végül 4-5 napot vesz igénybe – írja a Népszava. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója, Győrfi Pál lényegében elismerte a kapacitási gondokat a lapnak, de közben arra is felhívta a figyelmet, hogy rövidesen 200 mintavételi pontot állítanak fel az országban, így megduplázódnak a tesztelési kapacitások, ami a mentősökre nehezedő nyomást is enyhíteni fogja.

Tovább a cikkhez

Megérkezett a második hullám: újra emelkedik a munkanélküliség Magyarországon

 

Szeptemberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 482 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 32 ezer fővel kevesebb, az előző év azonos időszakához képest pedig 24 ezer fős a csökkenés, derült ki a KSH adataiból. Az előző hónaphoz, augusztushoz viszonyítva mintegy 37 ezerrel, 222 ezer főre nőtt a munkanélküliek száma. Ezzel megtört a koronavírus-járvány első hullámának vége óta, vagyis 4 hónapja javuló trend a munkaerőpiacon. Részletes elemzésünk azonban azt mutatja, hogy alapvetően nem az elsődleges munkaerőpiac gyengélkedik, hanem elsősorban a közmunkások és a külföldön dolgozó magyarok havi létszáma esett vissza, utóbbi összefügg a határzár és a korlátozó intézkedések megjelenésével.

Tovább a cikkhez

A koronavírus új mutációja terjed Európában

 

A koronavírus egy új, eredetileg spanyol mezőgazdasági munkásoktól származó variánsa gyors ütemben terjedt el Európában nyár óta, a legtöbb európai országban az új megbetegedések már ettől a mutációtól vannak – írja friss kutatásokra hivatkozva a Financial Times.

Tovább a cikkhez

Még mindig tombol a világban a koronavírus, sorra zárnak be az országok

Egy nappal korábban 43 907 193 fertőzöttet tartottak nyilván, a járvány halálos áldozatainak száma 1 166 240, a gyógyultaké pedig 29 731 128 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 8 856 413 ember fertőződött meg, 227 685-en haltak bele a szövődményekbe, és 3 518 140-en gyógyultak meg. Indiában 8 040 203 fertőzöttet, 120 527 halálos áldozatot és 7 315 989 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 5 468 270 fertőzöttről, 158 456 halálos áldozatról és 4 947 777 gyógyultról tudni.

[Forrás: index.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük