Külföld

Távozott posztjáról a pedofília eltussolásával gyanúsított püspök

Ferenc pápa elfogadta a nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye főpásztorának lemondását, a püspököt pedofília eltussolásával gyanúsítják – közölte szombaton a varsói apostoli nunciatúra.

Az MTI a közleményből kiemelte, hogy a kaliszi egyházmegyét ezentúl Grzegorz Rys, a lódzi székhelyű főegyházmegye érseke veszi át, a sede vacante (átmeneti) apostoli kormányzó minőségében.

Grzegorz Rys már június óta helyettesítette a kaliszi püspököt, Edward Janiakot, miután felmerült a gyanú, hogy az utóbbi gyermekekkel szemben elkövetett visszaéléseket tussolt el. Edward Janiakot akkor arra kötelezték, hogy a visszaélések ügyében folytatott eljárás befejezéséig az eddigi egyházmegyéjén kívül tartózkodjon. Ez a rendelkezés továbbá is érvényben marad.

A megyés püspöknek tulajdonított mulasztások vizsgálatát korábban a lengyel prímás, Wojciech Polak kezdeményezte a varsói apostoli nunciatúránál. A prímás egy májusban bemutatott, a kaliszi egyházmegyében feltehetőleg történt pedofil esetekről szóló lengyel dokumentumfilmre reagált. Az ügyben folytatott hatósági eljárás még nem zárult le.

Kiemelt kép:Hívők a krakkói II. János Pál Központnál 2016. július 30-án, mielőtt Ferenc pápa zárt körű misét pontifikál a központ II. János Pál-templomában. Az előtérben a névadó lengyel pápa szobra. MTI/EPA/Grzegorz Momot

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük