BulvárEgészségKülföld

A szeretett amerikai meteorológus elmondta ,hogy prosztatarákot diagnosztizáltak nála

Al Roker a „Today” című pénteki napilapban közölte, hogy prosztatarákot diagnosztizáltak nála. A szeretett időjós elmondta, hogy a szeptemberi rutinszerű orvosi vizsgálat után fedezték fel.

„Ez egy rossz hír, jó hír fajta dolog. Jó hír, hogy korán észrevettük. Nem nagy hír, hogy kissé agresszív, ezért szánok egy kis szabadságot a felépülésem és egészségem érdekére.” – mondta.

Roker elmondta, hogy betegségével nyilvánosságra akart lépni, mert 9 férfiből 1 életében diagnosztizálják a betegséget, „de az afro-amerikai férfiaknál ez a szám 1 a 7-ből, és halálosabb.”

Rokert a jövő héten műtik a New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpontban.

Dr. Vincent Laudone a sebésze, és azt mondta, hogy a rák „kissé korlátozottnak vagy a prosztatára korlátozódónak tűnik”, de tekintettel arra, hogy agresszív, a prosztata eltávolításáról döntöttek.

Roker szerint felesége, Deborah Roberts újságíró volt a leghevesebb szószólója, és később hozzátette, hogy nem akarja, hogy az emberek sajnálják őt. Roker kollégái pénteken gyülekeztek körülötte, és azt mondta, hogy optimista érzései vannak a rákos csatájával kapcsolatban.

Csak várni fogunk, meglátjuk mi lesz és remélhetőleg nagyjából két hét múlva visszatérek” a „Today”-re” – mondta.

[Forrás: cnn.com & today.com]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük